Kubinyi András: Tanulmányok Budapest középkori történetéről I. - Várostörténeti tanulmányok 11/1. (Budapest, 2009)
Igazgatás, kereskedelem, mezőgazdaság - A budai pénzverés története a középkorban. Ismertetés Huszár Lajos monográfiájáról
A budai pénzverés története a középkorban 303 A pénzek korrendjének megállapítása és annak meghatározása, hogy melyik verdében verték, még igen sok nehézséggel jár. Tulajdonképpen csak Zsigmond korától válik szokásossá, hogy a pénzeken található két jegyből vagy betűből álló verdejegyek közül az egyik a pénzverdét, a másik a kamaraispánt jelöli,11 ennek ellenére Schulek Alfréd igyekezett az Anjou-kori pénzeken található verdejegyeket is feloldani, és ezek alapján fentebb idézett tanulmányaiban egy szilárdnak tűnő korrendet felállítani. Huszár, aki részletkérdéseket leszámítva, az Anjou-korral nem foglalkozott, munkája középső részében Schulek nyomán halad. Elfogadja Schulek kétségkívül igen elmés meghatározásait, amelyekkel kimutatja, hogy melyek az általa budaiaknak tartott verdejegyek.12 Nem egészen érezzük azonban mindenben meggyőzőnek a 14. századi budai veretek korrendjéről és a véreteknek budaiként való meghatározásáról írt részeket. Huszár maga sem tartja annak, számos helyen módosítja Schulek állásfoglalását,13 és másutt is csak fenntartással fogadja el. Zömével a 14. század első felére esik a budai városi veretű pénzek korszaka, melyről a munka egyik szép fejezete szól. Az egyetlen magyar város, amely áttörte a király pénzverési felségjogát és - legalább egy időre, akár a nyugati városok - saját pénzeket vert, Buda, az ország fővárosa volt. Okleveles forrásaink nem írnak a város pénzverési jogáról, erre csak a szép számmal fennmaradt pénzek nyújtanak adatokat. Eleinte a bécsi dénárok mintájára készültek az autonóm városi veretek. Nagy Lajos korában azonban már teljesen a királyi pénzek mintáját követték. A szerző a városi autonóm veretek kezdését 1311-től számítja. Abból indul ki, hogy 1329-ből maradt fenn Buda első olyan pecsétje, amelynek egyik oldalán a három tornyos várkapu van ábrázolva, melyet a pénzeken is megtalálhatunk. Úgy gondolja, hogy ezt a várkapus címert Buda akkor kapta, amidőn 1311-ben a király megerősítette a város régi kiváltságlevelét. 14 Ez a kétségtelenül szellemes magyarázat azonban nem állja meg a helyét, mert - mint egy újabban előkerült oklevél pecsétje igazolja - a város már az Árpád-korban a várkapus címert használta.15 így tehát a város autonóm pénzverési jogának kezdetét nem tudjuk meghatározni, mert a címerkép alapján az Árpád-korba is helyezhetnénk. A városi pénzek verésének végét az 1350-es évek közepére helyezi, ez idő utánra nem tud egy városi leletet sem datálni.16 Nagy Lajos pénzeinek Schulek által felállított korrendjén Mályusz Elemér ütött nagy rést.17 Az egyik, igen gyakran szereplő verdejegyet Schulek ugyanis „kollektív izmaelita jegynek” vette, ebből messzemenő következtetéseket vont le, és az ezzel ellátott pénzeket 1359 és 1364 közöttre datálta. Mályusz azonban kimutatta, hogy ez az „izmaelita” jegy nem más, minta firenzei származású Franciscus Bemardi budai kereskedő monogramja, akiről okleveles adatok igazolják, hogy Zsigmond uralkodása elején kamaraispán volt. Schulek keltezésében egy másik tévedést is találunk, ő ugyanis azt a Képes Krónika címerábrázolásaival is alátámasztottnak U Huszár 1958. 72. p. 12 Pl. Huszár 1958.36. p. 84. j. stb 13 Bár meggondolandó, hogy noha a koronát Schulek alapján budai verdejegynek tartja (31. p ), egy 1328-as „banális cruciatus”, tehát báni dénáron (igaz, hogy két) korona fordul elő verdejegyként (és Z-A betűk). Ez pedig valószínűleg zágrábi veret (35. p ). Ugyanezen az oldalon két korona verdejegyü garast budainak tart. 14 Huszár 1958.43. p. 15 Buda város 1292. évi oklevelén függ ez a pecsét. Veszprémi kpt. o. It. Instrumenta regnicolarium fám. P. 236. [MOL DF 229963 ] Képét közölte a BTOE I. XI. tábla, 16 Esetleg a rutapajzsos C. 101. számú dénárt, amelyet Huszár 1344-45-re datál, lehetne valamivel későbbre helyezni. Ld. alább. 17 Mályusz 1958. 301. p. skk.
