Kövér György: A Pesti City öröksége. Banktörténeti tanulmányok - Várostörténeti tanulmányok 12. (Budapest, 2012)
Bankház-és bankárbiográfiák - Bankárok és bürokraták: A Magyar Általános Hitelbank igazgatósági tanácsa és igazgatósága (1876–1905)
226 Bankház- és bankárbiográfiák rospektív logika miatt a szerző saját szövegében sem veszi észre a „gőgös arisztokrata” és a „szeretetreméltó megbékítő” belső ellentétét. A helyzet összetettségét pontosabban jelzi maga a párhuzamos szereposztás, amelynek révén a bank vezetésében két irányból, a CA és a Pénzügyminisztérium kölcsönös bizalmát együttesen kellett integrálniuk. Ám ez az integrálás egyúttal integritást is kellett, hogy jelentsen.21 Jó példa erre az 1882-es válságot követően a járadékkonverzió folytatásának ügye. A Pénzügyminisztérium a regále-megváltással kapcsolatosan ajánlatot kért a MÁH- tól is. Pallavicini, aki a konzorciális tárgyalások folytatása ügyében épp Adolphe von Hansemannhoz, a berlini Disconto Gesellschaft igazgatójához készült, igen erőteljesen reagált. A tervezetben és ajánlatkérésben nemcsak a konzorciális szerződés megsértését, hanem annál többet, az adott politikai és pénzügyi viszonyok között a magyar államhitel tönkretételének lehetőségét látta. Úgy vélte, hogy a jelen helyzetben a világon egyetlen bank sincs, amely a felkínált 120 millió forintos névértéket fix áron át tudná venni. Minden tőzsdén nyomott hangulat uralkodott. Magyarázatot kért a pénzügyminisztertől és azt egyenesen a konzorcium kontinentális vezetőjének számító Hansemannak, annak kedvenc tartózkodási helyére, Rügen szigetére címeztette.22 Hansemann a szokásos módon Sassnitz mellett, a Dwasieden-kastélyban töltötte nyári szabadságát, amikor Pallavicini felkereste. Ide érkezett Szapáry pénzügyminiszter Taktonyban kelt, inkább magyarázkodó, mint felvilágosító levele is. Szerinte nincs szó a konzorciális szerződés megsértéséről. A regálémegváltás előkészítése még hosszú ideig elhúzódik, s ha egybeérne („collidieren”) a konverzióval, akkor sem zavarná a két ügylet egymást, mivel a kibocsátandó címletek nem aranyra szólnának, és ezért a kamatozás az állampénzügyeket nem venné igénybe. Megkérte tehát Pallavicinit, hogy Hansemannt nyugtassa meg afelől, hogy a konverzió befejezését a „legfontosabb és első feladatnak” tartja.23 A látszat ellenére - a Pénzügyminisztérium élén álló Szapáry és a Hitelbankot vezető hajdani Pénzügyminisztériumos Pallavicini - a grófok egymás közötti per tu levelezése s a miniszter által kért megnyugató közreműködés sem feledtetheti, hogy az adott ügyletben Pallavicini eleve (egyértelműen bankja képviseletében) konzorciális bankártársaival vállalt szolidaritást, s ezt a kritikus magatartását 21 Érthetően a hatalmi pozíciók szétbogozhatatlan integritását hangsúlyozza inkább Bernât István méltatása Pallavicini Hitelbanki szerepéről: [a Hitelbank] „a gazdasági és politikai hatalomnak nagyon jelentékeny részét tudta biztosítani magának és habár teljesen lehetetlen kiválasztani azt a részt, melyet az eredményeknél Pallavicini Ede őrgrófnak köszönhet a nálunk előbb lenézett hitelélet, fejlesztésénél és emelésénél az intézet élén álló őrgróf igazán sokat jelentett és ért el.” BERNÂT, 1914. 8. 22 RAL XI/ 111/ 14 Pallavicini - Szapáry (1882. július 23.) Német fordítás. A történet mellékszálaként érdekes csupán, hogy gróf Szapáry Gyula (1832-1905) ekkori pénzügyminiszter (1878-1887), később miniszterelnök (1890-1892) Andrássy Aladár visszavonulása után a Hitelbank igazgatótanácsának utolsó elnöke lesz (1904-1905). BÖLÖNY, 1978. 284-285; TallÓS, 1995. 87, 92. 23 RAL XI/111/14 Szapáry - Pallavicini (1882. július 24.) Német fordítás, „...kannst Du, unter Ausdruck meiner Verehrung, Herrn von Hansemann darüber beruhigen, daß ich die Beendigung der Rentenconver- sion für die wichtigste und erste Aufgabe halte, der jede andere Operation und Verfügung untergeordnet ist.” Uo.
