Faragó Tamás: A múlt és a számok. Pest Buda és környéke népessége és társadalma a 18-20. században - Várostörténeti tanulmányok 10. (Budapest, 2008)
Család, élet, társadalom a 18-20. században
punk bővebb információkat, addig kockázatosnak látszik minden következtetés. Mindössze annyit feltételezhetünk, hogy a férfiak között sokkal gyakoribb lehetett az alacsonyabb származású, falusi-kisvárosi „szerencsét próbáló vándorlegény" típusa, mint a menyasszonyok körében ennek női megfelelője. Városrészenként nézve (8. táblázat) szinte minden városnegyed az átlaghoz közel álló értékeket mutat, egyedül az Alsó-Vízivárosban látszik komolyabb eltérés: itt a vőlegényeknek csak 40 százaléka, a menyasszonyoknak pedig 65 százaléka helybeli, 60, illetve 35 százalék bevándorló, vagyis ez a városrész Buda többi városnegyedétől eltérően Pesttel közel azonos értékeket mutat.12 Másképpen fogalmazva: Budán az Alsó-Víziváros a fogadóállomása a bevándorlóknak, lényegében ez az a városnegyed, ahol igazi dinamizmus észlelhető, szemben a nemesi-értelmiségi dominanciájú Várral és Krisztinavárossal, illetve a szőlőművelésre-napszámosmunkára épült Tabánnal, Országúttal, Újlakkal. Ha egymással összevetjük a vőlegények és menyasszonyok születési/származási hely szerinti megoszlását (9. táblázat), azt látjuk, hogy a házasságot kötők pontosan kétharmada az úgynevezett pest-budai házasodási körből kerül ki, jó 22 százalékra tehető a „beházasodó" (vagyis helybeli származású partnert találó), idegen eredetű vőlegények, és alig több, mint 4 százalékra a „beházasodó" menyasszonyok aránya. Viszonylag alacsonynak mondható a még be nem illeszkedett idegenek egymás közötti 7 százalékos házasodása is. Ezek az adatok arra utalnak, hogy ekkoriban a bevándorlók többsége a házasságkötés révén viszonylag gyorsan be tud illeszkedni Buda társadalmába. A 18. század végén e város is eléggé mobilnak és nyitottnak látszik. Ha a foglalkozásokat és a származási helyeket vetjük össze egymással (10. táblázat), számottevő eltéréseket találunk. A helybeliek között az átlagosnál alacsonyabb a kézművesek, az átlagosnál pedig magasabb a kapások-napszámosok aránya. A magyarországi eredetű bevándorlók között a kézművesek és értelmiségiek száma magasabb az átlagnál, minimális viszont a kapások és napszámosok száma. Ehhez hasonló a külföldi bevándorlók foglalkozási szerkezete is, azzal a különbséggel, hogy körükben a tisztviselő-értelmiségi foglalkozásúak aránya is minimális, közel fele részben, dominánsan kézművesek. Az egyes foglalkozási csoportok eredet szerinti megoszlása (7. ábra) tehát azt mutatja, hogy a budai kapások és napszámosok szinte kizárólag a helybeliek soraiból kerülnek ki, csakúgy, mint a kereskedelemből és vendéglátásból élők. (Mint azt már korábban jeleztük, utóbbiak esetében azonban a kép valószínűleg némileg módosulhatna, ha hozzátehetnénk a tabáni görögkeletiek adatait is.) Ezzel szemben a tisztviselők, értelmiségiek, kézművesek és egyéb foglalkozások esetében körülbelül egyharmados a bevándoroltak aránya, azzal a különbséggel, hogy a szellemi foglalkozásúak nagyobbrészt magyarországi városokból költöztek Budára, míg az ipari és egyéb foglalkozások többsége inkább külföldi eredetű. Vagyis a Buda városába vándorló leggyakoribb típusa a szerencsét próbáló fiatal, nőtlen kézműves (feltehetőleg legény). Erős különbségeket tapasztalunk a származás, valamint az első, illetve újraházasodás közötti kapcsolatok terén is (8. ábra). Újraházasodás gyakorlatilag csak a helybeli származásúak körében fordul elő - e téren szinte nincs különbség a férfiak és a nők között. Lehetséges, hogy e jelenség arra vezethető vissza, hogy a bevándorlók viszonylag rövidebb idejű itt-tartózkodásuk következtében többnyire még csak az első házasságkötésig jutottak el, de minden valószínűség szerint indokoltan élhetünk a gyanúperrel arra vonatkozóan is, hogy a városban ismételten házasságot kötő idegeneket a következő alkalomkor már helybelinek tekintették. E kérdés eldön-12 BÁCSKAI 1979.
