Bácskai Vera: Városok és polgárok Magyarországon I. - Várostörténeti tanulmányok 9/1. (Budapest, 2007)
Társadalmi összetétel - társadalmi mobilitás a fővárosban
csekély mértékben, de emelkedett 14 szakmáé, így többek között a kőműveseké (míg az ácsoké valamelyest csökkent), valamint a pékek, mészárosok, pálinkafőzők, csokoládékészítők, német tímárok, rézművesek, mechanikusok (gépészek) adója. E szakmához 438 mester, a mesterek 19%-a tartozott. A kézművesek 51 %-ának adója csökkent, és 30%-é változatlan maradt. Ezek túlnyomó része szabó és varga volt. A 919 kereskedő közül, akiknek korábbi adótételei ismeretesek voltak, 24%-é emelkedett, 72%-é csökkent. A jövedelemadó ilyetén elosztása természetesen nem tükrözi az adózók valódi vagyoni rétegződését. A csekélyebb jövedelmezőségű szakmáknak is lehettek és voltak sikeres és gazdag képviselőik, másrészt - s ennek még nagyobb súlya lehetett - a tekintélyesebb ingatlanvagyon után fizetett adóval együtt a kézművesek aránya a legnagyobb összadót fizetők között a kimutatottnál magasabb lehetett. Annál is inkább, mert az ingatlanra kivetett adó összege magasabb volt: 1837-ben például a jövedelemadó 33 551 forintos összértékével szemben 60 524 forintot tett ki. Ingatlanvagyonnal és a szintén adóztatott házjövedelemmel a kézműveseknek és kereskedőknek elég szűk rétege rendelkezett: 1828-ban a kézművesek 31%-a, a kereskedők 26%-a volt háztulajdonos, és a város területén mindössze 4, illetve 5%-nak volt mezőgazdasági ingatlana. A szőlőtulajdonosok aránya ennél nagyobb lehetett, mert a pesti polgároknak a városon kívül is jelentős méretű szőlőbirtokaik voltak. A kézműves-háztulajdonosok több mint kéthamiada, a kereskedő-háztulajdonosok csaknem háromnegyede adta bérbe házát, vagy annak egy részét. A kézművesek átlagosan évi 338 forint házbérjövedelemmel rendelkeztek (ami a városi 379 forintos átlag alatt maradt), a kereskedők viszont jóval tekintélyesebb, 545 forintos jövedelmet élveztek, ami arra utal, hogy számosan bérházullajdonosok voltak. A házbérjövedelmet élvezők között a kézművesek aránya 14%-ot tett ki, és 12%-kal részesedtek a városi házbérből, a kereskedők 7,7%-os részesedése viszont felülmúlta 5,3%-os részarányukat. A házbér azonban e polgári rétegeknek jóval csekélyebb jövedelemforrása volt, mint a városban a birtokos honoratioroknak és nemeseknek, akik már az árvíz előtt, s utána még nagyobb arányban szereztek - vettek vagy építettek - a városban házakat. Nemcsak és nem elsősorban azért, hogy állandó vagy hosszabb városi tartózkodásuk idejére megfelelő színvonalú otthont teremthessenek maguknak, hanem mert a polgárságnál előbb s nagyobb mértékben ismerték fel a növekvő népesség lakásszükségletéből adódó új jövedelemszerzési forrás, a lakbérbevétel jelentőségét, és a bérházépítéshez szükséges tőkével is inkább rendelkeztek. Az 1828-ban összeírt nemesi háztulajdonosok 87%-a adott bérbe lakrészt, az egész város több mint 901 000 forintot kitevő lakbérjövedelmének egyharmada az összeírtak 3%-át, a házbérjövedelmet élvezők 10%-át kitevő nemesi családok kezében összpontosult. Egy főre átlagosan durván 1200 forint évi bevétel jutott.19 A nemesség pesti házbirtokszerzési törekvéseirejellemző Széchenyi István szemlélete, amelyet egy 1833-ban írott levelében így fogalmazott meg: „.. .egy bécsi vagy pesti ház többet ér, mint egy birtok, és még van idő e helyen roppant profittal építkezni... Festetich Antalnak, Orczinak stb. legnagyobb jövedelme most a pesti ház, s ez hogyan növekszik!"20 Bár az ingatlanvagyon és az ebből származó jövedelemforrás a kézműveseknek csak csekély részét emelhette a vagyonosak sorába (s többségük éppen az amúgy is jövedelmező szakmák képviselője lehetett), jelentős rétegüknek csak az iparűzés biztosította a megélhetést. Ennek ellenére hangsúlyozni kívánjuk, hogy az iparűzőkre kivetett jövedelemadó eltolódása a 19 Lásd a 18. számú jegyzetet. 20 MTAK Ms. 4227/60.
