Kubinyi András: Tanulmányok Budapest középkori történetéről II. - Várostörténeti tanulmányok 11/2. (Budapest, 2009)

Arcok a középkori Budáról - A Pemfflingerek Bécsben és Budán. Adatok a két főváros polgárságának középkor végi gazdasági és családi összeköttetéseihez

744 Arcok a középkori Budáról vezi. A városi tanácstagok nemzetségeinek többi tagját egyszerűen circumspectinek, a többi polgárt érdekes módon providinek4 hívja. A másodikkor, amelyben a Pemfflingerek szerepet játszottak, a királyi pénzügyigazgatás volt. Mátyás király (1458-1490) uralkodásának első felében pénzügyi és közigazgatási refor­mot hajtott végre. A pénzügyigazgatás csúcsán állt a királyi kincstartó. A neki alárendelt appa­rátussal ő kezelt minden királyi bevételt - kivéve a királyi birtokuradalmak jövedelmeit. A különböző állásokra ő nevezte ki a hivatalnokokat, ezért elvileg minden hivatalnok elhagyta a hivatalt, ha új kincstartót jelöltek ki. Valójában azonban sokáig maradtak a hivatalban, éppen szaktudásuk miatt. A pénzügyi hivatalnokok száma igen magas volt. A budai kincstárban az alkincstartó mellett - aki urát képviselhette, annak távollétében - legalább harminc hivatalnok volt.5 A kincstartó alá voltak rendelve a sókamara, a pénzverő- és bányakamarák, és a harmincadhivatalok. Olyan emberek is hajtottak be királyi adókat, akiket a kincstartó küldött ki a vármegyékbe és a szabad királyi városokba. Mátyás király már 1458-ban központosította a ki­rályi birtokokat, azokat a budai udvarbíró (provisor curiae castri regii Budensis) alá rendelve, aki gyakran egyben Buda várnagya is volt.6 A kincstárban és az ennek alárendelt pénzügyi hivatalokban dolgozó alkalmazottak a las­san formálódó magyar hivatalnok réteghez tartoztak, vagy fővárosi kereskedők voltak, akik noha egy ideje pénzügyi hivatalt viseltek - vagy béreltek —, emellett nem hanyagolták el saját üzletüket sem.7 8 Otto Brunner találó észrevétele: „Az árukereskedelemtől, ami alapvető marad, az út mindig az állami pénzügyekhez vezet és ezzel a pénzügyi hivatalokhoz, majd uradalmi birtokok elnyeréséhez és többnyire a nemességhez”,* Budára is érvényes. Nem könnyű meghatározni a Pemfflinger család eredetét. Korabeli források nem ismere­tesek és a későbbiek sem egységesek. A régebbi, még a 16. századból származó változat szerint a sváb hercegségből, pontosabban a mai Baden-Würtemberg9 tartománybeli Bempflingenből, egy másik - csak a 18. században lejegyzett - hagyomány Regensburgból származtatja őket. Nem messze Regensburgtól a bajor Cham körzetben van egy Pemffling nevű település.10 Eset­leg mégis ez utóbbi tradíciónak kell több hitelt adnunk, mivel a későbbi szász grófot, Márkust, aki a budai bíró, Hans fivére volt, 1497 őszi szemeszterére, mint „Marcus Pemphlinger nobilis ex Collnspurg”-ot anyakönyvezték a bécsi egyetemen. Kollnburg pedig Viechtach körzetben 4 Kubinyi 1966. 229-288. p. 5 Thurzó kincstartó 1525 első feléből fennmaradt költségjegyzékéből összeállítható a kincstár hivatalnokainak név­sora. FRAKNÓl 1877b. 49-236. 6 Kubinyi 1957.25^t9. p.; Kubinyi 1964c. 68-96. p. 7 Ld. A 6. jegyzetben idézett irodalom, továbbá KUBINYI 1971 d. 119-121. p. 8 Brunner 1949-50. 30. p. 9 Az 1615-ben elhunyt történetíró, Istvánffy írta nteg, hogy a Pemfflingerek „Suevi quidem origine, se innumerum Ungarorum jam olirn adicti ". Istvánffy 128a (Liber XII). Istvánffy információja talán a Pemfflingerekkel sógor­­ságban álló főúri Forgách családtól származik, mivel Forgách gróf levéltárában ugyanilyen értelmű 16. századi feljegyzés található: „In vordem Lannden gegen Schwein!: ist ein geschlos:. hais:! Kirnperg, soll von den Pemßingern versetzt sein auf ewiger Lossung. Unnder demselbigen Geschlos: ligt ain Markht. haiszt Bempfling. darunnter ain öde Vest, ich wais: nicht anderst. Die Bempßinger schreiben sich von derselben Vesst und Markht": Bártfai Szabó 1910. 778. p. 247. j. Kirnberget és Bempflinget tehát Elő-Ausztriában kell keresnünk. Südbadenben, Donauesching közelében valóban ott van Kirnberg vára (TlLLMANN 1958-61. 498), de Bempflingent meglehetősen messze találjuk innen, Tübingen és Ntirttingen között. 10 A regensburgi, ill. erről a településről való leszármazást Fabritius feltételezi (FABRITIUS 1975. 5. p.) Egy 18. századi genealógus véleményét is idézi ebben a vonatkozásban. Pemfflingröl ld.: HdbHistSt. Deutschlands VII. 779. p.

Next

/
Oldalképek
Tartalom