Bácskai Vera: Városok és polgárok Magyarországon I. - Várostörténeti tanulmányok 9/1. (Budapest, 2007)
Módszertani kérdések
ban kerületi tábla működött, Pápa csak uradalmi központ volt ugyan, de iskolája révén széles hatósugarú kulturális funkciót is betöltött. A városok és tiszta körzeteik kézművesipara és kereskedelme fejlett volt, a legtöbb mutató tekintetében az 1. és 2. csoport után a harmadik legmagasabb érték jelzi ezt. A városokban átlag 53, a körzeteikben 24 mesterség képviselői tevékenykedtek. A ritkábban előforduló mesterségek száma átlagosan 17, illetve 0,8, ami azt mutatja, hogy a körzetek elsősorban a speciálisabb árucikkek beszerzésében voltak erősen a központra utalva. Az ezer főre jutó kézművesek átlagos száma a városokban 68, a körzetekben 8,2; az ezer főre jutó kereskedők száma a városokban 8 (ezen belül a jelentősebb tőkével rendelkezők száma 2, a kisebb kereskedőké 6), a körzetekben 0,7 volt. Azaz a körzetek kézművesipara és kereskedelme magasabb szintű volt, mint a harmadik csoportba sorolt városoké, és a városok, körzetek együttes népességét tekintve a lakosság ellátottsága kézművesipari cikkekkel és a kereskedelemben forgalmazott árukkal kedvezően alakult. A városok megosztott körzeteikben átlagosan 3,6 - többnyire más csoportba tartozó - várossal, 1,9 piacközponttal és 2,2 alközponttal együtt gyakoroltak vonzást. Ezek az arányok szinte pontosan megegyeznek a 2. csoportban észlelt arányokkal, de míg ott minden város saját piacát jelölte meg egyedüli eladó- és vásárlóhelyének, itt három - Balassagyarmat, Nagyszentmiklós és Pápa - más városokat is. Többségüket a megosztott körzetre vonzást gyakorló egyéb települések - átlagosan 0,4 város, 0,4 piacközpont és 0,4 alközpont vallotta piacául. Az 5. csoportba kis népességű (a csoportátlag 4300 lakos) városok kerültek, amelyeknek mind gazdasági (piacközpont), mind egyéb központi funkciói túlnyomórészt jelentéktelenek, kézművesipara és kereskedelme közepesen fejlett vagy gyenge volt. Tiszta körzeteik, Vágújhely önellátó körzetének kivételével, gabonában felesleget termelők, kézművesipar és kereskedelem tekintetében fejlettek, de a többi bő gabonatermésű vidék városainak vonzáskörzeteihez képest igen kis népességüek voltak. Vonzásuk korlátozottságát (tiszta körzeteik átlagos népessége 20 000 fő) földrajzi adottságaik (többnyire hegyvidék lábánál, folyóvölgyekben feküdtek), valamint a Nyitra megyei városoknál még egymás és más városok közelsége is meghatározta. Megosztott körzeteik átlagos nagysága - 52 000 fő - csaknem azonos volt a 2. csoportba sorolt városok körzeteivel, de a rá vonzást gyakorló egyéb települések száma (átlagosan 3,4 város, 2,8 piacközpont és 2,6 alközpont) jóval nagyobb volt, mint a 2. és 4. csoportnál. Vonzásuk, amely az összes piacközponti funkciót betöltő település összességéhez mérten jelentős volt, a városok léptékében már csak jelentéktelen, regionális méretűnek hat. Kereskedelmi tevékenységük csupán a fő kereskedelmi utaktól távolabb eső vidékek gabonafeleslegének felvételére korlátozódott, az árut már más városok kereskedői, illetve a helyi és körzeti zsidó hivatásos és nem hivatásos kereskedők továbbították a nagyobb kereskedelmi központokba. E városokban nagyszámú, de viszonylag kevés mesterséget és igen kevés speciális mesterséget űző kézműves élt. Kereskedelmi hálózatuk közepesen fejlett, és hasonló szintű volt körzeteik kézművesipara és kereskedelme is. Vásáraik legfeljebb megyei jelentőségre tettek szert, Sassiné még arra sem, felerészt a gabona, felerészt az állat- és faforgalomban. Érthető tehát, hogy e városok többnyire egymást, illetve más városokat és piacközpontokat is piachelyeiknek vallottak. E csoportban volt a legalacsonyabb azoknak a városoknak az aránya, amelyek lakossága egyedül saját piacát vallotta kizárólagos eladó- és vásárlóhelyének. Magasabb rendű igazgatási funkciókat csak Nyitra és Szombathely töltött be, mindkettő megye- és püspöki székhely volt. Sassin és Csakova mint uradalmi központok, a többi város pedig postahivatala, sóháza, illetve iskolája révén töltött be korlátozott központi szerepkört.