Kubinyi András: Tanulmányok Budapest középkori történetéről II. - Várostörténeti tanulmányok 11/2. (Budapest, 2009)
Társadalmi csoportok a középkori Budán - Budai és pesti polgárok családi összeköttetései a Jagelló-korban
BUDAI ÉS PESTI POLGÁROK CSALÁDI ÖSSZEKÖTTETÉSEI A JAGELLÓ-KORBAN A 15. század közepén Aeneas Sylvius Piccolomini Bées városát ismertetve, rámutatott arra, hogy a lakosság többsége bevándorolt. A későbbi II. Pius pápa megfigyeléseit, legalábbis az iparosokra, Heinz Zatschek kutatásai igazolták.1 A 15. századtól kezdve ugyanis egyre jobban megnehezült a céhekben a mesterré válás. A mesteri rang elnyerését megnehezítették, kivételt csak a mesterek fiai, vagy özvegyeik és leányaik férjei képezték. Öreg mesterözvegyek gyakran mentek hozzá fiatal, mesterré válni akaró legényekhez, és így a házasságuk rendszerint terméketlen maradt. Ha idős felesége halála után az új mester újranősült is, addigra többnyire már ő is megöregedett, és a körforgás kezdődött elölről. Fritz Rőrig viszont elsősorban a patríciusokkal kapcsolatban - arra mutatott rá, hogy a városi családok hamar kihalnak. Lübeckben például a 16. században alig élt három-négy olyan patríciusi nemzetség, amely negyedízben lakott volna a városban. Ő a nagyarányú gyermekhalandósággal, és a városi „harmadik-negyedik generáció aggasztó problémájával” magyarázta ezt.2 Érdemes ezt a problémát hazai viszonylatban is megvizsgálni. Legjelentősebb városaink ebben a korszakban a főváros Buda, és testvérvárosa Pest voltak. Az itteni polgárság leszármazását, családi kapcsolatait vizsgáltuk meg. Sajnos, annak ellenére, hogy a családtörténeti kutatás nagy múltra tekinthet vissza nálunk, mégis szinte csak a feudális uralkodó osztály tagjainak genealógiáját kutatták. Pedig Szentpétery Imre több mint egy emberöltővel ezelőtt kijelentette már, „hogy a genealógia semmiképpen sem pusztán a nemesi rendre alkalmazott tudományág, s magától értetődő dolog, hogy a polgári, sőt parasztcsaládoknak genealógiai tanulmányokon alapuló története, ha erre mód van, a kor gazdasági- és társadalomtörténeti s egyéb viszonyainak megvilágosításához jelentősen hozzájárulhat.3 Sajnos, Szentpétery megjegyzését eddig még kevesen fogadták meg.4 Családtörténeti adatainkat a kettős főváros török előtti korszakából, 1470 és 1529 közöttről állítottuk össze. Mint látni fogjuk, a Jagelló-kori patríciuscsaládok zöme az 1470-es évektől kezdve tűnik fel. Az 1529-es évszámot pedig azért tartottuk indokoltnak, mert ekkor költözik el a városból a Budán közel három évszázadon át vezető szerepet játszó német lakosság döntő többsége. Nem annyira egyes családokat, mint inkább atyafiságokat, egymással összeházaso1 Zatschek 1949-50. 31. p. 2 Rörig 1932. 346. p.; Konrad Schünemann (SCHÜNEMANN 1937.) és vele - más szempontból - vitatkozva Kring Miklós (Kring 1940. 58. p.) szintén rámutattak arra, hogy a városi élet fejlődése a középkorban egyet jelentett a népesség megfogyatkozásával. (Ezúton is köszönöm Komjáthy Miklósnak, hogy erre az adatra felhívta a figyelmemet.) A városba költöző családoknak fiúágon néhány generáció alatti kihalására Id. LORENZ 1898. 487. p. Megjegyezzük, hogy Edouard Perroy, aki a francia forez-i grófság nemességét vizsgálta, egy nemes ág átlagos fiági élettartamát, feltűnésétől kezdve, három-négy generációban állapította meg (PERROY 1962. 31. p.). Habár, mint látni fogjuk, a magyar középkori főváros polgárságánál ez a háromgenerációs probléma éppúgy kimutatható, és ennek okait részben igazolni is lehet, végleges eldöntésére, mivel sem biológusok, sem demográfusok nem vagyunk, nem vállalkozhatunk. 3 Szentpétery 1932. 349. p. 4 Szentpétery itt is példát mutatott: SZENTPÉTERY 1944-46. 14-19. p.; SURÁNYI 1964. 173-186. p.; KUBINYI 1963-64.; MÁLYUSZ 1963.
