Bácskai Vera: Városok és polgárok Magyarországon II. - Várostörténeti tanulmányok 9/2. (Budapest, 2007)
Kereskedők, adósok, hitelezők, vagyon
Valószínűleg a megvesztegetéstől sem riadt vissza. Egyik polgártársa ugyanis azt vallotta, hogy Papics felajánlotta neki: némi pénz ellenében besegíti őt a t mácsba. Vagyonszerzésének üteméről és módszereiről tanúskodik az is, hogy gyors egymásut nban hat házat vásárolt, nyilván spekulációs céllal, mert csak rövid ideig voltak a birtokában- ez idő alatt sem fizetett utánuk adót, annak az egynek kivételével, amelyben maga is lakott. P pics a helytartótanácshoz és az udvarhoz intézett beadványaiban tagadta a vádak nagy részét, és sikerült is tisztára mosnia magát, mert az első vizsgálat után újból tanácstaggá, sőt kést bb, 1777-ben bíróvá választották. Közéleti pályafutása II. József uralkodása idején, a nyolcvanas években szakadt meg. Igazak voltak-e az ellene felhozott vádak, vagy csupán ellenfeleinek és irigyeinek koholmányai voltak, nehéz volna eldönteni. De az a körülmény, hogy elég szerény jövedelemforrásaival városának legnagyobb polgári hitelezője lett, alátámasztani látszik a vád igazát. Akár becsületes úton - tisztviselői, illetve ügyvédi pályájának szorgos munkájával -, akár hivatali visszaélésekkel, spekulációkkal szerezte is vagyonát, egy bizonyos: e tőke nem ipari vagy kereskedelmi tevékenység gyümölcse volt. Papics tőkéjét egyébként óvatosan a biztosabban megtérülő kisebb kölcsönökbe fektette. Az egy-egy hitelügylet során kihelyezett tőke általában nem haladta meg a 2000 forintot. Előfordult azonban, hogy egy év leforgása alatt négy ízben összesen 9000 forint kölcsönt folyósított. A többi polgár által nyújtott hitel messze elmaradt a Papics nyújtotta kölcsönök összege mögött. A tőkeerejében őt leginkább megközelítő Lauterer György serfözőmester szintén előszeretettel helyezte ki kis tételekben pénzét, s csak egyetlen esetben, 1775-ben adott egy összegben 8000 forintot Müller gyógyszerésznek. A betáblázási jegyzőkönyvek hitelügyleteinek csak egy részét örökítették meg. Hagyatéki leltára8 csaknem 6000 forint behajtatlan követelését sorolja fel: ez az összeg kétszázezer forintnyi ingó- és ingatlan vagyonának 30%-a volt. Vagyonának mintegy fele ingatlan - a leltár 2 házát, 3 házhelyet, 1 majort, 20 szántót, 14 rétet, 13 szőlőt, 2 pincét, 1 erdörészt tart számon- készpénze mindössze 9000 forint volt, a serfőzde berendezését, eszközeit, nyersanyagkészletét pedig csupán 1850 forintra becsülték. A város másik nagy polgári hitelezője Tempi Adalbert mézeskalácsos mester 1766 óta a városi kamarás tisztét töltötte be. Követeléseinek zömét, többek között számos 1771 előtti hitelügyletét, halála után özvegye tábláztatta és jegyeztette be a jegyzőkönyvbe. E korábbi követelésekkel együtt kihelyezett tőkéjének összege megközelíti a 20 000 forintot. Lauterertől eltérően Tempi nem törekedett nagy ingatlanvagyon szerzésére. Hagyatéki leltára mindössze egy házat, egy 1100 forintért vásárolt kertet és egy 150 forintra becsült szőlőt tartott nyilván. Vagyonának nagy része kötelezvényekben feküdt. Kinnlevőségei, a még általa 1776-ban összeállított jegyzék szerint meghaladták a 17 000 forintot, egész vagyona pedig mindössze 28 000 forintot tett ki.9 Heppler Ferenc mészáros- és tímármester özvegye számára a tőkekihelyezés vagyongyarapításának fő forrásává vált. Férjétől mintegy 5000 forintnyi örökség maradt rá.10 Nyilván ezen kívül is rendelkezett valami vagyonnal, s tőkéjét oly gyümölcsözően forgatta, hogy 1769 és 1784 között a betáblázási jegyzökönyvek 17 080 forint követelését tartják számon. Hitelezőtársaihoz hasonlóan ő is kis, átlag 500 forintos tételekben folyósított hitelt, de hitelügyletei oly 8 BFL FL Test. a. m. 420. 9 BFL FL Test. a. a. 1326. 10 BFL FL Test. a. a. 975.
