Faragó Tamás: A múlt és a számok. Pest Buda és környéke népessége és társadalma a 18-20. században - Várostörténeti tanulmányok 10. (Budapest, 2008)
Család, élet, társadalom a 18-20. században
raszti és az agrárproletár-család) jellemző körvonalait. Sem terünk, sem lehetőségünk nincs arra, hogy a fenti típusok adott korszakban megmutatkozó súlyát, jelentőségét - esetenként tényleges létezését - megvitassuk és elemezzük. Ezúttal mindössze annak két elemére: a háztartások lakásviszonyaira, valamint az együtt élő csoportok nagyságára és szerkezeti összetételére próbálunk vizsgálatokat végezni, vagyis azokra a kérdésekre kísérlünk meg válaszokat keresni, amelyek felderítésére az adatbázisunk alapjául szolgáló népszámlálások és lakásstatisztikák a leginkább alkalmasak. A lakásból kiinduló budapesti statisztikai felmérések szerint a lakóegyüttesek-melyeket a csekély eltérés miatt a továbbiakban az egyszerűség kedvéért háztartásként fogunk kezelni71 - Budapesten a vizsgált időszakban az egykorú terminológia szerint három alaptípusba sorolhatók: a) az úgynevezett rendes lakásokban - a lakás célj ára épült helyiségegyüttesben - lakók. Ezek lehettek fő-, al- és ágybérlők (a társbérlő fogalma csak 1930-ban tűnt fel); b) az egyéb lakott helyeken - nem lakás, hanem gazdasági, kulturális, közigazgatási stb. célra használt épületekben szolgálati lakásban, illetve üzletben, műhelyben - lakó háztartások; c) intézeti háztartások. Kezdjük a végéről. Az arányokból látható (19. táblázat, 3. ábra), hogy már első részletes 1880. évi adataink szerint is viszonylag sok olyan különleges háztartást találunk Budapesten, melyek száma és aránya a századfordulótól kezdve általában a rendes lakásban élőket meghaladó ütemben gyarapodott.72 Ez alól csak egy rövid időszak, az első világháború végén bekövetkező átmeneti periódus kivétel. Az összeomlás miatt ugyanis az intézeti háztartások jelentős része (elsősorban a közigazgatási-katonai jellegűek) felszámolódott, és a gazdasági zűrzavar közepette átmenetileg az „egyéb helyen" lakók aránya is csökkent. Utóbbiak rövid ideig való számszerű visszaesését egy új csoport, a vagonlakók73 megjelenése sem ellensúlyozta. A gazdaság fokozatos rendbejövetelével párhuzamosan úgy tűnik, az 1920-as évektől kezdve a különleges háztartásokban élők növekedése ismét folytatódott. E folyamat figyelemmel kísérése 70 H. SAS 1976. 71 Egy-egy bérleményben, illetve együtt élö csoportban egynél több háztartásfő is előfordulhatott, amennyiben azonban jogilag egy főbérlőegyüttest képeztek, akkor a lakásstatisztika a háztartásfők számát figyelmen kívül hagyta. Mint az Pikier J. Gyula vizsgálataiból is kitűnik, a két fogalom közötti eltérés azonban minimális, sokszor mindössze néhány tucat főre tehető, így arányát tekintve általában mindenképpen 1 százalék alatt maradt (PIKLERJ. 1912.). 72 Az intézeti háztartásokban élők 1915. évi összeírás szerinti, igen felduzzadt száma nyilvánvalóan a háború szükségleteivel és következményeivel indokolható. 73 Az első világháború után kb. félmillió magyar állampolgár menekült át - főként politikai nyomásra - a mai Magyarország Trianonban meghatározott területére. Mivel elhelyezésük átmenetileg súlyos lakásgondokat okozott, sokan közülük kényszerűségből hosszabb ideig vasúti kocsikban laktak. Ezek száma Budapesten 192 l-l 922 körül még mindig 2000-4000 fő között mozgott Q?ETRICHEVICH HORVÁTH 1924. Vö. MÓCSY 1983.). Vagyis a több tízezernyi vagonlakó menekült városi mondája éppúgy nem felel meg az adatoknak, mint ahogy a menekültek számára az 1920-as években létesített telepeket sem degradált proletárok lakták (mint ahogy azt az 1950-1960-as évek népszerű történeti összefoglalói sugallni próbálták).
