Az Andrássy út - Budapesti Negyed 1. (1993. nyár)

A MILIŐ - ÁGAI ADOLF (Porzó) A Sugárúttól az Andrássy útig (részletek)

mondja Kecskeméthy Aurél; nyáron pedig legjobb hűselő a száraz Portugal. Mert a norvég érti csak igazán, miképp védekezzünk a dermesztő hideg - s a tikkasztó égöv hevében pörkölődő luzitán, hogyan harcoljunk az ernyesztő meleg ellen. Kairóban én is ellestem a mesterséges szellőgyártást: csak félig tárom ki az ablakot s mindjárt szárnya kél a lomha levegőnek s vígan surran be a keskeny résen. Hadd köszöntsek rá a lehunyó napra egy pohár citromos vízzel. -Víz, kérem alássan? Víz nincs! - jelenti a cseléd. - Csak meg tudja tán fordítani a vezető csapját? - kérdem ingerülten. - Megtudni megtudom, - szabadkozik az Anna. (A télen, hogy bekerült a vármegyéből, még Panka volt.) De hasztalan csavargatom, csókolom kezét. Mert a mi vizünk napjában háromszor is megreked. Mikor lent az utcát öntözik, akkor nekünk nem jut. (...) Minden ragyogása mellett egy csöpp sumákság van ebben a mi nagyvárosias voltunkban (...) Mikor vendég jön a Sáros vármegyei úri házhoz, az udvaros hamarosan magára rántja a zsinóros kék libériát s a csülkös kezére ráhúzza a fehér pamutkesztyűt, hogy a látogató nagy véleménnyel legyen a nemesi kúriáról. Az idegen is, ha ezen a büszke soron kikocsikázik a zöldbe, kedvesen veszi a locsolást. Vizet a szemébe! - hogy meg ne lássa ezt a mi nagy porunkat. Az öntözők erős, ügyes és jókedvű emberek. Hintón s szekerén át, járókelők feje fölött, lovak hasa alatt úgy elpuskáznak, hogy legföljebb egy kis permeteg ha éri a sétálónak fényesre mázolt, féltett cipőjét. Csak az igásait állítja meg a fuvaros egy pillanatra a felnyilalló sugárban, hogy jusson nekik ingyen fürdő, a téglaporos szekér száraz kerekének egy kis dagasztó, magának meg hűsítő gyöngyhullás a gyöngyöző ábrázatában, melyhez az épületkövek szürkevörös porát oda tapasztotta a verejték. Esik itt néha vízicsata is. A nyomasztó melegben volt, hogy egy homokos talyiga tetejéről a suhanc kocsis kifigurázta a locsoló triászt: miért nem új esztendőkor föcskendez, hiszen akkor van a vízöntők hónapja. Erre válaszul «kipen spriccőték» a legényt. Amire ez fölkapott egy marék rögös homokot, hogy visszavágjon vele. Amire meg az volt a felelet, hogy egészen ráeresztették a sugarat. A fiú leugrik a kordéjárói, mellébe vágja a fejét s vakon rohan nekik - és rohantában egyszerre csak megáll, kinyitja a mellét s káromkodásra nyitott ajkán kiröppen a boldog sóhaj: «De csak jó! » A fennmaradt tócsákba, mielőtt magába színá a nap, az utcának vénhedt takarítói belemártogatják a nyírágsöprűt s aztán meg-meghajlítják, mint vitéz a pengéjét, mielőtt suhint vele. A díszes színfalak mögött levő mostoha utcákból vijjogó gyereksereg száguld ki s gyönyörrel pacskol az apró öntésekben, amit irigyen néz a gondosan felöltöztetett úrficska és kisasszonyka, kit a szigorú madmazell a kezén vonszol ki a Városligetbe.