Faragó Tamás: A múlt és a számok. Pest Buda és környéke népessége és társadalma a 18-20. században - Várostörténeti tanulmányok 10. (Budapest, 2008)
Család, élet, társadalom a 18-20. században
bomlásnak. Bár egyes kutatók feltételezik, hogy ekkor már a kézműveslegényeknek csak kis része lakott mestere háztartásában, úgy tűnik, ez túlzó megállapítás. Adataink inkább azt valószínűsítik, hogy ez a szétválási folyamat ténylegesen csak az 1870-es években gyorsult fel - valószínűleg összefüggésben a céhrendszer 1872. évi maradéktalan eltörlésével. A mesterek és legények teljes elkülönülése, patriarchális kapcsolatuk ridegebb munkaadó-Hnunkavállaló viszonnyá való átalakulása pedig minden valószínűség szerint csak az első világháború előtt fejeződött be. Ez a folyamat a tanoncok (inasok) esetében még ennél is vontatottabb volt. Egy 1930-ban készült felmérés szerint az iparos- és kereskedőtanulók még mindig több mint 10 százaléka munkaadójánál lakott, tőle kapott élelmezést és egyéb juttatásokat - elsősorban mosatást.84 Mint korábbi adatainkból látható, általában a műhelyekben, üzletekben lakás az 1930-as években sokkal szélesebb körű volt, mint a formálisan a kisiparos-kiskereskedő háztartásába való tartozás. Ha az 1939. évi, Budán, a Vízivárosban (II. kerület) végzett tisztiorvosi felmérés adatait általánosítjuk, akkor ebben az időben kb. 5-7000 főre becsülhető a mestere műhelyében alvó segédek és tanoncok száma, de közülük csak valamivel több mint 1200-at írtak össze a munkaadó háztartásának tagjaként.85 Vagyis ez a felmérés azt erősíti meg, hogy a hagyományos mester-inas (és mester-legény) viszony csak fokozatosan alakult át az üzletiesebb munkaadó-munkavállaló kapcsolatrendszerré.86 Számosan - mintegy a bér természetben fizetett részeként - továbbra is a mester háztartásában, illetve amellett maradtak, még ha formális jogi értelemben már ágybérlővé, albérlővé, lakóvá váltak is. A különválási folyamat a kereskedőtanulók és a munkaadó háztartásától mindig is jobban elkülönült ipari tanuló lányok esetében lényegében a második világháború időszakában befejeződött. (Utóbbiak Magyarországon hagyományosan nem tartoztak a kézművesipar keretei közé - elég, ha arra utalunk, hogy az 1870. évi pesti népszámlálás szerint, amelyik az utolsó éveit élő céhrendszer még eléggé hagyományos viszonyait tükrözte, az ipari tanulóknak alig több mint 2 százaléka volt lány.87 A fiú ipari tanulók 6 százaléka viszont még 1943-ban is munkaadójánál lakott - harmaduk annak lakásában, a többiek a műhelyben vagy külön „tanoncszobában" -, 10 százalékuk pedig élelmiszer-ellátást is kapott (27. táblázat).** Vagyis a kézműiparban a tanulók kiválása a munkaadó háztartásából meglehetősen hosszú, közel 100 évig tartó folyamat volt, nagyjából kétszerese a hagyományos segéd-mester kapcsolat átalakulásáénak. A fentiekben többé-kevésbé egységes egészként tárgyalt háztartás-szerkezeti változások azonban átlagértékeket jelentenek. A korábbiakban már többször is utaltunk rá, hogy Budapest társadalmában a 19. század folyamán még különböző etaokulturális csoportok, és ennek megfelelő szokások, életmódok és életstratégiák léteztek csakúgy, mint ahogy az egyes társadalmi rétegek is számos szempontból eltérő jegyeket hordoztak. Ha a népesség háztartáson belüli státusát etaokulturális csoportokra és nemekre bontva nézzük meg, akkor a rendelkezésre álló 1906. évi adatok eszerint is sajátos különbségeket mutatnak (28. táblázat). A magyar etnikumhoz tartozók adatai nagyrészt az átlagot reprezentálják: háromnegyed részük a főbérlő családjára épült háztartás, ahol a családtagok, elsősorban a gyermekek aránya valamivel nagyobb, mint 83 DÓKA 1975. 84 ÁFRA NAGY 1932. 85 BlSITS-ÖTÖMÖSI 1940. 86 Alighanem hasonló lehetett a helyzet a pesti iparosok között is, erről azonban tudomásunk szerint nem készült hasonló felmérés. 87 KŐRÖSY 1871. 272. p. 88 KissE. 1943.
