Kövér György: A Pesti City öröksége. Banktörténeti tanulmányok - Várostörténeti tanulmányok 12. (Budapest, 2012)
Reformálódó régi rendszerek - A pesti kereskedő-bankár „ezüstkora” 1847–1873
112 Reformálódó régi rendszerek A frankfurti Merkantil-Sematizmus 1774-ben az első helyen említi a bankárokat, az alábbi jellemzéssel: „Ezeknél az Uraknál váltót lehet kapni az összes európai helyre és őhozzájuk fordulhatunk pénzátutalás és küldeményezés végett, vállalnak különféle megbízásokat, foglalkoznak szállítással és nagybani áruspekulációval.”5 A fenti idézet szinte vegytiszta állapotban tükrözi a kereskedelmi és banktevékenység összefonódását. Nem szükséges a 18. század végi állapot geneziséhez visszamennünk, megelégedhetünk azzal, hogy a 19. század Európa-szerte örökségül kapta „a nagykereskedelem és a bank közötti határvonal bizonytalanságának perzisztenciáját”6 az „Ancien Régime” hagyatékaként. Retrospektív értékelések hajlamosak ebben a „forgalomnak a kereskedéssel való összekeverését”7 látni, és az elmaradottság jeleként feltüntetni. A helyzet azonban ebben az esetben sem írható le a tradíció és modernség jól bevett kontrasztos fogalompárjával. Mint már említettük, nem az „őstörténet” kérdése foglalkoztat bennünket, már csak azért sem, mert többnyire sohasem állapítható meg pontosan mikortól bankár is valaki, a kereskedelmi tevékenység mellett. Bár nem tartozik szorosan vett tárgyunkhoz, de az is kétségtelen, hogy a 20. század jóval differenciáltabb szakmai elkülönülési rendszert eredményezett még a bankárokon és kereskedőkön belül is, mint a korábbi korszakok. Még akkor is igaznak tűnik ez, ha teoretikus megközelítések jócskán eltúlozzák a tevékenység-differenciáció mértékét és társadalmi integráló szerepét. A praesens és a perfectum közötti történelmi folyamat rekonstrukciója azonban nem hasonlít a turistaháztól a várromhoz vezető jelzés követéséhez. Nemcsak azért, mert a jelölt úton is el lehet tévedni, de még nem is csak azért, mert valószínűleg jelöletlen ösvények is elvezetnek a romhoz. Legfőképpen azért, mert a várból egykor sokféle út vezetett, ám valószínűleg egyikük sem a turistaházat vette célba. Félretéve a hasonlatot: a 19. század eleji kereskedő-bankár és a 20. századi bankárok között nincs szükségképpen genetikus kapcsolat. A 19. század első felében, legalább is Angliában a „kereskedő-bankok ... továbbra is úgy tekintettek az állami- és közmű finanszírozásra és a kereskedelmi hitelre, mint ugyanazon pénzérme két oldalára”.8 Újabb üzletágak felvétele tehát távolról sem szorította ki a hagyományosan gyakoroltakat, a teljes profilváltás tulajdonképpen kivételszámba ment, nem utolsósorban azért, mert az újonnan pályára lépő homo novusok rajzásszerű érkezése nem tekinthető az előfutárok által megtett út közvetlen folytatásának. A kereskedelmi és banktevékenység olyan mértékben feltételezte egymást, hogy gyakran évről-évre a konjunktúra menetétől függött, hogy melyik került előtérbe.9 Az átalakulás az esetek többségében csak több generáción keresztül ment végbe (már ame5 Ld. POHL, 1976. 13. 6 BERGERON, 1978. 267. A XVIII. századot egyenesen a „marchand-banquiers” századának nevezi LUTHY, II. 1961. 774. 7 PÓLYA, 1896.29. 8 CHAPMAN, 1984. 38. Magáról az elnevezésről újabban lásd ROBERTS, 1993. 9 BERGERON, 1978. 267.
