Faragó Tamás: A múlt és a számok. Pest Buda és környéke népessége és társadalma a 18-20. században - Várostörténeti tanulmányok 10. (Budapest, 2008)
Család, élet, társadalom a 18-20. században
azonban rendkívül nehézkes, mivel a katonai intézményeket - a legnagyobb háztartásokat - az első világháború után rendszeresen kihagyták az összeírásokból.74 Megnézve a különleges háztartások típus szerinti megoszlását a legrészletesebb és legpontosabb 1906. évi lakásösszeírás szerint (20. táblázat), világosan látszik a különbség mind a hagyományos város, mind az iparosítás előtti falvak társadalmához képest. Utóbbiakban a templom és iskola kivételével az itt felsorolt bérlemények nagyrészt elő sem fordultak, illetve egy-egy tanító, pap, mesterember vagy kocsmáros háztartásához kapcsolódtak, intézeti háztartások pedig csak a nagyobb városokban fordultak elő. A hagyományos városi társadalmakban meg-megjelent a fenti intézetek és egyéb bérlemények egy része (kórház, szegényház, nyilvánosház, egy-egy hivatal), de lényegesen szerényebb mennyiségben és változatban fordult elő. A táblázatban látható számos intézmény viszont (a rendőrség, pénzügyőrség, kórházak, szállodák, egyletek, múzeumok, vasúti helyiségek stb.) már egyértelműen a modernizálódás, az átalakuló gazdaság és társadalom terméke, nagyobbrészt csak a 19. század második felében és szinte kizárólag csak városokban született meg. Valójában persze nem egyszerűen - és talán nem is elsősorban - új elemek megjelenéséről és növekedéséről volt szó, hanem a háztartások lakás- és jogviszonyainak alapvető átalakulásáról. Történeti elemzésekből ismert, hogy a hagyományos városi társadalmakban - közöttük természetesen Pest-Budán is - mindig komoly számú zsellér, illetve lakó élt.75 Ezek az otthont adó háztartáshoz a későbbi albérleti viszonytól eltérő módon, mondhatjuk úgy is, bizonyos értelemben szorosabban kapcsolódtak. Ennek egyik oka abban rejlett, hogy e lakók a lakást gyakorta nem pénzért, hanem szolgálatért, a bérbe adó háztartás egyes tevékenységeiben való közreműködésért kapták, vagyis mintegy átmenetet képeztek a fogadott szolga és a modem bérlakó között. A másik ok a hagyományos polgárházak mint épületek alaprajzából, szerveződéséből következett, mint azt korábban már röviden említettük. Az egyes épületek nem mindig különültek el egyértelműen több lakásra, nem annyira a házak szobái differenciálódtak funkcionálisan, mint inkább a lakók oszlottak külön, de egymástól nem minden esetben teljesen elkülönült együtt élő egységekre.76 A polgárosodás, a hagyományos viszonyok kommercializálódása során a csoportok azonban fokozatosan differenciálódtak, a viszonyok nagyrészt elveszítették személyes jellegüket, és a használt terek különváltak. A hagyományos polgárházak bérházakká változása (vagy bérházakkal való kicserélődése) folyamán a régi zsellér lakók egy részéből bérlő, másik részéből albérlő lett. A 19. század utolsó harmadának népszámlálásai lényegében ezt az átalakulást regisztrálták. Adataink azt mutatják, hogy bár, mint azt a későbbi elemzésekből látni fogjuk, az együtt élő csoportok viszonylag kicsik maradtak, és a háztartások szerkezete meglehetősen egyszerű, a háztartások egymáshoz kapcsolódása, objektiválódása ellenére, a 20. századinál még lényegesen szorosabbra fonódott. Annak ellenére, hogy adataink hozzávetőlegesek, arra mégis elégségesnek tűnnek, hogy kijelenthessük: a független, egymagában élő, egy családra épülő háztartás, a szociológusok „polgári családja" ekkor még az összesnek felét sem tette ki. 1870 körül a háztartások nagyjából kétharmada akár úgy, mint albérlőtartó, akár úgy, mint al- vagy ágybérlő, otthonát még má-74 A trianoni békeszei^dés igen kicsire, mindössze 35 ezer főre korlátozta a magyar haderő létszámát, melyet a kormányzat különböző katonai célú, de nem katonaságként nyilvántartott intézmények bújtatott személyzetével próbált meg kijátszani. Ezeket viszont érthető okokból a statisztikai megfigyelés köréből kihagyták. 75 BÁCSKAI 1988a. 140-146. p., THIRRING G. 1938. 132-137. p. 76 Sem az egykorú összeírások, sem a nagyobb házak Budapest Főváros Levéltárában őrzött 1848 előtti építészeti tervei (a helyiségek rajtuk látható funkcionális eloszlása) nem utalnak elkülönült lakások kialakulására (Gajáry István közlése).
