Szívós Erika: Az öröklött város. Városi tér, kultúra és emlékezet a 19-21. században - Várostörténeti Tanulmányok 14. (Budapest, 2014)
II. Város, kultúra, közösségek - Bajban ismerszik meg… Keresztény-zsidó együttélés a budapesti Klauzál téren 1938 és 1945 között
Bajban ismerszik meg... Keresztény-zsidó együttélés ... 143 körében meglehetősen elterjedt megoldásról van itt szó.22 A Klauzál tér 13. egyik lakója, Homonnai István református szabómester a maga háromszobás lakását (amelyhez konyha, előszoba, fürdőszoba és is cselédszoba is tartozott) „részben lakás, részben műhely”-ként határozta meg a népszámlálási íven: a családtagokon kívül a tanonca és egy foglalkozására nézve szabó albérlője is velük lakott. Általános volt szabócsaládokban, hogy a gyermekeket is a divatszakmában tanítat- ták tovább, tehát a felnőtt gyermekek bedolgoztak a családi üzletbe. Egyik, 1926-ban született Klauzál téri interjúalanyom egy szabónak volt a lánya, maga is szabómesterséget tanult, és épp egy, a fentiekhez hasonló méretű három szoba-cselédszobás lakásban nőtt fel. Elbeszélése szerint a második világháború előtt a VII. kerületi szabómesterekkel szemben társadalmi elvárás volt, hogy olyan nagy lakást béreljenek, amely eleganciát és nagyvilági hangulatot áraszt; legalábbis helyiségenként el kellett hogy különüljön egymástól a szalon (ahol a szabó fogadta a vevőket és próbált), a műhely, illetve a család privát lakrésze. Az efféle három- vagy négyszobás lakások - amelyek a harmincas évek sztenderdjei szerint már szinte felső-középosztálybelinek számítottak - komoly anyagi megterhelést jelentettek a mestereknek és családjuknak.23 Az 1941. évi népszámlálási ívek interjúalanyomat számos esetben igazolják. A magasabb presztízsű Klauzál téri lakások többségét 1941-ben olyan iparosmesterek bérelték, akik a lakásban műhelyet és próbaszalont is tartottak fenn. A történelem fintora, hogy ezek a grandiózus, általában 100 négyzetmétert meghaladó alapterületű lakások - amelyekhez szalon, fürdőszoba, külön illemhely, öt-hét méter hosszú és két méter széles előszoba is járt - eredetileg egészen más társadalmi rétegeknek épültek a 19. század végén. A népszámlálási íveken azonban a legritkább esetben találkozunk kimondottan jómódú magánzókkal, vagy értelmiségi szabadfoglalkozások jól kereső képviselőivel. Egyike lehetett ezen ritka eseteknek Morgenstern Györgyné Dr. Németh Ibolya orvos, aki magánrendelőt működtetett Klauzál tér 7. alatti lakásában. A lakók összetétele és státusa tekintetében az egyetlen kivétel a Klauzál tér 16. Ezt a saroképületet a tér házai között a legkésőbbiként, 1907-ben emelték; a ház számos modem, tágas lakással rendelkezett, ezért azután jó néhány jómódú, magasabb státusú középosztálybeli család is lakott benne (például tehetősebb kereskedők, orvosok, ügyvédek). Néhány esetben az albérlők a főbérlővel azonos mesterséget űztek, jóllehet a lakás nem szolgált műhelyként. Ezekben az esetekben a közös szakma nagyobb súllyal eshetett latba, mint a vallási hovatartozás. A Klauzál tér 5. alatti házban például Weisz Salamon izraelita cipészmester első emeleti lakásának albérlője egy református cipész és a felesége voltak. 22 A lakóhely és műhely kombinációjáról, és a tanoncoknak ilyen házias keretek között történő képzéséről Id. L. NAGY 1998. 203-205. p. L. Nagy szerint a fővárosi iparosok 47%-a dolgozott a saját otthonában az 1920-as évek végén, és csak 53%-uk tartott fenn másutt műhelyt. 23 INTERJÚ Z. M.-nével.
