Simon Katalin: A kocsmáktól a fogadókig. A vendéglátás keretei és története Óbudán 1848-ig - Várostörténeti tanulmányok 16. (Budapest, 2020)
Epilógus: a kocsmáltatás az átmeneti időszakan
242 Epilógus: a kocsmáltatás az átmeneti időszakban Hagen ellen érkezett panasz, mivel az öt községi kocsma kibérlése alkalmával kötelezte magát arra, hogy akónként 50 krajcárért méreti ki a bort, ehelyett azonban 1 forintot szedett be. A tanács, a kezelő kérése ellenére, felbontotta Hagennel kötött szerződését és új árverést írt ki.15 A bérlő(k) és a tanács közötti viszony egyre feszültebbé vált. Ami a jogokat illeti, az óbudaiak először 1857-ben, majd egy év múlva, végül 1862- ben fordultak Ferenc Józsefhez a kocsmáltatás kérdésének rendezésével. Az uralkodó 1858-ban a fennálló szabályok módosítását az uradalmi italmérés megváltásához kötötte. Az 1836-1845 közötti elszámolásokat alapul véve a község a bor- és sörmérést, a kóser italmérést és a négy uradalmi fogadót is magában foglaló díjként (Ablösungssumme) maximum 120 000 forintot tudott felajánlani, ezt azonban az uradalom részéről nem fogadták el.16 1863-ban újabb ajánlatot tettek az uradalmi bor- és pálinkamérési jog örök megváltására, 150 000 forinttal, azonban a vármegyei közgyűlésen ezt sem fogadták el. „ Tekintve azt, hogy a lakosság legfőbb keresménye és életforrása a bortermés és annak kimérése, s azért főfeladata a községnek, hogy, ha áldozattal is, arra törekedjék, miszerint a mérési jog megváltása által termesztményét szabadabban árúba bocsájthassa, és e regále birtokába juthasson... ”, a közgyűlésen 180 000 forintban állapították meg a díjat (a kóser italmérésekkel együtt), amelynek megadására tíz évnyi időt kapott a község. Mivel ennyi idő alatt lehetetlen lett volna ezt teljesíteni, az óbudaiak küldöttséget menesztettek, hogy engedélyt kéijenek az összeg 15 év alatt történő megfizetésére.17 Az italmérések működési feltételeit ugyanakkor a fent említett engedélyezési gyakorlat mellett az 1836. évi VI. te., valamint újonnan az 1859. évi iparrendelet (Gewerbe Ordnung) is szabályozta.18 A rendelet kimondta: abroncs alatti edényekben égett bort, sert, szeszt és bort minimum egy bécsi akós edényben lehetett árusítani. Saját termelésű bort a gazda saját pecsétjével ellátott üvegben árusíthatott, az „ülő és álló vendégek teljes kizárása mellett” (vagyis nem vendéglátóként, hanem egyszerű eladóként). A rendelet hangsúlyozta: az alkoholárusítás semmilyen formában nem sértheti a kisebb királyi regálét. Anyag- és fuszerkereskedők, vegyeskereskedők csak külföldi, lepecsételt sört, saját hazai bort vagy nemesebb hazai bort („ mint extra borok, finom borok, csemege borok, butellás borok, aszú- és kezelt aszó név alatt a közéletben előfordulnak”) árusíthattak, ugyanez vonatkozott a szeszgyárosokra is, csak értékesíthettek, vendégek fogadása nélkül. Szesznek számított a legalább 30 Braumel fokú, „alkohol tartalmú meg nem édesített folyadék”, az ennél gyengébb tömény italra a pálinkával kapcsolatos kereskedés szabályait alkalmazták. Rozsolit, likőrt, rumot és más édesített 15 Hagen hó végéig szerette volna fenntartani a bérletet, mivel arra a hónapra már kifizette a díjat. BFL V.l.a 34. kötet 1861.12.07. Nr. 1644. 16 Uralkodói rendelet, 1858.04.14.; Óbuda községe az uralkodónak, 1862.07.19. BFL V.l.b Nr. 11774. 17 A küldöttség tagjai: Storhberger Károly tanácsos, Schlosser István képviselő és Harrer Pál jegyző. Közgyűlési jegyzőkönyv kivonata, 1863.11.12. BFL V.l.b Nr. 11774. 18 A rendeletre a kortársak egyébként ipartörvényként (!) hivatkoztak, 1863. december 10-én Pest-Pilis-Solt vármegyében ismételten kihirdették. BFL V.l.b Nr. 11423.
