Koncepció és vízió - Budapesti Negyed 2. (1993. ősz-tél)

KONCEPCIÓK - HEGEDŰS JÓZSEF - HORVÁTH M. TAMÁS - LOCSMÁNDI GÁBOR - PÉTERI GÁBOR - TOSICS IVÁN Alapelvek - és modell - az önkormányzatok válságának kezelésére

rendelkező egycélú önkormányzat, vagy változatos formában működtethető társulások. Ekkor tehát egy közösségi feladat ellátása nem csak aszerint válik ketté, hogy az „jellegéből" következően központi vagy helyi (bár nyilvánvalóan vannak kizárólagosan központi szintre kerülő feladatok), hanem tartalmilag is megoszthatók a feladatok. Tehát egy szolgáltatásfajtának lehetnek olyan vonatkozásai, amelyek területileg nagyobb, „magasabb szintű " kormányzati egység döntését igénylik, anélkül, hogy kizárólagosan oda kerülne a feladat egésze. Ez gyökeresen új eszközrendszert igényel, hiszen úgy kell a másik igazgatási szint viszonyaiba beavatkoznia, hogy lehetőleg annak önállóságát ne sértse, ugyanakkor a közszolgáltatás eredményességét, vagy éppen a méltányossági, egyenlőségi szempontokat biztosítsa. A központi (vagy a magasabb) szintnek képesnek kell lennie az egyedi problémakezelésre, de a normatív, egységes szempontok szerint történő beavatkozásra is. Egy ilyen társulásos gondolatra, alulról kiinduló államszervezési elvre felépülő rendszerben is megoldandó természetesen a kötelezés, a helyben nem vállalt, de közösségi döntés alapján mégis előírható feladatok ellátásának problémája. A feladatelhatárolásnak ezen szabadabb módja ellenére, ebben a modellben is szükség van - kellő egyeztetés után és megfelelő ellentételezés mellett - az önállóság ilyen módon történő esetleges „megsértésére". Ezek azok a sajátos politikai egyeztetési mechanizmusokat igénylő egyedi ügyek, amelyek nyilvánvalóan másfajta módszereket tesznek szükségessé országos léptékben vagy egy nagyvárosi térség esetében. A felsőbb szint normatív típusú szabályozási logikáját illetően három új, általános alapelv alkalmazása jelenthet előrelépést a magyarországi gyakorlatban. Az egyik az adóbevételek megosztásának az a módja, amikor nem az adóalapok különülnek el központi és helyi szintre, hanem egy lényeges adó megállapítására megosztva kerül sor. Tehát ugyanarra az adóalapra (személyi jövedelem, forgalom, vagyon, stb.) a központi és a helyi szint is szabályozott módon, esetleg egységes adóigazgatási szervezetben kiveti a maga adóját. Ez a valóságos jövedelemdecentralizáció feltétele, amikor fontos és jelentős adóbevételek kerülnek helyi döntési hatáskörbe. Az ilyen jellegű adómegosztásnak a nagyobb egység szempontjából is van előnye, mert a gazdaság mindenkori teljesítményéhez köti a közpénzek nagyságát és ezzel mérsékli a támogatások növelésére irányuló nyomást. A másik, újfajta központi-helyi feladatelhatárolásból következő alapelv a támogatási rendszerben a helyi költségvetési kapacitások figyelembevétele (lásd a következő fejezeteket). A különböző támogatási módszerek mind eltérő célt szolgálnak, de közöttük legnagyobb súllyal szerepel a hasonló jogállású, hasonló feladatokat ellátó önkormányzatok közötti (horizontális) kiegyenlítés. Ennek az a legcélszerűbb módja, ha az önkormányzatok feltételezett adóalapjait, bevételi forrásteremtési lehetőségeit veszi figyelembe a támogatási rendszer és nem egyszerűen a ténylegesen beszedett saját forrásokat egészíti ki. Ezzel ugyanis a saját bevételek visszafogására