Szívós Erika: Az öröklött város. Városi tér, kultúra és emlékezet a 19-21. században - Várostörténeti Tanulmányok 14. (Budapest, 2014)
II. Város, kultúra, közösségek - Budapesti mesék. Jókai és az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben
120 Város, kultúra, közösségek hogy ezáltal elő lehet mozdítani a kiegyezés korrekcióját, ezért támogatta a fúziót; csak a két párt egyesülésekor derült ki, hogy Tisza a hatalom megszerzése érdekében hajlandó feláldozni eredeti célkitűzéseit. Jókai ellentmondásos helyzetbe került, és joggal érezte úgy, hogy mint korábbi ellenzéki politikus - aki ezt a szellemiséget lapjaiban is képviselte - hitelét vesztette választói és olvasói előtt. A továbbiakban kiábrándultán, csak pártja és nemzete iránti kötelességérzetből vett részt a politikai életben.8 Népszerűségének megcsappanása tükröződött abban is, hogy számos választókerületben vesztett; pártja egyre kisebb jelentőségű, egyre távolabbi körzetekben léptette fel. Jókai akkor vonult vissza végleg, amikor 1896-ben a Függetlenségi Párt jelöltjével, Madarász Imrével szemben vesztett a karcagi választókerületben. Az őt közelről ismerő Mikszáth szerint Jókai voltaképpen nem volt politikusi alkat. Közéleti szereplése inkább annak volt köszönhető, hogy pártja jól ki tudta használni Jókai népszerűségét, s ezért támogatta a választásokon, az írónak pedig hízelgett saját népszerűsége, amelyet a választókkal való találkozások alkalmával közvetlenül megtapasztalhatott. Kezdetben ez valódi népszerűség volt; ennek tudható be például az, amikor Jókai 1869-ben legyőzte Gorove István minisztert Pesten, a terézvárosi választó- kerületben. (Hivatalban lévő miniszter ellen győzni példátlan politikai sikernek számított.) Mikszáth azonban úgy látta, hogy Jókaiból több olyan tulajdonság hiányzott, ami a vérbeli politikusok sajátja. Egyrészt képtelen volt megjegyezni azoknak az embereknek az arcát és nevét, akik egy-egy választás alkalmával személyesen támogatták; ezért aztán a helyi kortesvezérek és támogatók elidegenedtek tőle, és Jókai rendre elvesztette azokat a kerületeket, ahol az előző ciklusban megválasztották. Egy esetet kivéve (Kassa 1884-1887, illetve 1887—1892) nem is volt soha kétszer ugyanannak a kerületnek a képviselője. Másrészt a politika mindennapi kis érdekharcaiban, intrikáiban, a folyton alakuló klikkekben és szövetségekben sem igazodott el, és az aktív politikusok többségével ellentétben nem próbált sem saját maga, sem választói számára előnyöket kijárni. Harmadrészt felkészültségét tekintve nem volt igazán jelentőségteljes politikus; szónoki képességeinek és írói vénájának köszönhetően sokféle témához hozzá tudott szólni, és beszédeivel sokszor hangolta derültségre a parlament üléstermének hallgatóságát, de a valódi törvényhozó munkában nem volt igazán számottevő tényező.9 A hetvenes évek végétől egyre inkább megcsappant a népszerűsége, és pártja sem támogatta már olyan mértékben, mint korábban; ez is közrejátszott abban, hogy utolsó választását 1896-ban elvesztette. Ez az elvesztett választás nagyon lesújtotta Jókait, aki ezt követően soha többé nem indult képviselőválasztáson, és gyakorlatilag hátat forditott az aktív politizálásnak. Jókai lapjainak népszerűsége szorosan összefüggött az író politikai pályájának alakulásával. Lapjai attól kezdve, hogy főszerkesztőjük kormánypártivá vált, folyama8 LENGYEL 1970. 122-123. p. 9 Mikszáth 1997. 103-109. p.
