Bácskai Vera: Városok és polgárok Magyarországon I. - Várostörténeti tanulmányok 9/1. (Budapest, 2007)
Társadalmi összetétel - társadalmi mobilitás a fővárosban
kenését jelzi. Ezt bizonyítják a népesség-összeírási összesítő táblázatok az az évi bevándorlók számát tartalmazó, sajnos csak az 1821-22-es évtől kezdve kitöltött rovatainak igen nagy hullámzást, de ezen belül kifejezett csökkenést mutató adatai, valamint a letelepedettek és itt tartózkodók (domiciliati et commorantes) arányának megváltozása is. A letelepedettek aránya, amely még az 1820-as évek elején 30-34%-ot tett ki, az évtized végére 9-16%-ra csökkent, s aztán egészen az 1840-es évekig ilyen alacsony szinten maradt. A külföldiek pesti tartózkodásának átmenetiségét mutatják a már említett 1821/22. évi összeírás adatai is. Az egy évnél rövidebb idő óta itt tartózkodók száma a 990 összeírt közül 619 volt (62,5%), az egy-két éve itt élőké 176 (17,8%), a három éve bevándoroltaké 65, a négy éve érkezetteké 39, az öt éve itt tartózkodóké 28 és a hat, illetve több éve itt élők száma mindössze 63, az összeírtaknak 6,4%-a volt. A bevándorlók évi számának nagy hullámzása ellenére is aligha képzelhető el ilyen nagy ingadozás: ezek az adatok inkább azt bizonyítják, hogy a külföldiek nagy része csak átmenetileg, 2-3 évig tartózkodott a városban. A külföldről bevándoroltak foglalkozás szerinti összetétele is azt mutatja, hogy ugyancsak nőtt azok száma, akik nem találtak olyan életlehetőségeket, amelyek lehetővé tették volna számukra itt a családalapítást, vonzóvá tette volna számukra a tartós megtelepülést. Az 1821/22-ben összeírt 990 külföldi közül 411 (41,5%) kézmüveslegény, illetve inas, további 25% közelebbi megjelölés nélküli iparüző volt, nagyrészük kőműves és ács, akik többnyire nem voltak önálló iparűzők, vállalkozók. 18%-ot tett ki a szolgák, napszámosok és a különféle alkalmazásban állók aránya. A bérből élők tehát, szűken számítva is a külföldről bevándoroltaknak mintegy kétharmadát tették ki. Az 1821/22-ben kimutatott 113 külföldi közül eredeti foglalkozásukat tekintve 37 volt ugyan a kézmüvesmesterek és -legények száma, a mesterek közül azonban 6, a legények közül 12 nem űzte eredeti foglalkozását, hanem nagy részük mint szolga vagy napszámos, néhány pedig bormérőként kereste kenyerét. A Pesten is kézműves mesterségüket folytatók aránya így mindössze 16,8% volt (ezen belül a legényeké 5,3%), a kereskedőké 6%, az értelmiségi és szabadfoglalkozásúaké 9%, a szolgáké, napszámosoké 55,7% volt. A következő évek összeírásai elég csekély számú külföldi bevándorlót tartanak nyilván, s ezek nagy része is a színtársulat külföldi tagjaiból került ki, míg a kézművesek aránya 20, a napszámosoké 38%-ot tett ki.18 A külföldi bevándoroltak foglalkozási összetételének alakulását a 19. század elején a bérből élők arányának növekedése jellemzi, míg a külföldi származású vőlegények között arányuk állandóan csökken, a polgári foglalkozást űzők (a kézműves, kereskedő, vendéglátó és közlekedési foglalkozásúak) növekedésével szemben (lásd a. XII. táblázatot a Függelékben). Minthogy a bevándoroltak között éppen ezek aránya csökkent erőteljesen, ez elegendő magyarázatul szolgál a külföldi vőlegények csökkenő számára és arányára. A menyasszonyok származáshelyi megoszlása, mint ezt a Függelék VI. táblázata is érzékelteti, erősen különbözött a vőlegényekétől, amennyiben a pesti származásúak aránya jóval nagyobb volt, mint a férfiaké. A pesti származású, vagy huzamosan itt élö menyasszonyok a 18. század folyamán az összes házasságot kötő nőknek mintegy egyharmadát tették ki, az 1800-as évek elején arányuk csaknem megkétszereződött, s az 1820-as években mutatkozó csökkenés ellenére is a 18. századinál jóval magasabb szinten (45,3%) állapodott meg. Az özvegyek, akiknek származáshelyét az 1800-as évek előtt általában nem, vagy csak ritkán tüntették fel, ha nem pesti születésűek voltak is, elhalt férjük után maradt vagyonuk, családi kapcsolataik révén többnyire tartósan kötődtek a városhoz, s így többé-kevésbé meggyökeresedett pesti lakosok-18 BFL IV. 1202/c. Int. a. m. 7796.
