Faragó Tamás: A múlt és a számok. Pest Buda és környéke népessége és társadalma a 18-20. században - Várostörténeti tanulmányok 10. (Budapest, 2008)
A város és népessége
Időtartam (év) Munkás Altiszt Önálló iparos Kereskedő MagánKöz-Időtartam (év) Munkás Altiszt Önálló iparos Kereskedő tisztviselő 10 és több 36,0 26,3 45,7 41,0 24,1 29,5 Egyéba) 0,3 0,3 0,8 0,7 0,7 0,6 Összesen 100,0 100,0 100,0 100,0 100,0 100,0 N (fó) 80 149 13 926 13 948 9 653 27 583 20 283 a) Ismeretlen és távol levő. Forrás: ILLYEFALVI 1932. II. 176-183. p. Érdemes megjegyezni viszont, hogy a vándorló népesség a helyben élő társadalom szerkezetétől eltérő összetételű volt. A 19. század második felében és a 20. században egyaránt megfigyelhető különbség egyrészt abból adódott, hogy egyes társadalmi rétegek sokkal nagyobb, mások kisebb hajlandóságot mutattak a lakóhely-változtatásra, másrészt összefüggött a bevándoroltak mobilitási lehetőségeivel (6. táblázat). Adataink szerint a két világháború között a legmobilabbnak az „altiszt" kategóriába tartozók, másodsorban a munkások és a köztisztviselők mutatkoztak. Az előbbiek esetében mindössze harmaduk, utóbbiak esetében 1930-ban a kategóriába tartozó személyek közel fele élt 20 évnél rövidebb ideje a fővárosban, míg az iparosok, kereskedők, magántisztviselők között ez az arány ennek éppen a fordítottja volt, a kétharmad körül járt. Az önálló lét előbbiek számára ingatlan birtoklásához (ház műhellyel vagy üzlettel) is kapcsolódott, melynek megszerzésére - csakúgy, mint a tisztviselőséghez szükséges magasabb képzettség elérésére - a régebben itt lakóknak nagyobb esélyük volt (illetőleg sokkal hosszabb idő állt rendelkezésükre), mint a bevándoroltaknak. A városba vándorlás rétegenként! arányaihoz hasonlóan alakult a városon belüli költözések trendje is: a munkások, altisztek és tisztviselők esetében mindössze 30 százalék körüli azok aránya, akik az 1930. évi összeíráskor legalább 10 éve ugyanabban a lakásban laktak, míg az iparosok-kereskedők esetében ez az arány 40 százalék feletti. A műhely, bolt - mely gyakran kapcsolódik a lakáshoz -, valamint a területileg lokalizált vásárlókör visszafogja utóbbi csoportok vándorlási-költözési hajlandóságát (6. táblázat). A főváros lakosságának nemzetiségi és felekezeti arányok szerinti átalakulása az asszimiláció mellett arra is utal, hogy a 19. századi bevándorlók emokulturális összetétele jelentős mértékben eltért a 17-18. században ideérkezett, jórészt katolikus vallású német telepesekből álló régi pest-budai polgárságétól,21 ennek vizsgálata azonban meghaladja e tanulmány kereteit. 21 THIRRING G. 1925.; HANÁK 1974.
