Az Andrássy út - Budapesti Negyed 1. (1993. nyár)

A MILIŐ - ÁGAI ADOLF (Porzó) A Sugárúttól az Andrássy útig (részletek)

A Sugárút ősszel Elköltöztek a madarak. Hol vannak az én szeretett fecskéim? Messze innen rakták meg a fészköket valami emberséges emberevőnek a sátrán, aki mártás nélkül eszi a foglyot, mármint a hadifoglyot, s főképp a püspök-steaket. Ami nem azt jelenti, hogy püspökfalat, hanem jelenti azt a buzgó térítőt, akit a szentatya felruházott a főpásztori tiszttel az antropofágok közt, a sakálok közé juhászt küldve, kinek civilizált fehér húsa a bennszülött vad uraságok előtt kedvesebb. Mert ott még a legszelídebb polgár is emberhússal él. Istenem, milyen lehet arrafelé az adószedő! Elköltöztek a madarak arisztokratái, a folyómenti és nádasdi uraságok, a Ludasi és Ruczai nemzetségek, téli nyaralásra. S velők ment az új nemes is, a herr von Pelikán (ezelőtt Pelikohn) - s mentek önvonta külön magas körökben a hosszú lábon élő békássi Gzakók, halassi Darvak s elutaztak az eősi Kócsagok is. Elszállt a művészi bohème: az éneklő madárság s itthon csupán a verebek szürke népe maradt, mely vígan szökdécsel a széles útnak citromsárga foltjai körül. Irigységgel nézi őket a tudós atyafiság, a lutris pintyőke, a jövendőmondó csíz, akik a kalitkájuk mellett búsan gubbasztanak, álmosan pislogatva a járókelők felé, akad-é köztük, aki a sorsát meg akarja tudni tőlük. Hű madárkák! Elrepülhetnének, mert szegetlen a szárnyuk. De a hála vagy a biztos köles vagy a kényelemnek megszokott édes rabsága nem kedvez a szárny kibontásának. Hát ott maradnak az öreg anyóka mellett, aki megtanította őket boldogságot jósolni ifjúnak és leányzónak... Hogy felfújja magát a tarka legényke, az a vén kenderice! Nyilván nem fér meg benne a sok tudomány. Majd fölveti. Azért csinál neki helyet. Vagy fázik? Ha ismerném a nyelvét, megkérném. De nem tudok madárul, mint boldog Salamon király, aki véghezvitte, hogy a sok millió zsidó fölött uralkodott s ennél még nagyobbat cselekedett: ezer asszonyt bírt kormányozni... A talián nénike, a pythiai sarokjósda impressariája néz maga elé, néz jobbra, néz balra, meg is fordul. Hanem az idő már csípősre vált s a siető emberek nem érnek rá törődni a jövővel. Elég bajt okoz nekik a jelen. Ezt a pompás utcaszert nem csupán az évszakok változása, de a maga rohamos fejlődése is újabb-újabb színben tünteti fel. Még tegnap a Liget magasabb sudarai intettek felém a borongásból; ma az élő fát holt fenyűszálak fogják el szemem elől s közeiket szorgalmatos emberek vörös kockák rendszerével töltik be; holnap már, apró deszkasátrakba bújva, fiatal képfaragók népesítik meg az ablak tympanonját s a fülkéket vigyorgó faunok s mosolygó angyalok arcával. így szereti kibékíteni a pogányságot a kereszténységgel az izraelita háziúr. Leomlott az utolsó bazárboltocska is. Az emberséges Ali Juszuf Pinkász ben Flekelesz árulta benne a datolyát, az igazi sivatagbeli datolyát, melynek fövenye