Faragó Tamás: A múlt és a számok. Pest Buda és környéke népessége és társadalma a 18-20. században - Várostörténeti tanulmányok 10. (Budapest, 2008)
Család, élet, társadalom a 18-20. században
Háztulajdonosok és bérlők Közhelyként elfogadott vélekedések szerint Magyarországon a hagyományos városi társadalomban a lakosság számottevő része háztulajdonos volt. Ha azonban a valóságos budapesti helyzet számszerű adatait akarjuk összeállítani, nehézségekkel kell szembenéznünk, mivel -eltekintve az adóalanyonként felvett adóösszeírásoktól,61 melyekről az 1848 utáni időszakra vonatkozóan részletes forrás nemigen maradt ránk - a háztulajdonosokról csak viszonylag későn készült külön statisztika. Első ismert adatunk az 1900. évi népszámlálásból származik. Eszerint 16 254 épületet és összesen 17 473 ház- és házrészbirtokost62 írtak össze a fővárosban, vagyis a háztartásfőknek 16,5 (akeresőknek 5,3) százaléka volt háztulajdonos. Ez az arány egy fél évszázaddal korábban, illetőleg a külső kerületekben magasabb lehetett. Elég, ha arra utalunk, hogy a tulajdonlás 1906-ban a népszámlálásénál lényegesen szűkebben értelmezett fogalma szerint is Óbudán a háztulajdonosok aránya két és félszerese volt a fővárosi átlagnak (a háztartásfők 18,3 százaléka, szemben a budapesti átlag akkori 7,1 százalékával). Ezekből az adatokból viszont egyértelműen arra következtemetünk, hogy a háztartások többsége már a 19. század közepén sem rendelkezhetett saját háztulaj donnai még a külterületeken sem, nemhogy a Belvárosban. A két világháború közötti időszakban a háztulajdonlás még ritkábbá vált. 1930-ban a háztartásfőknek mindössze 5 százaléka lakott tulajdonosként, illetve mint tulajdonos hozzátartozója saját lakásban. A háztulajdonosok aránya még az ún. közép- és alsó középosztályhoz tartozó, egész életüket végigdolgozó nyugdíjasok között - akik számára fontos cél, a polgári lét jelképe volt a saját családi ház megszerzése - sem haladta meg a 12 százalékot. Összességében 1930-ban a háztartásfőknek több mint 96 százalékát bérlőként írták össze, ezen belül közel 24 százalékukat társ-, al- és ágybérlőként, nagyjából 72 százalékukat pedig föbérlőként (18. táblázat). Levonhatjuk tehát azt a következtetést, hogy a háztulajdon és az önálló háztartás az esetek túlnyomó többségében különálló fogalmak, a háztartások elsöprő többsége csak bérelte lakását. Mindössze két foglalkozási csoportban: az úgynevezett „őstermelők", illetve a „vagyonukból élők" között találkozunk nagyobb mértékű háztulajdonlással. Az előbbiek kicsiny csoportja nagyobbrészt a hagyományos társadalom, az eltűnőben levő 19. század közepi földművesek és szőlőművelők csoportjának maradéka lehetett, míg a másik kategória részben a nyugdíjas háztulajdonosokból, részben a ,,háziurakból", a lakáskiadásból élő vállalkozókból tevődött össze. A rendkívül alacsony tulajdonosarány egyúttal azt is jelzi, hogy a főváros társadalmának egyes kutatók által feltételezett kispolgárosodása63 legfeljebb csak a normarendszer, 61 A 19. század eleji-közepi Pest-Buda társadalmáról az adójegyzékek segítségével több elemzést készített Bácskai Vera. Eredményeinek összefoglalását 1. BÁCSKAI 1986. 62 Népszámlálás 1900. {Magyar Statisztikai Közlemények 18. 130. p.) Az 1906. évi népösszeírás (THIRRING G. 1914.) csak 11 214 tulajdonost adott meg. A közel 50 százalékos eltérés oka az adatközlésekből nem derül ki, valószínű, hogy a „tulajdon", a „birtok" és a „birtokos/tulajdonos" fogalmak eltérő értelmezéséről volt szó. 63 Vörös Károly a kispolgárosodást tekinti a budapesti társadalmi változás egyik fő áramlatának a 19. század második felében (VÖRÖS 1978. 226-231., 432-443. p.), Lackó Miklós pedig a két világháború közötti időszakban a fővárosi népesség 28 százalékát kispolgárnak, 60 százalékát proletárnak tartja (LACKÓ 1980.432. p.). Szövegükből kitűnően mindkét szerző az önálló kisiparosokat és kiskereskedőket, illetőleg a tisztviselő és értelmiségi rétegek hivatali és vagyoni elithez nem tartozó részét, valamint a vékony szakmunkás elitet érti a „kispolgár" fogalmán. E réteg tényleges társadalmi körülhatárolása azonban problémásnak tűnik számunkra. A társadalmi struktúra elemzésekor e szerzők nem vizsgálták részletesen a „kispolgárok" tulajdoni és vagyoni viszonyait, így nem derült fény arra, hogy az „önállók" jelentős része sem ingatlantulajdonnal, sem műhellyel, sem bolttal nem
