Bácskai Vera: Városok és polgárok Magyarországon II. - Várostörténeti tanulmányok 9/2. (Budapest, 2007)
A dunántúli városok társadalma
Ugyanebben az évben, az úrbéri szerződés előkészítése során" az uradalmi tisztek azt jelentették, hogy Kaposváron mindössze 16 vagyonos lakos él, s ezeket név szerint fel is sorolták. A 16 közül csak 11 neve egyezik a telkeik alapján általunk a legnagyobb gazdák közé soroltakkal. Kétségtelen, hogy e tekintetben a tisztek jelentését kell hitelesebbnek elfogadnunk, hiszen az ő szemükben a vagyonosság mércéje nem egyedül gazdaságuk volt, hanem ismerték egyéb jövedelemforrásaikat, s a megítélésben szerepet játszhatott a felsoroltak társadalmi helyzete is, hiszen közöttük volt a város bírája s hét más vezetője, akik az 1767. évi összeírást a város képviseletében hitelesítették. A tisztek által a legvagyonosabbakként számon tartottak közül egy iparüző és kereskedő volt; nyolcan már 1751 előtt is szerepeltek az adóösszeírásokban. Bár mintegy fele részben már korábban is a nagygazdák közé tartoztak, elég tekintélyes részük, mintegy egynegyedük az 1767. évi adójegyzékben szerepelt először. 1784-ben 25 adózónak volt az átlagost jelentősen meghaladó termése. Közülük 18 (72%) már a korábbi években is a legnagyobb gazdák közé tartozott, soraikban találjuk a város akkori bíráját és 3 esküdtjét is.23 A legnagyobb terméssel rendelkezők közül 10 (40%) kézműves, illetve kereskedő volt, s e réteg aránya hasonlóan alakult a szőlőbirtokosok között is. Az átlagos 12 urna terméssel szemben 50-^417 urnás terméssel rendelkező 13 szőlőbirtokos közül 5 iparos volt, közülük 4 régi nagygazda. Természetesen a legnagyobb terméssel, illetve telekkel rendelkezők, mint ezt a tisztek 1767. évi jelentése is bizonyítja, a 18. század második felében nem szükségszerűen estek egybe a város legvagyonosabb, felső rétegével, hiszen adataink csak az árendás földek birtokosaira vonatkoznak. Az irtványföldeken gazdálkodókról név szerinti összeírással nem rendelkezünk, s emiatt nem is festhetünk valósághű képet a kaposvári lakosság vagyoni rétegződéséről, hiszen a 18. század végére a megművelt földterületnek mind nagyobb hányadát az irtványföldek tették ki. A megművelt területek már az 1770-es években is jelentősen bővültek;24 1767-ben az új (1756 utáni) irtványok mindössze 119 holdat tettek ki, az 1318 hold antiqua földdel szemben. Az 1802. évi uradalmi összeírás szerint 1796-ban irtások révén már 496 hold szántóhoz és 54 hold réthez jutottak. A birtokrendezési per során, 1861-ben 2549 hold földet minősítettek irtványnak, s így ekkor mintegy 1073 hold föld számított úrbéresnek.25 Nyilván az irtványföldeken folyt nagyrészt a dohánytermesztés is, melyet a feldolgozott források nem említenek ugyan, de a termelésnek ez az ága már a 18. század végén sem lehetett jelentéktelen, hiszen Korabinszky lexikonja és a 19. század eleji leírások egyaránt említik.26 Természetesen az irtványföldek arányának a földterület 9%-áról csaknem 75%-ára emelkedése hosszú évtizedek szívós munkájának volt az eredménye, s bár e folyamat csak a 18. század második felében indult meg erőteljesebben, az irtványföldeken folyó gazdálkodás adatai már az 1780-as évekre vonatkozóan is erőteljesen módosíthatnák a vagyonosabb réteg számáról, összetételéről és zártságáról alkotott képet, még akkor is, ha feltételezhető, hogy ezek az irtványföldek szerzésében is előnnyel rendelkeztek megfelelő igásállat-ellátottságuk, munkaerőalkalmazási lehetőségeik és társadalmi előnyeik révén. E feltételezés helyességét az 1760-as 22 MOL P. 108. Rep. 35. Fasc. Y. No. 711. NB. 23 Szíjártó Antal bíró, Golics József, Farkas József, Szablás József esküdtek. MOL P. 108. Rep. 35. Fasc. Q. No. 402. 24 ZÁDOR 1964. 100. p. 25 SlMONFFY 1971. 165. p. 26 KORABINSZKY 1786. 279. p.; HÜBNER 1816. évi és VIEGAND 1833. évi leírását idézi ZÁDOR 1964. 113. p.
