Szívós Erika: Az öröklött város. Városi tér, kultúra és emlékezet a 19-21. században - Várostörténeti Tanulmányok 14. (Budapest, 2014)
II. Város, kultúra, közösségek - Budapesti mesék. Jókai és az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben
Budapesti mesék. Jókai és az Osztrák-Magyar Monarchia ... 123 nisztérium államtitkára volt; a színjátszásról Paulay Ede, a Nemzeti Színház igazgatója; a Nemzeti Múzeumról Pulszky Ferenc, a múzeum akkori vezetője; Budapest iparáról és kereskedelméről Lukács Béla, a kereskedelmi minisztérium államtitkára, majd miniszter; a festészetről és szobrászatról Keleti Gusztáv festőművész, a M. Kir. Országos Mintarajziskola és Rajztanárképző (a későbbi Képzőművészeti Főiskola) igazgatója. Jókai a bevezető és a Budapesti élet című rész szerzőjeként működött közre. Lássuk, hogyan foglalja össze ő maga, miről kíván írni budapesti élet címszó alatt: „Addig azonban [ti. míg a budakeszi erdőt nyilvános kirándulóhelyként át nem engedik] a budapesti népkedélyre legélénkebb vonzó ereje továbbra is az eddigi látványosságoknak és rendezett mulatóhelyeknek lesz, milyenek: a színházak, a kiállítások, a múzeumok, a Városliget és a Városmajor, a Margit-sziget, az állatkert, a czirkuszok, lóversenyek, corsók, melyeket külön be fogunk mutatni. [...] Az előkelőbb osztályok kaszinói, klubjai, a munkások egyesületei, olvasó körei, dalegyletei, tornázó és tűzoltó társaságai mind megannyi központjai a népéletnek, melyek aztán időszakonként megint egy közös nagy gócpontban gyűlnek össze: a képviselő-választások alkalmával. S egy ilyen nagy politikai mozgalom jelenete érdemes lesz arra, hogy mint Budapest népéletének is sajátossága, élethíven be legyen mutatva. S végül koronáját képezi a Budapest fővárosi népéletnek az a felséges ünnepély, a mely egy emberöltő alatt rendszerint csak egyszer fordul elő: de akkor aztán a magyar népéletnek minden pompáját és erejét egy napon, egy helyen összpontosítva mutatja be, a minőhöz hasonlót Európának egy fővárosa sem mutathat föl: a magyar király koronázásának ünnepélye.” Jókai tehát sorra veszi Budapest népszerű kiránduló- és mulatóhelyeit. ír a Svábhegyről és Zugligetről, a Svábhegy benépesülésének, divatba jöttének történetéről; elidőzik a pünkösdi búcsúnak, a városiak egykor szokásos pünkösdhétfői svábhegyi kirándulásának színes leírásánál. Majd következik a Városliget a vurstlival, nyáron csónakázó-, télen korcsolyázó-tóval; a Stefánia-úti korzó és Andrássy úti kocsi-korzó a lóverseny után. Aztán, a Margitsziget ismertetésénél, a romantikus helyszínek romantikus leírásokra csábítják Jókait. A Dunaparti élet című részben prózaibb, de egyben mozgalmasabb jelenetek következnek: a rakodópart, a gyümölcspiac, a baromfipiac és a lacikonyhák leírása. Nem hiányozhat egy drámai közjáték sem: a jégzajlás a Dunán, mely ez esetben szerencsésen, árvíz nélkül ér véget. Jókai szól ezután különféle díszlakomákról, bálokról és egyéb mulatságokról; az Ájtatosságok című részben a föltámadás-napi és úmapi körmenetekről, Szent István király ünnepéről, a budavári ünnepségek részletes ismertetésével, továbbá halottak és
