Faragó Tamás: A múlt és a számok. Pest Buda és környéke népessége és társadalma a 18-20. században - Várostörténeti tanulmányok 10. (Budapest, 2008)
Család, élet, társadalom a 18-20. században
téséhez - és általában a származási kérdések alaposabb ismeretéhez - azonban még további kutatásokra (alighanem több időmetszetre és más források bevonására) lenne szükség. Megpróbáltuk megvizsgálni azt is, hogy az egyes foglalkozási csoportok mutatnak-e sajátos demográfiai jellemzőket házasodásukban. Három nagyobb létszámú foglalkozási csoport, a tisztviselők/értelmiségiek, kapások és kézművesek esetében (11. táblázat) lehetőség (elegendő esetszám) volt arra, hogy külön-külön meghatározzuk a első házasságkötések átlagos életkorát. A kapásoknál ez messze a városi átlag alattinak bizonyult: mindössze 23 év volt a férfiak és 20 év a nők között. A másik végletet a tisztviselők/értelmiségiek mutatták, ahol a vőlegények átlagos házasodási kora közeljárt a 30 évhez. A kézműves vőlegények házasodási kora származásuk szerint is különbözött: a helybeli eredetűek több mint egy évvel korábban (26,9 év) tudtak házasságot kötni, mint bevándorló társaik (28,1 év). Vagyis a kapások házasodási kora lényegében a környékbeli paraszti mintákra emlékeztetett, míg a kézműveseké és értelmiségieké tulajdonképpen a Nyugat-Európában szokásos kései házasságkötési modellt követte - nyilvánvalóan nem függetlenül attól, hogy jelentős részük onnan vándorolt be.13 Úgy tűnik, hogy a foglalkozástól függetlenül ahelybéli származás alacsonyabb házasságkötési korral járt együtt -alighanem a meglevő családi-rokoni háttér kedvezőbb indítást, szilárdabb vagyoni alapot, jobb házasodási pozíciót és így könnyebb, gyorsabb partnertalálást, korábbi esküvőt eredményezett. Ugyancsak érdekes, hogy a vőlegények foglalkozásától függetlenül a menyasszonyoknál aránylag kisebb korkülönbségek tapasztalhatók a vizsgált csoportok házasodási mintái között -atlagaik mindössze a 20 és 23 év közötti három évben szóródnak, szemben a vőlegények 7 évnyi szélességű sávjával. Nyilvánvalóan utóbbi jelenség azzal magyarázható, hogy a lányok férjhezmenetelének idejét inkább a gyermekszüléshez kötődés, mint a foglalkozási sajátosságok és karrierlehetőségek években megmutatkozó különbségei befolyásolták. A (vizsgálható méretű adatmennyiséget adó) kapások és kézművesek házasodási szezonalitása között sem látszik lényeges különbség (1. ábra). A kézművesek „urbánus" házassági szezonalitására eleve számítottunk. Az is nyilvánvaló volt, hogy a budai kapásokra nem fog komolyabb hatást gyakorolni a szántás-vetés-aratás naptára, az azonban már meglepetést okozott, hogy a szüret sem eredményezett kiugró arányú őszi esküvőket/lakodalmakat körükben. Csak januári/farsang környéki házasodási csúcsuk jelzi bizonyos mértékű életmód- és gondolkodásbeli különbözőségüket a többi nagyobb foglalkozási csoporthoz (a kézművesekhez és a tisztviselő-értelmiségi elithez) képest. Más a helyzet viszont az újraházasodásokkal (9. ábra). A kapások és az egyéb foglalkozásúak körében ugyanis az átlagosnál jóval gyakoribb az ismételt házasságkötések aránya (előbbiek esetében ez nyilván összefügg a szinte kizárólagos helybeli származás nyújtotta előnyökkel is), míg az értelmiségiek és kézművesek közt a másodikharmadik esküvő jóval ritkábban fordul elő. Valószínű magyarázat, hogy a szegényebb és egyszerűbb kapás- és napszámos-háztartásokban a felnőtt női munkaerő szerepe nélkülözhetetlen a csoport munkamegosztásában - az egyedüllét, özvegység itt kifejezetten hátránynak számít. A vagyonosabb rétegekben viszont a már meglevő, illetőleg felfogadható segéderők miatt a munkamegosztási probléma kevésbé teszi sürgetővé az újraházasodást, a vagyoni-öröklési kérdések bonyolultabb megoldása pedig a feleket az ismételt házasságkötés kérdésében további megfontolásra késztetheti. Alighanem ez a jelenség is további magyarázatot (vagy inkább további kutatásokat) kíván. 13 Lásd kötetünkben a 337-386. oldalakon lévő Házasság, család, háztartás és munkaszervezet a hagyományos falusi kézművességben című tanulmányt.; FARAGÓ 1985b.
