Bácskai Vera: Városok és polgárok Magyarországon II. - Várostörténeti tanulmányok 9/2. (Budapest, 2007)
Polgári pályák (sorsok)
dult - ez nyilvánvalóan a nevelés hiányosságait, a szocializáció eredménytelenségét, a beilleszkedés zavarait is bizonyítja. A beilleszkedés folyamatát, illetve zavarait kíséreljük meg nyomon követni egy vidékről Pestre települt szűrszabómester testvérpár, Sztrázsa János és István életútjának példáján. A Strázsa testvérek Ebeckről, egy Nógrád megyei kis faluból származtak, feltehetően kisnemesi családból. Erre következtethetünk abból, hogy egy 1807-ben keltezett kötelezvény István apját, néhai Strázsa Jánost és anyját, Nagy Juliannát nemzetes titulus kíséretében nevezi meg, s hogy János, állítása szerint, pesti házát ebecki nemesi birtoka eladásából származó pénzen vette.3 A Nógrád megyei nemesi összeírásokban azonban a Strázsa család nem szerepel. A kurtanemesi család két idősebb fia kézművespályát, a nemesek által általában preferált szűrszabómesterséget tanulta ki. (A pesti mesterek között is sok nemest találunk, többen Nógrád megyéből származtak.) A két fiatalabb, 1807-ben még kiskorú fiú egyike, György még 1826 előtt meghalt, mert neve az anyai örökség felosztásakor már nem szerepel az örökösök között.4 A másik, Mihály talán épp fivérei támogatásával tanult, és pap lett. 1825-ben Sárkeresztúron plébános, és papi hivatását István 1846-ban bekövetkezett halálakor is itt teljesítette. Nincs adatunk arról, hogy a két idősebb Strázsa fivér hol tanulta ki a mesterséget, mert a pesti szürszabócéh mesterkönyve sem tanulóhelyükről, sem vándoréveikről, sőt még a remek készítéséről sem közöl adatokat, kizárólag a 15 forint taksa befizetését és a mesterjog megadását, azaz a céhfelvétel tényét tartalmazza.5 Elsőnek István érkezett feltételezhetően vándorútja végén Pestre (az időpont nem ismeretes), és 30. életéve körül6 nyert 1800-ban mesterjogot. Még ugyanezen évben házasságot kötött Biber Borbálával, Biber András pesti polgár és háztulajdonos lányával, aki anyjától örökölt belvárosi, Magyar utcai házát hozta hozományként a házasságba. Lehetséges, hogy együtt érkezett fivérével, vagy az rövid időn belül követte őt, mert 1802-ben már János is kérvényezte felvételét a céhbe. Kérelmét először elutasították, mert a céhtagok közül sokan úgy vélték, hogy máris túl sokan vannak - az adókivetés szerint ekkor kilenc mester működött a városban,7 ám fivére támogatásával, valamint a mesterdíjon felüli 150 forint kifizetése után 1803-ban befogadta a céh. Ugyanezen évben mindkét testvér letette a polgáresküt is. Röviddel a polgárjog elnyerése után János is megházasodott. Felesége, Horváth Franciska szintén pesti polgárcsaládból származott, Horváth György háztulajdonos polgár lánya volt. 1807-ben, részben az eladott ebecki birtoka vételárán és feltehetően felesége hozománya segítségével ő is házat vásárolt a Terézvárosban, melyből 1812-ben évi 2170 forint házbérjövedelmet élvezett.8 Noha a szűrszabómesterség jövedelmezősége Pesten elég alacsony volt, hiszen a szakmára kivetett adó átlagösszege az 1800-as években 3, 1840-ben pedig már csak 2 forintot tett ki, anyagilag mindkét testvér gyorsan gyarapodott. Vagyoni gyarapodásuk forrása feltehetően nem az iparűzés volt. János kereskedésre adta a fejét, s mivel tudjuk, hogy társa sertéskereskedő volt, aligha hihető, hogy szűrje ivei járta volna a vásárokat. Istvánnak, úgy tűnik, jelentős kiegészítő, vagy egyenesen fő jövedelemforrása a polgárjog alapján gyakorolt bormérési jog lehe-3 BFL PL. 1202/h. Relationes a. n. 2686. 4 Uo. 5 FSZEKBq. 0910/32/3. 6 1826-ban 57 évesnek vallotta magát. BFL PL. 1202/g. Missiles a. n. 4139. 7 NAGY LAJOS 1958. 125. p. 8 BFL PL. 1202/h. Relationes a. n. 7048.
