Bácskai Vera: Városok és polgárok Magyarországon II. - Várostörténeti tanulmányok 9/2. (Budapest, 2007)
Kereskedők, adósok, hitelezők, vagyon
PÉNZ- ÉS ÁRUHITEL PESTEN A 18. SZÁZAD MÁSODIK FELÉBEN A várostörténeti kutatások során eddig eléggé elhanyagolták a polgárság tőkeerejének és tőkeigényének vizsgálatát. A forrásanyag e szemponttól vezérelt feltárását és feldolgozását néhány kiemelkedő szerepű polgár-manufaktúraalapító, nagykereskedő - vagyonának és tevékenységének ismertetése pótolta, mintegy a Habsburg-abszolutizmus hazánk ipari és kereskedelmi fejlődését gátló, sorvasztó gyarmati politikájának illusztrálásaként. E módszer jellemzi Gyömrei Sándor és Nagy István tanulmányait is,1 melyek gazdag és sokrétű forrásanyagra támaszkodva mutatták be a pesti ipari és kereskedelmi vállalkozások nehézségeit és küzdelmeit. Rövid életük, gyors bukásuk s többnyire jelentéktelen méreteik legfőbb okát a polgárság tőkeszegénységében látták. Kétségtelen, hogy az osztrák ipar- és vámpolitika az egész országban rendkívül szűk keretek közé szorította a tökefelhalmozást, azonban - adatokkal bizonyíthatóan -e kedvezőtlen körülmények között is, bár kínos lassúsággal, szegényes méretekben, de gyűlt a pénztőke a polgárság kezén. Ez a pénztőke a nyugati polgárságéhoz viszonyítva jelentéktelen volt ugyan, eredete, befektetésének módja, gyümölcsöztetésének formája azonban nem lehet érdektelen. A magyarországi polgárság tőkeviszonyainak vizsgálata során különös figyelmet érdemelnek a pesti polgárok tökeviszonyai, hiszen e város éppen e korszakban emelkedett az ország kereskedelmi központjává, s hatással lehetett az egész ország gazdasági életére is. Tehát bármennyire jellemzőnek látszik - az országos fejlődés szempontjából - az egyes pesti manufaktúratulajdonosok vagy kereskedők pályája, ez csak a pesti polgárság egy rétegének, kiemelkedő, kivételes csoportjának útjára vet fényt, s emellett szükséges elvégezni a polgárság általános vagyoni helyzetének, tőkeerejének és tőkeigényének szélesebb körű vizsgálatát is. E tanulmányban vizsgálatainkat két nagy forráscsoportra korlátoztuk: a korábbi kutatók által is szórványosan használt és idézett, de rendszeresen még fel nem dolgozott hagyatéki leltárakra,2 és a hitelviszonyokról átfogó képet nyújtó, az eddigi kutatások során szinte teljesen mellőzött betáblázási jegyzőkönyvekre.3 A betáblázási jegyzőkönyveket Pesten 1771-ben kezdték el vezetni. A pesti polgárok betáblázott adósságainak nyilvántartása már korábban is a tanácsra hárult ugyan, mert az 1723:103. tc. értelmében a betáblázást azon helység hatóságának kellett végrehajtania, ahol az adós ingatlanai feküdtek. 1771-ig a betáblázást csak a tanácsülési jegyzőkönyvekbe vezették be. E bejegyzések feldolgozását azonban rendkívül megnehezíti, hogy a tanácsülési jegyzökönyvek mutatói nagyon hiányosak. S e jegyzökönyvek feldolgozása alapján is csak kétes eredményeket érnénk el, mert a betáblázásokra vonatkozó bejegyzések igen szűkszavúak és pontatlanok: igen sok esetben nem jelölik meg a hitel nagyságát, célját, formáját, lejáratát stb. A betáblázási jegyzőkönyveket viszont (különösen az első évtizedekben) igen gondosan vezették. Pontosan feltüntették a hitel nyújtásának időpontját, a hitel összegét, lejáratát, sőt sokszor a hitelező és az adós foglalkozását is. Az első időben gyakran feljegyezték a (hitel felhasználásá-1 GYÖMREI é. n.; uő. 1957. 197-278.p.; NAGY I. 1961. 285-340. p. 2 BFLFLTest. 3 BFL FL Betáblázási jegyzőkönyvek. Forrásértékükre a 19. századi gazdaságtörténeti kutatásokkal kapcsolatban már UNGÁR LÁSZLÓ is felhívta a figyelmet (1942. 306-328. p.).
