Kövér György: A Pesti City öröksége. Banktörténeti tanulmányok - Várostörténeti tanulmányok 12. (Budapest, 2012)
Nemzetközi hálózatok - A brit tőkepiac és Magyarország: az Angol–Magyar Bank (1868–1879)
296 Nemzetközi hálózatok bécsiektől 14 200 részvényt, így 1874 februárjában a 40 000-ből 33 500 darabot helyezett a közgyűlésen letétbe. A majoritást azonban eltérően értékelte az iparvállalat és a bank. A válság idején is szanálásában reménykedő vasgyár azt emelte ki „hogy az Angol-magyar bank, mint legnagyobb részvényes a vállalatot saját érdekében támogatni kénytelen...”74 A bank viszont - „hivatása szerint” - azt értékelte, hogy „azon helyzetbe jutott, hogy ezen üzlet lebonyolításánál döntő befolyást gyakorolhasson”, s önmaga megnyugtatására kijelentette, „hogy összes befektetéseinknek egy minden körülmény között kielégítő egyenérték áll szemben”.75 A nehézipar elhúzódó válságát azonban a bank korszerűsítési törekvései dacára már nem tudta kivárni. Sőt, a vasgyárba befagyott követelések árfolyamértéke tovább csökkent (100 frt befizetése után 1874. december 31.: à 36 frt, 1876. december 31.: à 25 frt), miközben a tárcában őrzött részvénymennyiség 36 000 fölé emelkedett.76 Végül a bank likvidációjakor a pakett a Wiener Bankverein kezébe került, amely a nyolcvanas évek elején fúzió révén létrehozta a Rimamurány-Salgótarjáni Vasmű Rt. elnevezésű hatalmas nehézipari komplexumot. A bank kiterjedt építőtevékenységével függött össze érdekeltsége a fővárosi és szegedi gép-téglagyárakban. Ha mindezek után a bank jövedelmezőségét vizsgáljuk meg, erős hullámzást tapasztalunk. Az 1867-70 közötti csökkenő irányzatot 1871 rekordja után újabb hanyatlás követte, míg 1873-tól az ismert okok következtében a bank veszteségessé vált. A nyereségben döntő — bár csökkenő arányú - szerepet játszott a kibocsátási és az értékpapírüzlet. Az utóbbi — mint már említettük - nemcsak 1870-ben hozott átmenetileg veszteséget, hanem az értéktárca árfolyamzuhanása meghatározó volt az 1873-as év üzleti eredménytelenségében is. 1874 januárjában az igazgatóság még alábecsülte, sőt, úgy vélte, „hogy azok minden valószínűség szerint komolyabbak lettek volna, ha a tőke nagy része nem iparvállalatokba lett volna befektetve”.77 Mint az 1874-es veszteséglistából látható, az érvelésnek épp a fordítottja bizonyult igaznak. Mivel Jövedelmező nagyobb befektetésekre gondolni sem lehetett” az 1875 májusi közgyűlés alapszabály-módosítással „az üzletkört a tiszta bank- és letét-üzletre” korlátozta. A kör bezárult. Kihullott az eszköztárból az a faktor, amely a profitcsinálásban lendítőerőt adhatott volna. Ugyanakkor eldugultak az idegen tőkéket a bank felé áramoltató csatornák is: 1872 decemberéhez képest a forgalomban lévő pénztárjegyek 2 millióról 350 ezerre, a folyószámlabetétek 5 millióról 1 millió alá csökkentek. Az iparvállalatokba befagyott aktívákhoz és a visz- szafogott alapítási tevékenység következtében célszerű magatartásnak a tőkefelszívás korlátozása tűnt, s a gazdaság egyéb szektoraiból is eltűntek a mobilizálható tartalékok. 74 MOL Z 365-1-1 Salgótarjáni vasfinomító közgyűlése 1874. február 26. 75 Cg 1876V1905. Az A-MB közgyűlése 1874. április 16. 76 Uo. Az A-MB közgyűlése 1877. május 17. 77 Economist, 1874. január, 90. idézi DON, 1961. 365-366.
