Faragó Tamás: A múlt és a számok. Pest Buda és környéke népessége és társadalma a 18-20. században - Várostörténeti tanulmányok 10. (Budapest, 2008)
Család, élet, társadalom a 18-20. században
sokkal osztotta meg (21. táblázat). Bár e csoportok jogállása, vagyoni és hatalmi pozíciója között esetenként nyilvánvalóan komoly különbség lehetett, a ig-meddig közösködő életvitelben, az elkülönülés lehetőségeinek behatároltságában mindi nyiuknak osztozniuk kellett. Ha ehhez hozzávesszük azt, hogy ekkor még a lakások jó 60 ' .ázaléka egyszobás volt, és kb. 15 százalékuk konyhával sem rendelkezett (nem is beszélve r WC-ről és fürdőszobáról), akkor - bár a városi közép- és alsó rétegek tényleges mindennapi életéről egy-egy irodalmi leíráson kívül egyelőre ma még nem sokat tudunk - lehetnek sejté eink ai;ól, hogy az egymás mellett élés, a megosztott helyiségek és eszközök segítségével fenntartott lét milyen bonyolult viszonyokat, milyen sajátságos térhasználatot eredményezhetett. Elég, ha arra utalunk, hogy a szegényebb rétegek jelentős része ágybérlőként fekvőhelyét is megosztani kényszerült másokkal, illetőleg a családtagok számottevő része nemcsak többedmagával lakott egy szobában, hanem egy ágyban is egyszerre többen aludtak.77 Megkockáztathatjuk azt akijelentést, hogy míg a magyarországi falusi társadalmakban, ha kisebbségben is, de az első világháborúig még gyakorta előfordultak bonyolultabb, rokonokból és nem rokonokból szerveződő, összetett háztartások, addig a 19. századi Budapesten s talán az urbánusabb, nagyobb magyarországi városokban is az alapjában egyszerű szerkezetű háztartások térhasználata, mindennapi élettevékenységük szervezése és végzése, egy szóval fogalmazva: lakásviszonyaik voltak bonyolultak. Érdekes párhuzam sejthető meg abban is, hogy míg vidéken a 19. század utolsó harmadában - a délszláv népesség zadrugáiban pedig már a 19. század közepe körül - elindult egy háztartásszerkezet-egyszerűsödési folyamat,78 addig a főváros adatai a lakásviszonyok egyszerűsödésében sejtetnek valami hasonlót. Mind az albérlőt tartó, mind az al- és ágybérlőként élő háztartások aránya - az első világháború után abszolút számuk is - csökkenni kezdett, a saját lakóterükben egyedül élő háztartások aránya pedig 1870 és 1930 között nagyj ából dupláj ára - egyharmadról kétharmadra - növekedett. Ha pedig mindehhez hozzávesszük, hogy a szóban forgó időszakban mind a lakások mérete, mind a külön konyhával, WC-vel és fürdőszobával rendelkező lakások aránya is javult (10. táblázat), akkor az a benyomásunk támad, mintha e változások mögött az individualitás irányába elmozduló értékrendváltozás és az ennek megfelelő tudatos, az együtt élő csoportok saját életüknek másoktól való elkülönítésére irányuló törekvése állna, ez azonban már túlvezet jelen írás keretein. Az egy lakásban élők számának az 1869. évi népszámlálástól kezdve megmutatkozó csökkenése egyenletes folyamatnak tűnik, de ez nem jelenti azt, hogy egyetlen változásban leírható. Mögötte több, egymástól eltérő, noha időben párhuzamos folyamat működött. A fenti laksűrűségi érték változására a legnagyobb befolyást a lakosság többségét magában foglaló, úgynevezett rendes főbérleti háztartások méretének csökkenése gyakorolta (22. táblázat). Bár e csoport nagysága a 18. század végére vonatkozóan pontosan nem állapítható meg, körülbelf.l 4,7-4,8 fő/háztartásra becsülhető. Száz évvel később, 1880-ban ez az arányszám viszont már csak 4,25, majd további 60 év alatt 194l-re 3,12 fő/háztartásra csökkent. Az al- és ágybérlő-háztartások töredékes adatai viszont a 20. században egy ezzel ellentétes folyamatot sejtetnek: azl910. évi 1,17 fö háztartásos értékük 1930-rakb. 20 százalékkal növekedett. Vagyis, míg utóbbi lakásbérleti forma korábban szinte kizárólag egyszemélyes háztartásokat jelentett, addig az első világháború után - valószínűleg a rossz lakáshelyzet eredményeképpen - megjelenik közöttük egy vékony családos (vagy töredékcsaládos) réteg is. Az egyéb háztartások nagyságának alakulása az előbbi két csoportéval ellentétben teljesen szeszélyes, törvényszerű-77 KŐRÖSY 1893.; BRÓD 1908. 78 FARAGÓ 1979b.
