Kubinyi András: Tanulmányok Budapest középkori történetéről II. - Várostörténeti tanulmányok 11/2. (Budapest, 2009)
Arcok a középkori Budáról - A Kotta család. Spanyol zsidók a középkori Budán
782 Arcok a középkori Budáról Művészünk származásáról az oklevél csak annyit mond, hogy spanyolországi, toledói. Az alább idézendő adatok is családja spanyol eredetét igazolják, de azt is, hogy szoros kapcsolatok fűzték Olaszországhoz is. Ezeket az adatokat ismerve 1966-ban levéllel fordultam Vajay Szabolcs barátomhoz Párizsba, és kértem, hogy érdeklődjék Spanyolországban a toledói Cotta család után. 1966. május 22-i levelében Madridból kapott értesülését volt szíves velem közölni a következő szavakkal: „...hogy a Cota család valóban toledói, méghozzá keresztvízre járult saphardita zsidók valának. Egyikük, az »öreg« Rodrigo mint szatirikus költő csinált magának eléggé ismert nevet. Kitűnt ezenkívül egykori hitsorsosai iránti neofita türelmetlenségével is. A családnak nyoma van Nápoly királyságában is. Valószínűleg itt ragadt nevükhöz az olaszos második »t«: Cota helyett Cotta. Alkalmasint Beatrix kíséretében jöhetett a budai ág őse 1476-ban Magyarországra.”5 Vajay nézetét annál is inkább el kell fogadnunk, mert Mátyás 1476-ban elvett felesége, Beatrix, a nápolyi király lánya, az aragóniai királyi család oldalágából származott.6 Ha nem tudnánk tehát, hogy a toledói Cota család egyik ága Nápolyban telepedett le, akkor is fel kellene tételeznünk, hogy Cotta Márton a spanyol eredetű nápolyi királykisasszonnyal jött Budára. Ilyenformán a budai Cottákat kikeresztelkedett spanyol zsidóknak kell tekintenünk, és Szerencsés honfitársainak. Cotta Márton valóban már 1488 előtt Budán élt, és Beatrix királynéval kapcsolatban állott. Adataink vannak arra, hogy a körmöcbányai kamaraispán királynéi utalványra 1486-ban 405 dukát 82 dénárt, 1487-ben 1000 dukátot, 1488-ban 100 dukátot, azaz akkori fogalmak szerint óriási összegeket fizetett ki Cotta Mártonnak.7 Sajnos, nem tudjuk, hogy mit fedeztek ezek a kifizetések: Beatrix a művész Cotta fizetése, illetve költségei megtérítése fejében adatta-e ezeket a pénzeket, vagy pedig vásárolt valamit a toledói művésztől. Látni fogjuk ugyanis, hogy Cotta később teljesen a kereskedői foglalkozásból élt, feltehető ezért, hogy művészi tevékenysége mellett párhuzamosan már korábban is foglalkozott üzletkötésekkel. A következő adatunk már kereskedőként mutatja be Márton mestert. 1494 gyertyaszentelő ünnepe előtt a királyi kincstár a gyertyákat egy bizonyos „Marthinkotha Italus”-tól szerezte be.8 Nyilvánvaló, hogy a mi Cottánkról van szó, csakhogy kereszt- és vezetéknevét egybeírták. Az adat amiál is inkább jelentős, mert nevét eredeti spanyol formájában adja meg, úgy, ahogy a zsidó eredetű toledói Cota család használta. Az „italus”, olasz jelző nem téveszthet meg berniünket: az alábbiakban még látni fogjuk, hogy az olaszokat és spanyolokat olykor összekeverték ebben az időben Budán, ami Cotta Márton esetében annál is inkább érthető volt, mivel üzleti kapcsolatai Olaszországgal kötötték össze. Cotta a 16. század elején már egyike volt a magyar főváros legtekintélyesebb kereskedőinek és bankárainak. 1500-ban ő vállalta a velencei követek jelentéseinek hazatovábbítását, ami szoros velencei üzleti kapcsolatokra mutat.9 1503-tól azután többször feltűnik a neve a Velencei Köztársaság és a Magyar Királyság között kötött államszerződések értelmében az előbbinek az utóbbi számára kifizetett összegek elszámolásában. 1503-ban pl. három ízben összesen 3200 dukátot fizet ki Velence „Ser Martino Cottae”.10 Az elszámolásokban többségben velen5 Vö. még: História de la Literatura Espanola 206. p.: „Rodrigo de Cota de Maguaque era toledano y de sangre judia; se le llamaba el Viejo y el Tio para distinguirle de algún sobrino suyo del mismo nombre; hizo causa común con los cristianos viejos, degolladores de sus hermanos los conversos...” (Vajay Szabolcs szíves közlése, amiért ezúton is köszönetét mondok.) 6 Vö. Vajay 1943. 77. p. 7 Beatrix okiratok 257-259. p. 8 Engel 1797-98.1. 83. p. 9 Sanuto I. 127. p. io Kardos 1951. 438. p.
