Kövér György: A Pesti City öröksége. Banktörténeti tanulmányok - Várostörténeti tanulmányok 12. (Budapest, 2012)
Reformálódó régi rendszerek - A bankkérdés: két-bankrendszer vagy binacionális bank (1867–1878)
A bankkérdés: két-bankrendszer vagy binacionális bank (1867-1878) 99 legfontosabb akadályait és ettől fogva inkább a politikai játszma taktikai fegyvereként alkalmazta. Szándékosan legfőbb akadályokról beszélünk, mert bár leginkább az uralkodói vétót szokás emlegetni, az sem szemlélhető önmagában. Igaz, az 1867: XII. te. 66. §-ának elemzésekor tárgyalt magyar királyi pénzkibocsátási jog következtében a bankjegykibocsátási szabadalom ügyében az uralkodó felülkerekedhetett az országgyűlésen. Ennyiben a bankkérdés és a többi közös érdekű ügy összekapcsolódása - különösem a két kormány közötti megegyezés hiányában - valóban kulcspozícióba juttatta az uralkodót a kiegyezési tárgyalásokkor. De számításba kell még vennünk az orosz-török háború és következményei miatt elrendelt mozgósítás költségeit, a kivívott szuverenitására oly büszke Osztrák Nemzeti Bankot, a rendezetlen valutát, valamint a magyar államháztartás helyzetének rendbetételével kapcsolatos aranyjáradék-konzorcium befolyását is.88 A kiegyezési tárgyalások során a kormányoknak nemcsak egymással és az uralkodóval kellett egyetértésre jutni, hanem ezeket a megállapodásokat el kellett fogadtatni saját pártjaikkal, valamint a kormánypártok (az osztrák Alkotmánypárt, illetve magyar Szabadelvű párt) által dominált parlamentekkel is, ezúttal csak említve a politikai nyilvánosság meghatározó közvéleményformáló tényezőjét, a sajtót. Miközben a két kormányzat között 1876 januárjában elkezdődött a kiegyezés előkészítése, februárban megtörtént a kapcsolatfelvétel a magyar kormány és az ONB között is. Először csak nemhivatalos formában, amikor Tisza és Széli fogadta a Bank alkormányzóját, báró Wodianer Mórt, aki egyben a Rothschild-Credit-Anstalt konzorcium tagja is volt. Hamarosan a tárgyalások is megindultak: március 6-a és április 6-a között többször is folytattak megbeszélést a magyar kormány és a Bank vezetői. Ennek bete- töződésének számított, amikor Széli Kálmán a Bank kormányzója számára jegyzékben foglalta össze a kartellbankra vonatkozó magyar kormányelgondolás lényegét. Ennek a megoldási módnak kívánt „minden más előtt elsőbbséget” adni. Úgy vélte, hogy ez mind az ONB, mind Magyarország gazdasága, mind az egész Osztrák-Magyar Monarchia érdekei szerint való.89 A Bank igazgatósága április 18-án, a direktórium és a választmány együttes ülése április 19-én vitatta meg a magyar PM jegyzékét. Az igazgatóság határozat-tervezetében Lucam igen udvariasan megköszönve a bizalmat úgy vélte, hogy a kötelezettségekkel nem járnának „elégséges jogok és biztosítékok”.90 A választmányban már keményebb vélemények is hangot kaptak. Dr. Edler von Perger egyenesen azt javasolta, hogy ilyen alapon nem is kell tárgyalásokba bocsátkozni azzal a magyar kománnyal, amely javaslatának bevezetőjében illegitimnek tekinti a Bank működését, amely a 80 milliós adósságról említést sem tesz. Szerinte „egy olyan kormányzatot, amely csak 88 Magyarország története, VI./2. 1979. (Szász Z.) 1178. 89 PRESSBURGER, Notenisnstitut, I./3. 1266-1267. 90 Archiv ONB, Protokoll No. 2590. 1876. április 18.
