Gajáry István: Esettanulmányok a főváros 18-20. századi történetéhez - Várostörténeti Tanulmányok 13. (Budapest, 2013)
A Fővárosi Levéltárban folyó levéltári, tervtári és könyvtári kutatások. A főváros történetének kutatási forráshelyei
lag egymás ellen dolgozva. Természetesen azt már említeni sem kell, hogy más és más a feldolgozási rendszer minden esetben. A Budapest Gyűjtemény egy könyvtár részeként és annak működési feltételeivel dolgozik. Jó - vagy legalábbis a másik kettőnél jobb - anyagi ellátottsága pedig a szakkönyvtárak háttérbe szorításával jár együtt. Az antikváriumi elővásárlásijogából következően bármely fővárosi vonatkozású kézikönyvet, címtárat, stb. előbb szerezhet be, mint a szakkönyvtárak, ami pedig ezen intézmények és munkatársaik valamiféle devalválását, tudományos tevékenységük alábecsülé- sét és visszaszorítását eredményezi. Mindezt jól támasztja alá az a tény, hogy a könyvtár működési szabályzata értelmében a Budapest Gyűjtemény a területi székhelyén működő más intézménynek nem bocsátja rendelkezésére állományát könyvtárközi kölcsönzés keretében. Mindezek odáig vezettek, hogy az ország negyedik legnagyobb levéltári szak- könyvtára - gyűjtőköri leírása ellenére - nem tudja maradéktalanul teljesíteni feladatát, hiszen gyakran még a segédkönyvek beszerzésére sincs lehetősége. 14 500-15 000 kötetnyi könyvállományunk tekintélyes részét külső telephelyeinket őrizzük, mintegy kihelyezett kézikönyvtárakban, ami azt jelenti, hogy számos műből 4-5 példány beszerzése szükséges, még ha antik könyvről is van szó. E nélkül azonban a levéltári feldolgozó munka színvonala süllyedne, ám számos kézikönyv egyetlen példányban sincs őrizetünkben. A külföldi szakfolyóiratok rendelését a posta illetékes szervei bonyolítják, melynek következtében több folyóirat - a gazdasági megszorítások eredményeként - nem jut el munkatársainkhoz. Közbevetőleg megjegyzem, ezen viszonylag könnyű volna segíteni. Az Országos Levéltár központi könyvtárának mint hálózati központnak kellene koordinálni a megrendeléseket, és egyúttal tájékoztatni az ország összes levéltári könyvtárát, mely folyóiratok, mely könyvtárakba érkeznek az országba. így a többpéldányos megrendeléseken túl, a könyvtárközi kölcsönzésekkel jobb lenne ennek az anyagnak a kihasználtsága is, hiszen most szinte kizárólag azon intézmény munkatársai olvassák a külföldi szaklapokat, ahová azok beérkeznek. Ennek persze az is előfeltétele, hogy ilyen kölcsönzési kérést a könyvtárak ne tagadhassanak, tagadjanak meg. A cserekapcsolatokat teljesen visszaszorítja a levéltárak ügyviteli szabályzata 171. §-aés 178. § (4)—(5) bekezdése, amelyek értelmében levéltár csak saját kiadványát használhatja ilyen célra. Nem olyan magas a levéltári kiadványok száma hazánkban, hogy ezen szabályozás lehetővé tenne bárminemű kapcsolattartást. Természetesen ez is inkább a külföldi információk, a szakirodalom bejutását akadályozza, amennyiben szó szerint vesszük a passzust. A könyvtáros, aki másként cselekszik, úgy tűnik, saját felelősségére szegi meg e szabályt, még akkor is, ha 12
