Koncepció és vízió - Budapesti Negyed 2. (1993. ősz-tél)

KONCEPCIÓK - HEGEDŰS JÓZSEF - HORVÁTH M. TAMÁS - LOCSMÁNDI GÁBOR - PÉTERI GÁBOR - TOSICS IVÁN Alapelvek - és modell - az önkormányzatok válságának kezelésére

Költségvetési föderalizmus Egy önkormányzati rendszer működé­sét a feladattelepítés módja, az ehhez kap­csolódó források és a szolgáltatásszervezési módszerek alapvetően meghatározzák. Ezen kívül természetesen még sok más egyéb feltétel is nagy jelentőségű (pl. vá­lasztási rendszer, szervezetirányítási mód­szerek). A magyar állami berendezkedés­ből következően - az intézményi és kultu­rális hagyományoknak megfelelően — ezen problémák megoldására az unitárius állam­szervezési elvnek megfelelően alakultak ki a közszektor működésének szabályai. Ennek témánk szempontjából az a leg­fontosabb jellemzője, hogy a feladattelepí­tésben a központi és a helyi funkciók teljes mértékű elhatárolására törekszik olyan módon, hogy lehetőleg egyfajta közszol­gáltatás egyértelműen és kizárólagosan egy meghatározott „szintre "kerüljön. Ez termé­szetesen nagyon nehezen oldható meg, hi­szen egy feladatnak, bármennyire jól szét is van bontva elemeire, mindig vannak olyan vonatkozásai, amelyek nemcsak az adott szintre tartoznak. A feladatellátáshoz szorosan kötődik a források telepítése. A kizárólagos helyi­központi, települési-megyei funkciómeg­osztásból következő pénzügyi elv a forrá­sok merev elkülönítése: egyfajta közösségi bevétel alapvetően csak helyi vagy csak központi forrás lehet; és ha van is megosz­tás, az csak utólagos és a központi szint adott időszakra vonatkozó döntésétől függ. Tehát ebben a rendszerben a helyi adók alapja nem lehet azonos semelyik központi költségvetésbe befolyó adóéval, az SZJA megosztás gyakorlatilag támogatásként funkcionál, önkormányzati szinten előre nem tervezhető. A feladattelepítésből és a forrásmegosz­tásból adódik azután a közszolgáltatások megszervezésének módja is. A helyi önkor­mányzat általános, átfogó felelősségű ön­kormányzatként, tehát a központi állami feladatellátásnak egyetlen alternatívája­ként működik. Ugyanakkor „helyi állam­ként" az önkormányzat is hasonló elveket követ működése során - amíg erre pénz­ügyileg lehetősége van - , mint amelyek a közszektorra általában jellemzőek: költ­ségvetési szervként, „állami" intézményi formában történik a feladat ellátása. Egy ilyen önkormányzati rendszerben a kizárólagos feladattelepítés gondjai nem oldhatók meg, csak pillanatnyi kompro­misszumok érhetők el; a forrásmegosztás szintén a politikai - és elsősorban nem a gazdasági - helyzetnek megfelelően ala­kul; végül a közszolgáltatások szervezési formáinak átalakítására irányuló nyomás sem elég erős. Ebből következően mind országos, mind nagyvárosi szinten a szük­ségképpen felmerülő problémák kezelése csak úgy képzelhető el, ha egy másfajta szervező elvet alkalmazunk. A meglévő rendszer keretein belül egy korábbitól eltérő logikát kell ugyanis alkal­mazni ahhoz, hogy a hagyományos struk­túrában nehezen kezelhető problémákat meg lehessen oldani. Ez a megközelítés azon alapul, hogy az állami-közösségi fela­datok ellátásának megszervezése alulról épül föl: ami helyben nem oldható meg, vagy a feladatnak az a része, amely a na­gyobb egységet igényli, arra valamilyen közös szervezet alakul. Ez lehet a szövet­ségi állam, hatósági-igazgatási jogkörökkel

Next

/
Oldalképek
Tartalom