Kubinyi András: Tanulmányok Budapest középkori történetéről I. - Várostörténeti tanulmányok 11/1. (Budapest, 2009)
Igazgatás, kereskedelem, mezőgazdaság - A mezőgazdaság történetéhez a Mohács előtti Budán. Gallinczer Lénárt számadáskönyve 1525-ből
A mezőgazdaság történetéhez a Mohács előtti Budán 445 egyenlítődött. Még csak azt jegyezzük meg, hogy Budán feltehetően kisebb hasznot értek el a szőlőtermelők, mivel itt magasabb volt a munkabér. Hol adták el azonban a kiterjedt budai szőlőhegyek termését? Nyugat-magyarországi városaink polgársága jelentős borkereskedelmet folytatott,181 és ez a pesti polgároknál is igazolható, akik a Szerémségben szereztek szőlőket, és ottani meg más borokkal kereskedtek.182 Bár a pestiek saját szőlőtermelése a városuk környékén Budához képest jelentéktelen volt, a számadáskönyv tanúsága szerint mégis olcsóbb volt a bor Pesten, mint Budán. Nem valószínű, hogy a másodrendűnek számító és drága budai bor183 általában versenyképesebb lett volna az ország egyéb szőlőterületeiről származókkal szemben. Ezért fel kell tennünk, hogy a budai bortermés legnagyobb részét helyben fogyasztották el. Buda elegendő és kényelmes belső piacot biztosított a termelőknek. Sőt bármennyire nagy szőlőövezet vette is körül a várost, lakói kénytelenek voltak még külföldről is bort behozni.184 Mivel ilyen esetben a szállítási költségek erősen emelték a bor árát, az ilyen akció nem ártott a budai bor eladási esélyeinek, és így - ha budai polgár hozta be - nem is hoztak ellene intézkedést. Az idegenek által a városba eladás céljából hozott bort azonban a város nem tűrte. A budai tanács esősorban az egyházak tized- vagy saját termésű borainak behozatala ellen fordult, igyekezett kitiltani őket a városból.185 Mivel az egyházak szinte kiadás nélkül jutottak hozzá a borhoz, és ezért nem kellett a viszonylag magas napszámbér-kiadásokat bekalkuláltok az eladási árba, veszedelmes konkurenciát jelentettek a budai szőlőbirtokosok számára. A budaiak saját borukat a helyi piacra szánták, és hogy ne kényszerüljenek külső piacokra, védték helyi monopóliumukat. Ha viszont a fentebb említett hatalmas bortermés ellenére Buda mégis behozatalra szorult, ez azt mutatja, hogy a városban nagyszámú lakosság élt, nagyobb, mint a nyugati határszél borkereskedő városaiban. A budai lakosság nagy részének nem lehetett szőlője, hanem vásárlásra szorult. ISI Vö. például Szűcs 1955. 54. p. 182 Pest borkereskedelmi központ jellegét jól jellemzi Oláh Miklós a Hungária X. fejezetében (Oláh Miklós 17. p ). Pesti polgárok szerémségi szőlőire Id. például 1483. április 21.: MÓL DL 18799. Pest mellett Szeged volt a szerémségi borok legnagyobb terjesztője. Ld. például legutoljára: SZÉKELY 1963. 71., 79. p. 183 A budai bor rosszabb minősége Oláh Miklós idézett Hungáriájából is kiolvasható. Felsorolja ugyanis a legjobb borokat termő magyar borvidékeket, de Budát, amelyet pedig jól ismert, és másutt mindenütt kiemelt, nem említi (Oláh Miklós 18. caput. 30. p.). A budai bor rosszabb minősége esetleg kapcsolatban állott azzal, hogy a törpeparcellák tulajdonosai a termés minősége rovására igyekeztek növelni a terméshozamot, ahogy ez a középkori francia városoknál is megfigyelhető volt. DlON 1959. 469. p. skk. 184 1516-ban például II. Lajos Pozsony városát utasítja, hogy Kreslÿng János budai polgár hajón szállított és a város által árumegállító joga címén elkobzott borrakományát engedje el. Kreslÿng a bort Budára „ob carentiam et penuriam vini” akarta szállítani (MOL Ft. Pozsony v. It. oki. 2532. sz. [MOL DF 241145.]). Már a századfordulón is pereskedtek egymással a budaiak és a pozsonyiak azért, mert az utóbbiak árumegállító jogukra hivatkozva lefoglalták az előbbiek külföldről szállított borait. Kubinyi 1963a. 204. p. és az ott idézett adatok. 185 Vö. MOLLAY 1959. 131-132. p 208-21. §-aiban foglalt tilalmakat. Az egyházak azonban többnyire királyi kiváltság alapján túltették magukat ezeken a szabályokon. Ld. például (teljességre törekvés igénye nélkül): 1504. július 13-án II. Ulászló az esztergomi káptalan érdekében utasítja Buda elöljáróságát, hogy engedje meg neki sasadi tizedborai eladását a városban (MÓL Ft. Észt. kpt. m. It. Lad. 45. fasc. 9. nr. 12. [MOL DF 237566.]). 1526. január 27-én viszont II. Lajos a veszprémi püspök budai tizedborai eladásának engedélyezésére utasítja szigorú feltételek terhe mellett a budaiakat (MÓL Ft. Veszpr. püsp. It. Decimae Budenses nr. 26. [MÓL DF 200603.]). A két tizedbirtokos egyházon kívül más egyházi testületek is szívesen adták el a fővárosban saját birtokaik bortermését Ezért tiltakoztak például 1519. január 27-én a budai káptalan előtt a budai városi tanács képviselői az ellen, hogy a budai vár előtti új Mária-egyház prépostja (Várday) Pál idegen (azaz nem Budán termett) borokat árul a préposti házban (Prot. Búd. 470^171. p.).
