Koncepció és vízió - Budapesti Negyed 2. (1993. ősz-tél)

KONCEPCIÓK - TOMSICS EMŐKE Az elsüllyedt Belváros

mikor az 1893. évi XIV. törvénycikk elrendelte a Vámház téri és Eskü téri hidak (a mai Szabadság-híd és Erzsébet-híd) építését, a régi Belváros sorsa megpecsételődött. 1894 augusztusától kezdve néhány év alatt lebontották az egész várost a Kígyó tér, az Irányi Dániel utca, a Duna utca és a Kötő utca között. 120 ház esett áldozatul Budapest világvárosi ambícióinak. Egy ideig a Ferenciek templomától egészen a Dunáig lehetett látni. Elpusztult a valaha városképet meghatározó régi Városháza, a Kúria, az Athenaeum jellegzetes barokk épülete, a piaristák gimnáziuma. Eltűnt Pest állítólag legrégibb épülete, a még Zsigmond király idejében keletkezett Küttel-féle ház, a Grassalkovich-palota, „melynek barokk homlokzata többet ért, mint a Sugár út egész építészete" (Agai Adolf: Utazás Pestről Budapestre. Bp. 1908. 106. o.) Kishíján áldozatul esett a Belvárosi-templom, a Károly-laktanya (ma: Központi Városháza) és a Vármegye háza is. A Duna felé törekvő, szélesedő Hatvani utca (ma: Kossuth Lajos utca) elsöpörte a kis Kígyó teret, a Városház teret, a Hal teret, a Rózsa és a Sebestyén teret, amelyek „olyanok voltak, mint a cukrászdobozok. Ott keringőzött a napfénnyel a dunai szél; ragyogtak az állomáson a bérkocsik, amelyekből az imént szálltak ki a szarvaslábú grófnék; tiszta ruházatú öreg nyugdíjasok üldögéltek a padokon; a gyékénykosaras virslis és a császárzsemlyeszagú pék kezet csókolt a feketeruhás szobalányoknak, midőn becsengetett; a probírmamzellek kígyózó dereka és a kalaposnék fehér blúza, regényességre vágyakozó virágárusnék bájoló mosolya és a könyvkereskedők ezüstfeje tették hangulatossá a városrészt." (Krúdy Gyula:Bukfenc. Bp. 1918. 65. o.) Klotild főhercegnő palotái és a Tiszti Ház épültek a kis Kígyó tér és a Rózsa tér helyén s maga a király építtetett bérpalotát a volt Kúria telkén. Az öreg Kígyó patika a főváros legmodernebb, szecessziós gyógyszertárává avanzsált, s világvárosias kirakatok foglalták el a vasbetonból épült paloták földszintjeit, melyekben tíz fillérért akár hat emeletet is lehetett röpülni fölfelé - liften. A lakásokban már nem fával fűtöttek; nem szivattyús kútról hozta a vizet a cselédlány, hanem megnyitotta a folyóvizes csapot; az elegáns belvárosi hölgyek és urak nem gumikádakban, hanem fürdőszobában fürödhettek. Soha nem látott komfort zúdult hirtelen a Belvárosra és az egész városra a század végén, ami kétségtelenül kényelmesebbé, kellemesebbé tette az életet. A változás azonban nemcsak az élet minőségén érződött, hanem az egyes emberek személyes sorsán is nyomot hagyott. „Valósággal tragédia érte azokat az öregeket, akik Budapesten jártak iskolába, itt nősültek, itt nevelkedtek, itt szenvedtek. A szülői ház és vele az utca eltűnt s helyébe új palota emelkedik dacosan az ég felé." (Salamon Ödön: Kocsin és gyalog. Bp. 1897. 9. o.) Az öreg házakkal, terekkel együtt tehát eltűnt egy világ, a régi, a legpatríciusabb polgárság is. Hálósipkás, konzervatív életmódjával ugyanúgy kiöregedett ebből a szenvedélyesen fiatalodó városból, mint boltíves, komfortnélküli szobái, macskaköves, intim terei. Meghalt, mint Baumeiszter Frigyes, az öreg belvárosi polgár, aki Kalap utcai kis fekete, egyemeletes házában befeküdt a koporsóba és „itt várta a ha-