Kövér György: A Pesti City öröksége. Banktörténeti tanulmányok - Várostörténeti tanulmányok 12. (Budapest, 2012)
Bankház-és bankárbiográfiák - Bankárok és bürokraták: A Magyar Általános Hitelbank igazgatósági tanácsa és igazgatósága (1876–1905)
Bankárok és bürokraták. A Magyar Általános Hitelbank igazgatósági tanácsa... 225 Rt.-ét Kornfeld, a Franklin és a Kőszénbánya- és Téglagyár Rt. posztját pedig Frank igazgató kapta.18 Kornfeld és Pallavicini érkezése átrendezte az igazgatóságon belüli addigi munkamegosztást. 1880 előtt a vezérigazgató általános irányításába tartozó Központ alá rendelve Frank Antal a Bankosztályt, Mauthner Zsigmond pedig az Áruosztályt vezette. Az új igazgatói instrukciók szerint 1880 után Pallavicini és Frank kapták fizetésüket a központtól. Feladatkörük azonban jól elkülönült: Frankhoz elsősorban a reálhitel, az ingatlanok ügye és a Hitelbank Egyesített Gőzmalmai tartoztak. Azon túl, hogy elnökölt az igazgatóságban, vitte az intézet általános ügyeit, Pallavicinire volt kiosztva „a bank üzleti kapcsolatainak képviselete az államigazgatással”, valamint „minden konzorciális üzletben a konzorciummal szemben.” Mauthner megmaradt az áruüzlet élén, ő fogta össze a szerbiai só, valamint a boszniai só- és dohányüzletet. Kornfeld kezében nemcsak a bank- és tőzsdeüzlet „vezetése és ellenőrzése” összpontosult, hanem hozzá tartoztak a leszámítolási és váltóüzletek, továbbá a hitelmegállapítás is, s végül „a vezér- igazgató helyettesítése a pénzügyi természetű konzorciális ügyekben.”19 Az igazgatók közül messze ez volt a legszélesebb kompetencia Pallavicini után. Pallavicini Ede és Kornfeld Zsigmond hitelbanki karrierje a következő évtizedekben együttesen határozta meg a bank irányítását. Kornfeld életrajzírója a húszas évek merkantil álláspontját visszavetítve meglehetős egyoldalúsággal ábrázolta Pallavicini és Kornfeld kooperációját a bank élén: „Legfőbb pozitív emberi értéke az volt az őrgrófnak, hogy nem becsülte túl a saját jelentőségét és a saját képességeit. Az egyszerű banküzletet még csak értette valahogyan, ám attól is irtózott, mert nevelése, műveltsége, világszemlélete egyaránt antimerkantilista volt, de a nemzetközi pénzműveletekhez és az államfinanciákhoz keveset értett. Nehezen tudta megmondani, hogy mit akar és még nehezebben tudta megérteni, hogy mit akarnak tőle. Elég müveit, de gőgös arisztokrata volt, aki lenézte a vele együtt dolgozókat, nem méltányolta az üzletfeleket, de nem tudott megfelelő tekintélyt tartani fölfelé sem, mert nem tudta titkolni azt a gyengéjét, hogy mesterségében járatlan. Volt benne sok hatalmi vágy, szeretett rendelkezni és megpróbált tekintélyt tartani, de mindez csak bizonyos határokon belül sikerült neki. Sok heves összetűzése volt Kornfelddel, aki ilyenkor mindannyiszor visszavonult szobájába, ahová azután Pallavicini utánament és szeretetreméltóan megbékítette.”20 A ret18 MOL Z 50 8. cs. 3. t. Igazgatótanács, 1879. október 9. Egyedül az utóbbi kapcsán bontakozott ki némi vita, hogy miért is kell a Kőszénbányához igazgatót delegálnia a banknak. Az indoklás igen jellemző a bank-ipar viszony korabeli felfogására: „.. .miután intézetünk nem annyira jelentékeny részvénybirtoka, mint 250 000 forintnyi jelzálogkövetelése által van ... érdekelve, intézetünk egyik igazgatója személyes részvételére nézve - a társaságnak különben is szakavatott és teljesen megbizható kezekre bizott vezetése mellett - szükség fenn nem forog...” Hogy mégis küldtek valakit, arra egyetlen indok maradt, mégpedig hogy „az igazgatóság más úton szerezzen bizonyosságot arra nézve, hogy érdekeink veszélyeztetve nincsenek.” Uo. 19 MOL Z 50 8. cs. 3. t. (1. sz melléklet) 20 RADNÓTI, Kornfeld, [1932] 39-40.
