Bácskai Vera: Városok és polgárok Magyarországon I. - Várostörténeti tanulmányok 9/1. (Budapest, 2007)
Társadalmi összetétel - társadalmi mobilitás a fővárosban
gyobb súllyal merülhet fel a kérdés, hogy e súlyos katasztrófa milyen mértékben és miként hatott a társadalmi átalakulás folyamatára. A lakosság foglalkozás szerinti megoszlásában - már amennyire az a különböző típusú források és kortársi becslések egybevételével3 egyáltalán meghatározható - a század első felében nem ment végbe jelentős változás. Az egyes rendi csoportok, illetve foglalkozáscsoportok egymás közötti arányában észlelhető ugyan csekély átrendeződés, néhány százalékos módosulás, így mindkét városban valamelyest nőtt a kereskedők aránya a kézművesek rovására, valamint emelkedett a nemesek, tisztviselők, értelmiségiek száma is, de ezek így is az össznépességnek csupán néhány százalékát tették ki. A szolgák és napszámosok aránya a század első felében csaknem változatlan maradt, mindvégig 20-30% között ingadozott, s legfeljebb egymás közötti arányukban észlelhető változás. Míg a századforduló idején a férfiak között a napszámosok voltak többségben, az 1820-as évektől kezdődően - az árvizet követő néhány év kivételével - az egyensúly az előbbiek javára billen át. A század közepén - ha hitelesnek fogadható el az 1847/48. évi lélekösszeírás besorolása - a férfiszolgák a napszámosoknak már több mint háromszorosát tették ki. Ipari vállalkozó - amennyiben a manufaktúráknak, gyáraknak nevezett, de többnyire inkább nagyobb kézművesmühelyeknek tekinthető üzemek tulajdonosait annak tekinthetjük -csupán kevés élt a fővárosban, és a gyári munkások száma, amelyet Häufler 4 1846-ban mintegy 900-ra becsült, eltörpült a kézmüveslegényeknek szintén Häufler által mintegy 7000-re becsült számától. Pusztán a foglalkozáscsoportok arányait tekintve a 18. század végéhez képest nem ment végbe jelentős változás: a foglalkozási struktúra még az 1840-es években is inkább a középkori várossal, mint a modern nagyvárossal mutatott több rokon vonást. A foglalkozási struktúra változatlansága azonban látszólagos, s elsősorban annak tulajdonítható, hogy mind a lakosságnak csaknem egészére kiterjedő lélek- és népösszeírások, mind az annak szűkebb részét felölelő adóösszeírások a régi rendi kategóriák és osztályozási elvek szerint tartották nyilván az e kategóriákba tulajdonképpen már egyáltalán nem beilleszthető városlakókat. A lélekösszeírások vallás szerint, s ezen belül a nagy- és kiskorúak nemek szerinti bontásában tüntették fel a lakosság megoszlását. Foglalkozás alapján csak a szolgákat és napszámosokat különítették el - létszámukról ez az egyedüli forrásunk -, természetesen anélkül, hogy információt nyújtottak volna rendkívül sokrétű alkalmaztatási formáikról. A nenitelenek összeírásaiból csak az egyháziak és a honoratiorok száma állapítható meg, mert az egyre sokrétűbb foglalkozást űző férfilakosság besorolása csupán három rendi jellegű csoportosítást lehetővé tevő rovat - polgárok és kézművesek, inquilinusok, subinquilinusok és egyéb vegyes állapotúak, illetve a családapa fiai - állott rendelkezésre. Ezek nemcsak a foglalkozás szerinti, de még a rendi megoszlás meghatározására is alkalmatlanok, mert a polgárjoggal rendelkezők száma sem állapítható meg belőlük. A foglalkozásokat szakmai részletezéssel megadó adóösszeírások többé-kevésbé megbízható adatokat tartalmaznak ugyan az önálló iparűzők és kereskedők számáról, és az adótételekből bizonyos fokig rétegződésükre is lehet következtetni, státuszukra már kevésbé, mert, 3 Conscriptio Animarum, Conscriptio Popularis BFL IV. 1202/c. Int. a. m. 7796, 8246. Adókivetési jegyzékek. BFL IV. 1212/d, 1202/c. 4 HÄUFLER 1854.
