Bácskai Vera: Városok és polgárok Magyarországon I. - Várostörténeti tanulmányok 9/1. (Budapest, 2007)
Társadalmi összetétel - társadalmi mobilitás a fővárosban
kisebb adótételek felé nem annyira egyes képviselőinek elszegényedését, mint a foglalkozás egészének gazdasági térvesztését fejezi ki. A pesti társadalomban végbement átalakulás mélysége és iránya a budai fejlődéssel összehasonlítva értékelhető pontosabban, ahol, számos analóg jelenség ellenére, az átalakulás iránya eltérő, üteme pedig a pestinél jóval lassabbnak bizonyult. A budai fejlődés nyomon kíséréséhez jóval szűkebb forrásbázis állt rendelkezésre, következtetéseik levonásában csak az 1793. és 1822. évi adójegyzékek Nagy Lajos tollából származó elemzésére, valamint az 1840. évi jövedelemadónak saját magam által korábban végzett feldolgozására támaszkodhattam.21 Míg Pesten, létszámuk állandó növekedése ellenére a 18. század végi 23,3%-ról (és az 1837. évi 21%-ról) 13,4%-ra csökkent a napszámosok és kapások aránya az adófizetők között, Budán épp ellenkezőleg, az 1793. évi 20%-ról 1840-re 24%-ra nőtt. Meglepő módon annak ellenére, hogy a bortermelés továbbra is megőrizte jelentőségét, egymás közötti arányuk gyökeresen megváltozott. A kapások száma 819-ről 264-re, arányuk 16,6%-ról 6%-ra csökkent, míg a napszámosoké 151-ről 810-re, arányuk 3%-ról 18%-ra emelkedett. Adótételeik is nagyobb mértékben különböztek egymástól, mint Pesten: a kapásoknak a budai legények adójával teljesen megegyezően 1 forint 10 krajcáros jövedelemadója meghaladta a pestiekét, és több mint kétszerese volt a budai napszámosokra kirótt 30 krajcárnak. Pesthez hasonlóan Budán is nőtt az adófizető legények aránya: 1793-ban még az összes adózó 3,2%-át, az iparüzők 9,6%-át tették ki. 1822-ben arányuk 6, illetve 20%, 1840-ben 11, illetve 28%-ra nőtt. A kézművesipar céhes viszonyai tehát itt is bomlóban voltak, de jóval csekélyebb mértékben, mint Pesten. Nemcsak azért, mert a legények aránya csak töredéke volt a pestiekének, hanem mert túlnyomó részük (51%) még az építőiparban nyert alkalmazást, a ruházati iparban dolgozók aránya mindössze 17% volt. (Az 1840-ben adóztatott legények száma [494] teljesen azonos volt az 1828-ban összeírt legények számával, akik akkor a városban dolgozó legények egyharmadát tették ki.) A kézművesipar Budán tehát jobban és tovább megőrizte tradicionális kereteit. A kereső lakosság jövedelmei az adótételekből ítélve alacsonyabbak voltak, mint Pesten: a kézművesek pesti 4 forint 20 krajcáros átlagadójával szemben itt átlagosan 3 forint 40 krajcárt fizettek. A szakosodott kereskedők adótételei között még nagyobb a különbség: a pesti csaknem 7 forintos átlaggal szemben a budaiaké csak 3 forint 30 krajcárra rúgott, azaz alacsonyabb volt a kézművesek átlagadójánál is. Sokkal kevesebb volt az 5 forintnál nagyobb átlagadót fizető szakmák aránya is: az összes adózóknak mindössze 8%-a tartozott közéjük, a 10 forintnál többel adózók aránya pedig csupán 1,5%-a volt, az 1793. évi 7%-kal szemben. A legnagyobb adót fizetők közé a kézművesek 3,1 %-a, a kereskedők 1,1 %-a, a vendéglátók 2,2%-a tartozott. Az 5 forintnál nagyobb adót fizetők aránya a kereskedők között volt a legmagasabb (22%), de míg a kézműveseknek több mint fele 2-5 forint átlagadót fizetett, és csupán 33%-uk tartozott az ennél kevesebbel adózók közé, a kereskedőknél fordított helyzetet tapasztalunk: 60%-uk adóterhe 2 forint alatt maradt. Ez a tény önmagában is elég ékesszólóan bizonyítja a budai kereskedelem jelentéktelenségét, szűk helyi jellegét. De a kézművesek kereseti lehetőségei is messze elmaradtak a pestieké mögött: itt sokkal több volt a proletári szinten élö mester (hacsak szőlőbirtokuk nem emelte őket e szint fölé): a mesterek egyharmada fizetett a legényekével egyező vagy annál is kisebb jövedelemadót, s több mint 10%-uk adója a napszámosokra kirótt legalacsonyabb adótétellel volt egyenlő. 21 Budapest története. III. 378. és skk. p.
