Bácskai Vera: Városok és polgárok Magyarországon I. - Várostörténeti tanulmányok 9/1. (Budapest, 2007)
Társadalmi összetétel - társadalmi mobilitás a fővárosban
Azaz a városias építkezés - a többszintű vagy egyenesen bérházak építtetése, mely már az árvíz előtt elterjedt - továbbra is a Belvárosban és Lipótvárosban és részben a Terézvárosban folytatódott még nagyobb mértékben. Az utóbbiban a Belváros és Lipótváros szomszédságában, míg a külső részeken az árvíz után is sok földszintes, falusias ház épült vagy épült újjá. Ez lehetett az oka, hogy ez a század elején még legnagyobb laksürüségü városrész a század közepére elvesztette vezető helyét. A József- és Ferencváros mutatóinak közelítése egymáshoz viszont arról tanúskodik, hogy ezekben a városias beépítés csak keskeny sávon ment végbe, és itt a földszintes, falusias épületek maradtak túlsúlyban az újjáépítés és továbbépülés során is. A városrészek eltérő társadalmi összetételéről tanúskodó száraz számadatokat támasztja alá és tölti meg élettel Garay János érzékletes leírása: „A belvárost Pest feje gyanánt már csak azért is tekinthetni, mivel az öt rész között ez a fő városrész, és azért is, mivel benne a legtöbb fejjel dolgozó ember lakik: itt vannak fő és legfőbb törvényszékeink, a város- és vármegye háza... egy egész ezred ügyvivővel s prókátorral: itt a tudós társaság és egyetem, a seminarium és gymnasium; csaknem valamennyi újsághivatal, melyek száma legújabban szépecske számra rúg fel, egy sereg íróval és újság-segéddel, a kereskedők legszámosabb irodái..." A Lipótvárost a város hasának nevezi, „...mert itt legtöbben laknak olyanok, ...kik... uraságok. Azaz a város egyéb négy részeiben legtöbb producens, itt legtöbb consumens lakik... a Ferenc és József városok tartják Pestet... tejjel, tejföllel, vajjal, zöldséggel, főzelékkel, gyümölccsel... szóval piaccal."14 A városrészek eltérő funkcióival és társadalmi összetételével összhangban alakult a férfiak eltérő kormegoszlása. A Belvárost és valamivel kisebb mértékben a Lipótvárost az egész időszakban a 17-40 éveseknek az átlagosnál nagyobb, a 17 éven aluliaknak annál kisebb aránya jellemezte. A század közepére e tekintetben nőtt a különbség a két városrész közölt: 1847/48-ban a 17 éven aluliak átlagos, 34%-os arányával szemben részesedésük a Belvárosban csak 27,5%, a Lipótvárosban viszont a 30%-ot meghaladó volt. A 40 évesnél idősebbek aránya a Belvárosban az egész időszakban az átlagosnál jóval alacsonyabb volt, és a negyvenes évek végén is csak megközelítette azt, míg a Lipótvárosban éppen ellenkezőleg, a század eleji átlagossal egyező értékek, amelyek az árvíz után az átlag fölé emelkedtek, a negyvenes évek végére ez alá csökkentek. Az összes városrész közül a Belvárosban volt a legalacsonyabb a nősek aránya (ez indokolhatta a cselédtartás nagy elterjedtségét), a Lipótvárosban csekélyebb mértékkel maradt az átlag alatt: az árvizet követő években az átlag fölé emelkedett, és a negyvenes évek végén is az átlaggal egyező szinten állapodott meg. A házasok aránya a 19. század első évtizedeiben a Teréz- és Ferencvárosban volt a legmagasabb. Az utóbbi az egész vizsgált időszakban megtartotta elsőbbségét, a Terézvárosban a nős férfiak aránya az árvizet követő években az átlag alá süllyedt, és 1847-re is csak az átlag szintjét érte el. A 17 éven aluliak és a 40 éven felüliek a Ferencvárosban éltek a legnagyobb számban, a legaktívabb munkavállaló korú 17^10 évesek aránya így mindvégig jóval kisebb volt a többi városrésznél. A Józsefvárosban a század elején szintén a fiatalabb és idősebb évjáratok magasabb aránya figyelhető meg: az árvizet követő években átmenetileg csökkent ugyan a kiskornak aránya, de az 1840-es években visszaállt az eredeti kormegoszlás: az átlagosnál kevesebb 17^10 éves, a fiatalabb és idősebb évjáratoknak az átlagost valamelyest meghaladó aránya. Az egyes városrészek funkcionális különbségét az árvizet követő években fokozta a vasútépítés és az ekkor alapított nagyobb üzemek város szélére telepítése. Ekkor vált „gyárnegyed-14 GARAY é. n. 19-20. p.
