Faragó Tamás: A múlt és a számok. Pest Buda és környéke népessége és társadalma a 18-20. században - Várostörténeti tanulmányok 10. (Budapest, 2008)

Kézművesek Pest-Budán és környékén

tási ciklustól, az együtt élő csoport keletkezése és az összeírás kelte közt eltelt idő hosszúságától. Itt pedig nagyok az eltérések. Míg Nagykovácsi kézműves háztartásfőinek háromnegyede 40 évnél fiatalabb, addig ez az arány a magyar falvakban és Dunabogdányban nem éri el a 30 százalékot sem. Utóbbiak átlagéletkora kb. 10 évvel magasabb. Ez jórészt indokolhatná mind a két kézművescsoport háztartásstruktűrája közötti különbséget, mind a különbség 22 évvel - egygenerációnyi időtartammal - későbbi csökkenését. Bár az eltérések nyilván részben ezzel is magyarázhatók, valójában azonban mégsem pusztán erről van szó. Ha megnézzük azt, hogy a háztartásfő milyen viszonyban áll a vele együtt élő rokonokkal, akkor ebből, bármilyen kicsik is az esetszámok, pontosan ugyanaz a különbség idéződik fel, mint amit az előbb említett, ugyanezen helységek parasztháztartásainak vizsgálatával foglalkozó elemzés során fedeztünk fel. A magyaroknál a rokonokkal együtt élő, kiterjesztett és többcsaládos háztartások vezetése mindig a szülők, az idősebb generáció kezében van, míg a németeknél a csoport feje időskorában visszavonul - ezért nincs 60 évesnél idősebb háztartásfő -, és a vezetést átadja fiának vagy vejének (21. táblázat). Esetünkben különösen érdekes, hogy két ízben is találkozunk olyan vegyes háztartással, ahol a szülő (após) foglalkozik csak iparral, a fiatal háztartásfő nem. Mintha ezekben az esetekben a kézművesség az idős korúak kiegészítő jövedelemforrásává süllyedt volna vissza. Nagykovácsi kézműves-háztartásaival kapcsolatban a sajátos német mintát néhány háztartás fejlődésének részletesebb adataival is igazolhatjuk. 1745 és 1770 között ugyanis négy olyan összeírásunk van, amelyek segítségével összesen 10 háztartás kb. 25 év alatti változásait tudjuk követni. Közülük négy összetétele nem változik (vagy csak annyiban, hogy a magányos háztartásfő családot alapít, illetve a gyermektelennek gyermekei születnek), négy esetben viszont az idős háztartásfő visszavonulásának ténye adatszerűen megfogható. A két további eset is jellegzetesen nem magyar szokásrendszerre mutat: a) Az egyikben a fiatal háztartásfő, Johan Vibl mészáros házasságkötése után kb. másfél évig együtt él felnőtt testvéreivel, ekkor két húga egyszerre férjhez megy, két öccse pedig eltávozik. Vagyis az apa halála és a legidősebb fiú azt követő házasságkötése után az eredeti háztartás három év leforgása alatt teljesen felbomlik. b) A másik esetben Adam Fehler szabómester fia, a szűcsmesterséget folytató Michael 1769 februárjában megházasodik, és rá egy évre elköltözik, az idős házaspár egyedül marad. A magyar paraszt- és kézműves-háztartások fejlődése során az általunk vizsgált falvakban tapasztolatunk szerint ilyen eseteket rendkívül ritkán találunk. Ott a házas fiúk rendszerint otthon maradnak, s a szülők elhunytával sem bomlik szét rohamos gyorsasággal a csoport, még akkor sem, ha házas testvérek élnek együtt. Úgy tűnik, az egyéneknek a csoporthoz (a genealógiai értelemben vett „családhoz" és rokonsághoz) fűződő kapcsolata a magyaroknál szorosabb, az individualizmusnak, az egyéni elképzelések érvényre jutásának tere kisebb. Kézműveseink háztartásszerkezetét, illetve annak alakulását ugyancsak három modellben foglalhatjuk össze. A magyar kézműveseké minden valószínűség szerint a magyar parasztokét követi: az együtt élő családok aránya magas, az összetett háztartásokban a csoport vezetése az idős generáció kezében van. A német kézműveseknél viszont ismét két modellel számomatunk. Az egyik a német parasztokét követi: az együtt élő családok aránya alacsony, az összetett háztartások könnyen és gyorsan felbomlanak, az együtt élő csoport vezetése az öregek visszavonulásának szokása miatt a fiatal generáció kezében van. A másik a bevezetőben emlí-