Bácskai Vera: Városok és polgárok Magyarországon II. - Várostörténeti tanulmányok 9/2. (Budapest, 2007)

Polgári pályák (sorsok)

tett: földszintes házához, melynek öt szobáját a konyhával maga használta, kocsmaalkalmatosság és borpince is tartozott. Az 1839-ben felvett leltár szerint a pincében tárolt bor és hordók értéke 7300 forintot tett ki, míg a műhely berendezését, a nyersanyagot és a készárút mindössze 1284 forintra értékelték.9 Ha csak ennyit tudnánk a két fivér életpályájáról, azt mondhatnánk, hogy beilleszkedésük sikeres, sima út volt, és besorolhatnánk őket a tisztességes céhes mesterek sorába. Szerencsénkre elég sok irat maradt fenn, amelyek betekintést nyújtanak magánéletük, családi életük zűrzavarába. Ezek az információk szertefoszlatják a beilleszkedés, a polgárosulás idilli képét, és tanúsítják, hogy a gazdasági siker, a formális befogadás még korántsem jelentette minden esetben a polgári életforma és morál elsajátítását is. János nehezen tudta alárendelni magát a céh szabályainak. Emiatt számos konfliktusba keveredett, és sok esetben kellett büntetéspénzt fizetnie, s mint az 1807-ben a helytartótanácshoz benyújtott panaszában előadta,10 a céhgyűlésekre nem hívják meg, akadályozzák áruinak háznál vagy a hetivásáron történő eladását, mocskolják, főleg azok, akik „mesterséget nem űzhetnek, egyenesen csak büntetéspénzből kívánnak élni, s napszámosságra s favágásos életre adták magukat". Azzal vádolta a vezetőséget, hogy a felvételkor előnyben részesítik a mesterfiakat," a hátrébb sorolt idegenektől viszont törvénytelenül magas pénzösszegeket csikarnak ki, melyeket egymás között felosztanak. (Vele, mint tudjuk, 150 forintot fizettettek.) A panaszos beadványt több társa, köztük Botka József, szintén nemesi származású, frissen felvett mester is aláírta. A helytartótanács 1808-ban a céhet a szabályok betartására és a törvénytelenül kicsikart pénz visszafizetésére kötelezte. A panaszok nyilván nem voltak alaptalanok, de a céh - részben kimagyarázkodva, részben az aláírók egy részével visszavonatva a panaszt -181 l-ben elérte a helytartótanácsi rendelkezés visszavonását. A panaszosok 181 l-ben arra kényszerültek, hogy megkövessék a céhet, elismerve, hogy a 150 forintot önként ajánlották meg a beteg és agg mesterek megsegítésére, valamint a subsidiumhoz való hozzájárulás céljából. E megalázkodást megelőzően azonban az események már nem a polgári tiltakozás, hanem inkább a kocsmai verekedés jellegét öltötték. Először Botka és Strázsa közösen verték meg meghátráló társukat, majd amikor Botka is elpártolt mellöle, Strázsa csákánnyal támadta meg, súlyos sebeket ejtve rajta. E sérelmet Botka még ugyanazon esztendőben egy szarvasi verekedés során torolta meg, amikor - az egyik tanú, nemes Péchy István quaestor szerint - Botka összerugdosta Strázsát, fojtogatta, és ha a tanú szét nem választotta volna őket, biztos, hogy megöli. Strázsa a fojtogatás következtében egy hétig nem ehetett. Feltehető, hogy e verekedés hátterében nemcsak a sérelem megtorlása, vagy a „szövetségi hűség" megszegése, a céh előtti megalázkodás miatt érzett sértett öntudat, hanem családi természetű indulat is munkálkodott, mert - több tanú vallomása szerint - Botka tartós szerelmi viszonyt folytatott Strázsa feleségével. Feltehetően a céhvei és mestertársaival kialakult konfliktusnak is szerepe lehetett abban, hogy János felhagyott a mesterség űzésével, és a testületi szabályoktól és fegyelemtől mentes vásározó kereskedésre váltott át. 9 BFL PL. 1202/cc. Test. a. n. 2940. 10 BFL PL. 1202/h. Relationes a. n. 5229. 11 E vád nem volt alaptalan, mert János 1802-ben kérte felvételét, ez évben valóban csak mesterfiúkat vettek fel, öt csak egy évvel később. FSZEK Bq. 0910/32/3.