Kövér György: A Pesti City öröksége. Banktörténeti tanulmányok - Várostörténeti tanulmányok 12. (Budapest, 2012)
Reformálódó régi rendszerek - A bankkérdés: két-bankrendszer vagy binacionális bank (1867–1878)
96 Reformálódó régi rendszerek a hazai bankjegyforgalom számára. Az eredeti gondolat még 1872 nyaráról származott, amikor elakadni látszottak az ONB-vel folytatott jegyzékváltások. Az akkor még miniszterelnök Lónyay írta Deákhoz augusztus 17-i levelében: „nem látok más megoldási módot,mint lehetőleg gyorsan egy jegybankot felállítani”.77 Lónyay megbízása alapján először Lukács Antal, a Magyar Földhitelintézet igazgatója dolgozott ki tervezetet, amely a kincstár és a Földhitelintézet együttműködésére épült. Ez a változat azonban Lónyay lemondása után lekerült a napirendről. Az új miniszterelnök, Szlávy József már más irányban indult el, amikor a Wiener Bankvereinnel lépett szerződésre. A bécsi bankegyesület által vezetett konzorciummal már az 1870-es sorsolási kölcsön kibocsátása óta volt kapcsolata a magyar kormányzatnak. A Kerkapoly által benyújtott törvényjavaslatot a „Magyar Leszámítoló és Kereskedelmi Bank” létesítéséről még a pénzügyi bizottság is átdolgozta, míg 1873. május 13-án (!) a ház asztalára került. A fennálló pénzintézetek hátteréül s nem versenytársául szánt óriásbank 25 milliósnak tervezett alaptőkéje zömmel külföldi tőkések kezéből származott volna. Nemcsak az állambankári teendők ellátására volt hivatott az alapszabályok szerint, hanem arra is, hogy a részvénytőke magasságáig „látra szóló, kamatozó pénztári utalványokat” bocsásson ki, amelyeket „a bank megkeresésére és annak terhére...az e végre kijelölendő állampénztáraknál” készpénzre lehetett váltani. Innen az igazi jegybankká válás felé már csak egy lépés lett volna az alapszabályok olyan módosítása, amely kamatmentes utalványokról intézkedik. Az országgyűlési vitában - pár nappal a krach kitörése után - a dolog nem kavart nagy port. A szalmaláng már márciusban, a szerződéskötés idején ellobbant, amikor a bécsi Bankvereint Ausztria, a budapesti kormányt a magyar jegybank elárulásával vádolták meg. Neuwirth egyenesen „bankfattyúnak” nevezte az intézetet, amely szerinte „pénzügyi emancipáció” eszköze az ONB-vel szembeni küzdelemben. Tisza Kálmán interpellációjában viszont annak a véleményének adott hangot,hogy „ezen bankot, ha a legjobb alakban jöhet is létre, a magyar jegybank helyetteséül nem tekinti”.78 Neuwirth és Tisza csakis a Deák-párti kormányzat elítélésében érthetett egyet, egyébként egymás nézeteinek engesztelhetetlen ellenfelei voltak a bankkérdésben. Bár a Magyar Leszámítoló és Kereskedelmi Bank létesítéséről szóló törvényt június 27-én az uralkodó is szentesítette, a paragrafusok valóságba való átültetésére nem kerülhetett sor. Hiába nyilatkozta a miniszterelnök, hogy „a konzorcium szavát nem vonta vissza”, hozzá kellett tennie: „jelen körülmények között a konzorcium annak felállítására alig kényszeríthető, egy-két hét alatt tehát a bank nem fog megalakulni”.79 Az 1873-as válság nemcsak az önálló magyar jegybank rosszul időzített tervét sodorta el, hanem megerősítette az ONB helyzetét is, a végső hitelező szerep betöltésével. 77 JlRKOVSKY, bankankét, é. n. 70-71. 78 NEUWIRTH, 1873. 340. ill. JlRKOVSKY, bankankét, é. n. 70. 79 KÖVÉR, 1873. 1986. 70.
