Az Andrássy út - Budapesti Negyed 1. (1993. nyár)

A MILIŐ - ÁGAI ADOLF (Porzó) A Sugárúttól az Andrássy útig (részletek)

ilyen anyagban tüntetik fel őket. Régen föl lesz sikálva e kőporrá válandott két szobor, s a nagy zenészek még élni fognak. Hosszabb maradásra van hivatva a két szfinx: nem értéke, de anyaga miatt. Hogy Szilágy Dezsőhöz hasonlítanának, nem bírtam rajtok fölfedezni. Nem is ellenzéki viszketegből történik tehát, hogy iskolás diákok nyargalásznak rajta s nevük szennyét ott hagyják a bordáin s pingálnak és firkálnak e hatalmas karmokra mindenféle együgyűségeket. Az eleven trombita mégiscsak harsogóbb az írottnál. Recsegő zeneszóval temetnek egy régi pajtást a hadastyánok s feléjök rohan a nép. A vonat élén a szertartásmester (gyalogkorában egyleti szolga) egy szintén rokkant táltoson igyekszik fönntartani a gyászvitézi tekintélyt-s a súlyegyent. Mögötte lépked a harckivívott zászlóalj, melynek, ha jól tudom, az én hajdanvaló suszterem a táborszernagya. Meghalt a feldmarsalljuk: a «Zöld Szerecsenrol» nevezett vegyeskereskedés gazdája. Az ünnepiesen ellépő hadoszlopot a pompes funèbres gyászos hintósora követi. Az elsőben a bánatos özvegy, vörösre sírt szemekkel - az utolsóban nevetkérező ifjak s leányok. Ilyenek a siratok. A nagyvárosi élet csodálatosan váltakozó rendje úgy akarja, hogy a következő pillanatban lakodalmas nép hajtat a közel templom felé. Az első hintóban a fiatalságában tündöklő menyasszony s mellette a boldog vőlegény, az utolsóban csüggeteg anyókák és élemedett öreg urak. Ilyenek a vigadók. Kezd cseperegni. Az utcahosszat megsétáltatott aszfáltoskazán kürtőjéből kiszakadó zsíros füst alácsapódik. Egy perc alatt ezer ernyő feszül ki. A födetlen omnibusz görhes lovait kétségbeesett vágtatásra ösztökéli a kegyetlen ostor. Az állomásról mind eltűnt a bérkocsi s a párnás coupéban megriadt sétálókat röpít haza. A kigyúlt lángsorok élénken ficánkolnak a ragyogóra vált utca fekete tükrében. András úr a kócsagos kalapja fölé vonja a vízálló csuklyát. Az épületek állványairól vörhenyes csöppekben potyog alá a sárrá kevert téglapor. Az emberek sietnek. És szaladok magam is. A Sugárút nyáron (...) ugyancsak zsibong a Sugárút. Egy mélységes, ezerféle neszből összeszűrődött s megsűrűsödött bugás az az orgonapont, melyen a zajgó nagyvárosi élet minden hangnyilatkozata fölépítkezik, az a sötét háttér, melybe az élénkebb hangszínek belemetsződnek. Rikkanat és zümmögés, kacaj és jajszó, dobbanat és nyikorgás, harsogás és szisszenet, dal és fütty; minden, ami kong és bong, csendül és zendül, a folytonosan búgó alapvető hang körül cikázik. Felhúzom a redőnyt. A szemközt levő háznak sárga faláról erősen verődik vissza a fény. Szinte jobb azoknak odaát: ők árnyékba néznek. A melegről az utca déli oldalán akár a földtekének déli részén lakó ember, jobban tud segíteni. Megesmérni kedves kandalló-melegében a fagyos éjszakot: rideg télen utazzál oda -