Bácskai Vera: Városok és polgárok Magyarországon II. - Várostörténeti tanulmányok 9/2. (Budapest, 2007)
Kereskedők, adósok, hitelezők, vagyon
A dekonjunktúra átvészelésére a zsidó kereskedők sajátos helyzetükből következően sajátos taktikát alkalmaztak. A városi ingatlan szerzése számukra tiltott, így hitelképességük korlátozottabb volt. Ezért igen nagy számban tértek át a terménykereskedelemről a korábban a testületi kereskedők privilégiumának számító kézmüáru- vagy textil-nagykereskedésre. E profilváltás sok esetben legfeljebb elodázta a tönkremenést, és hamarosan újabb fizetésképtelenséghez vezetett. A tönkrementek számára a kiutat általában a terménykereskedéshez való visszatérés jelentette, amelyet feltehetően kézműáru-nagykereskedésük működtetése idején sem hagytak abba teljesen - erre vall, hogy fiaik, vejeik általában megmaradtak a kereskedés ezen ágában. Visszatérve a-többnyire kicsinyben folytatott - terménykereskedéshez, fenntartották kézműáru-nagykereskedésüket is, amelyet a Pesten toleranciával3 nem rendelkező kereskedőknek engedtek át bérleti díj vagy haszonrészesedés fejében. A városi tanács 1820-ban 10, 1831-ben 31 zsidó nagykereskedőt vádolt ilyen „zugkereskedéssel". A vizsgálat során megállapították, hogy az 1810-es évek végén, az 1820-as évek elején szinte kivétel nélkül csődeljárás indult ellenük, vagy egyszerűen fizetésképtelenné váltak, árujuk nem volt, a bolt csak névleg volt az övék, maguk terménykereskedést folytattak, amelyből - néhány szerencsés esetben -újra talpra tudtak állni. A termény- és kézműáru-kereskedés párhuzamos folytatása vagy váltogatása kétségtelenül bizonyos rugalmasságot kölcsönzött a zsidó kereskedőknek, és előnyösebb helyzetet biztosított a válságos idők átvészeléséhez, mint amilyennel a testületi szabályzat által kötelezően egy meghatározott árura profilírozott keresztény kereskedők rendelkeztek. A textilkereskedelembe bekapcsolódás azonban számukra nemcsak túlélési taktika volt: a bécsi termelőkkel -gyárosokkal és kézmüvesekkel - közvetlen kapcsolatban álló zsidó kereskedők előnyösebb áron jutottak a kelméhez, és így sikerrel konkurálhattak az áruikat főleg a pesti vásárra érkező nagykereskedőktől beszerző testületi kereskedőkkel. Tradicionális és vállalkozói típusú nagykereskedők Érdeklődésünk középpontjában a hosszabb ideig működő cégek sorsa állt, mert a vizsgálat egyik fő kérdése éppen az volt, hogy a nagykereskedők mely és milyen nagyságú csoportja tekinthető a korabeli viszonyok között vállalkozónak. E kérdésfeltevést nem a vállalkozástörténet divatja diktálta: fontosságát a kortársak is felismerték. A Polgári Kereskedelmi Testület már a 18. század végén különös jelentőséget tulajdonított a nagykereskedőknek az ország gazdasági életének fellendítésében, amikor tevékenységi körüket a következőképp határozta meg: „A nagykereskedő feladata, hogy a belföldi terményeknek új piacokat szerezzen, a belföldi terményeket átalakítsa, javítsa, új belföldi gyárakat és kézmüveket létesítsen, a belföldi gyártmányoknak és kézműáruknak a külföldön nagyobb keletet biztosítson, a belföldi gyárak és ipartelepek részére a külföldi nyersanyagokat beszerezze, és végre a kisebb vidéki kereskedőket a szükségesekkel ellása."4 E feladatok maradéktalan teljesítése már nagyjából kimerítette a vállalkozói tevékenység fogalmát - legalábbis annak schumpeteri értelmezésében -, s olyan vállalkozói tulajdonságo-3 Tolerált - megtűrt - zsidóknak nevezték a letelepedési engedéllyel rendelkező, a zsidókra kivetett türelmi adót fizető személyeket. 4 PÓLYA 1896. 210-211. p.
