Faragó Tamás: A múlt és a számok. Pest Buda és környéke népessége és társadalma a 18-20. században - Várostörténeti tanulmányok 10. (Budapest, 2008)
Család, élet, társadalom a 18-20. században
ség alig fedezhető fel benne. Ez tulajdonképpen érthető, mivel e réteg összeírása gyakran pontatlan volt, illetőleg keveredett a rendes lakásokéval, s ugyanakkor létszámukat (és ezen keresztül átlagértékeiket) a gazdaság és társadalom fejlődésének nemcsak hosszú távú trendjei, hanem rövid távú konjunkturáüs ingadozásai is meglehetősen erősen befolyásolták. A fő- és albérlői háztartások esetében szerkezetük, személyi összetételük alakulása időben is nyomon követhető (23. táblázat). Az együtt élő rokonok száma a városi háztartásokban többnyire mindig alacsony volt. A két világháború között alacsony arányszámukban azonban bizonyos növekedés tapasztalható. Fentebb említett feltételezésünk szerint ez valószínűleg a lakáshiánynak tudható be, bár az sem kizárt, hogy a halandóság javulása következtében kismértékben növekedett az együtt élő idősebb rokonok (elsősorban szülők) száma. Az 1880-as évektől kezdve kimutatható háztartásnagyság csökkenésben, a háztartások összezsugorodásának folyamatában azonban Budapesten, szemben a paraszti társadalmakkal, a rokonokkal való együttélés szokásának fokozatos eltűnése nem játszott komoly szerepet. Döntő mértékben a gyermekek, illetve a háztartásokban élő idegenek számának csökkenésére vezethető vissza. Utóbbi folyamatok azonban valószínűleg nem az 1880-as években indultak meg. A nyers születési arányszám csökkenése Magyarországon lassan ugyan, de már a 19. század közepétől megfigyelhető volt, így ez Budapesten - mely az adatokkal rendelkező időszakokban mindig is alacsonyabb születési arányszámokat mutatott, mint a vidék - aligha lehetett másképpen. A „hivatalos" nyers élveszületési arányszámok Budapesten az 1870-es évektől az 1940-es évek elejéig kevesebb, mint harmadára - a 40 ezrelék feletti értékről 12-13 ezrelékre - csökkentek, ami az egyes háztartásokban hatalmas gyermekszámcsökkenést jelentett.79 Az al- és ágybérlő-háztartások összetételének alakulása, mint említettük, a föbérlőkével ellentétes tendenciát mutatott, ezt azonban nem érdemes túlhangsúlyozni. Annak ellenére ugyanis, hogy az al- és ágybérlő-háztartásokban a feleségek és gyermekek száma és aránya 1910 és 1930 között kétségtelenül növekedett, az e kategóriába tartozó egységek elsöprő többsége - mintegy 70-90 százaléka - az átlagszámokból kikövetkeztethetően még az utóbbi időpontban is mindössze egyetlen személyt jelentett. A háztartásokban élő idegenek számának csökkenése elsősorban a föbérlőket érintette, és főként két réteg, a cselédek, valamint a háztartásokban élő segédek és tanoncok számának és arányának összezsugorodását jelentette. E rétegek alakulásának figyelemmel kísérése semmivel sem könnyebb, mint az albérlőké, sőt bizonyos mértékig talán még bonyolultabb feladat. A cselédek számának változását ugyanis nem pusztán a mindenkori gazdasági konjunktúra befolyásolta, hanem a népesség vagyoni-tórsadalmi összetétele - a „cselédtartók" számának alakulása - és a társadalom szokás- és értékrendjének formálódása is.80 A cselédek létszáma (24. táblázat) az első világháborúig egyértelműen növekedett, majd az ezt követő káoszban beállt nagymértékű csökkenés után a harmincas évekre e réteg ismét megközelítette 1910. évi létszámát. Összességében viszont arányuk az első világháború után tovább növekvő népességben az 1870-1890-es évekbelinek már csak körülbelül felét tette ki. A cselédarány csökkenése mögött a cselédség strukturális változása és általában a cselédtartás átalakulása húzódott meg. Bár a kutatás a cselédséget többnyire kizárólag női munkavállalási kérdésként szokta tárgyalni, 79 Budapest születésszáma 1900 körül érte el évi 30 ezer fős csúcspontját, mely az 1930-as évek elejére 20-21 ezer fő körülire zuhant vissza. A főváros első világháború előtt még 26 ezrelék körüli nyers születési arányszáma a harmincas évek végére 14-15 ezrelék körülire esett vissza. QKLINGER 1972-1984. 8. köt. 158-159. p.; KLINGER 1969. 28-29. p. Vö. ACSÁDI-KLINGER 1965. 33-34. p., illetve a BpStÉ 1940-es évekbeli köteteivel). 80 GYÁNI 1983a.
