Kultuszok és kultuszhelyek - Budapesti Negyed 3. (1994. tavasz)

A SZELLEM TEMPLOMA - LACZKO GÉZA Királyhágó (regényrészlet)

magát. Mi lesz belőle, kiváló tanár, híres költő, nagynevű tudós? Lelkének, hajlamainak melyik felét áldozza fel? Vagy valami felemás kultúr-kotyvalék lesz belőle, fantaszta, versfaragó, tudálékos tan-kuli? Ilyenkor mogorva délutánokat töltött a Kaplony-utcai diák-kávémérésben olcsó kávé, olcsó szivar és olcsó folyóiratok mellett. Vagy Zólyom Gézához menekült, akivel kőbányai és pestszentlőrinci, erzsébetfalvi és újpesti dal- és betegsegélyző egyesületek tánc-estélyein szorongatta a francia parfümös züllés és kelkáposztaszagú szűziesség határán tétovázó kispolgári lányokat. Vagy Szamos Dezsővel szökött ki kettesben a Mátyáspincébe, ahol Szamos mértéktelenül töltögette beléje roppant terjedelmű francia irodalmi tudása legjavát s a korsó söröket. Egy este, tíz órától hajnali egyig szinte megszakítás nélkül mesélte Szamos Victor Hugo nagy „nyomorult"-jának, Jean Valjean-nak tarka történetét. Ha némaságra vágyott, a vörös Bandy Bélával és a komor Dorka Zoltánnal sétált ki a Farkasvölgy akkor még elhagyatott zord erdejébe. Órákig gyalogoltak egymás mellett némán, Dorka komponált, Bandy Béla drámát írt fejben s Dini üres fejjel, nehéz szívvel bandukolt mellettük. Az erdőben kakukk szólt, Bandy, mintegy folytatva, Beethoven Pastorale-ját kezdte fütyülni. Dorka felmordult: - Kuss! Hamis! Bandy elhallgatott. Dorka megállt, figyelt, felemelte mutatóujját: - Kvintben szól. Ritkaság. Rendesen tercben szokott. Ez volt a leghosszabb magyarázatok egyike, amelyet Dini Dorkától hallott. (In: Laczkó Géza: Királyhágó. Budapest, 1938. Grill Károly Könyvkiadó-vállalata, 245-253.)