Szívós Erika: Az öröklött város. Városi tér, kultúra és emlékezet a 19-21. században - Várostörténeti Tanulmányok 14. (Budapest, 2014)
II. Város, kultúra, közösségek - Határátlépők. Két magyar müvészfejedelem pályájának társadalomtörténeti elemzése
Határátlépők. Két magyar müvészfejedelem... 113 Stróbl Alajos életének azonban nemcsak Budapest volt fontos színtere. Arisztokratikus ambícióit talán jobban is tükrözi az a vidéki rezidencia, amelyet a mester a századfordulón alakított ki szülőhelyén, Őrtüzön. Az 1890-es évek végén Stróbl elhatározta, hogy a hozzá tartozó vashámor területével együtt megveszi szülőházát a magyar államtól. (Először azt szerette volna, ha az állam a liptóújvári várat hozatja helyre és rendez be ott művésztelepet, de ez irányú kezdeményezései nem jártak sikerrel.) Az őrtüzi ház helyreállítása után később, amikor Stróbl jövedelme lehetővé tette, annak reprezentatív átépítése következett. Az épület és a hozzá tartozó tágas, emeletes ún. alpesi ház kiegészült egy Mátyás király korát idéző, „vajdahunyadi stílusú”, háromemeletes őrtoronnyal. Ebben rendezték be Stróbl Alajos és festőművész húga, Stróbl Zsófia műtermét, a fegyvertárat és a vendégszobát. Itt kaptak helyet a mester gyűjteményei is. Stróbl már korábban elintézte, hogy a közeli vasút megálljon Őrtűz mellett. Őrtűzön hatalmas zászlórúd is állt, erre vonták fel a mester zászlaját, ha Stróbl ott tartózkodott; a közeli vasúton utazó ismerősök ebből a jelből láthatták, hogy otthon van. A két életpálya társadalomtörténeti tanulságai László Fülöp és Stróbl Alajos pályafutásában az a közös, hogy sikeres művészkarrierjük egyben a társadalmi emelkedést is lehetővé tette számukra. Sikereik sorozatához a művészi tehetségen kívül kellett a kapcsolatrendszer is, valamint az a presztízs, amelyet magas rangú megrendelőik társadalmi státusza kölcsönzött nekik. Miután beérkezett művésszé váltak, mindkettőjük életkörülményei azt mutatják, hogy a két művész nemesi-arisztokrata mintákat igyekezett követni. Villáik mérete, külseje, berendezése mind-mind erre utalnak. Természetesen a művész-villára valló, a historizmus korára jellemző romantikus jegyek sem hiányozhattak ezekről az épületekről. László Fülöp ma is álló (bár felújításra szoruló) lovagvár-szerű kis palotája nem egyszerűen egy a számos historizáló budapesti villa közül, hanem a játékosság és a századvégi építészi fantázia terméke is egyben. Stróbl mint művész a történelmet mint képzeletbeli világot lakta be. így élt családjával klasszikus szobormásolatok és épületszobor-törededékek között az Epreskertben, ezért kedvelte a történelmi jelmezeket, és valószínűleg ezért (is) építtetett felvidéki házához a Hunyadiak korát idéző festői tornyot. A művész-életformából nem következik, épp ezért árulkodó a fegyvergyűjtemény és a vadászat iránti vonzalom. Stróbl fiának visszaemlékezéséből voltaképpen nem derül ki, hogy Stróbl Alajos valójában mennyire volt gyakorlott vadász; az viszont kiderül, hogy hogyan igyekezett a mester a vadászatot valóban sportként űző születési arisztokráciához közel kerülni. Stróbl Mihály említi azt az esetet, amikor a Gömör megyei Betléren gróf Andrássy Géza számos arisztokrata részvételével medvevadászatot rendezett Henrik porosz herceg tiszteletére. Stróbl Alajos „...József főherceg révén
