Bácskai Vera: Városok és polgárok Magyarországon I. - Várostörténeti tanulmányok 9/1. (Budapest, 2007)
Városházlózat-vizsgálatok
dők - főleg Kaboldon, Lakompakon, Nagymartonban működtek: e 4 oppidumban összpontosult a vidéki kereskedők több mint kétharmada. Többségük vásározó kiskereskedő, akik közvetítő szerepet töltöttek be a város és a falvak között: ök gyűjtötték össze az eladásra bocsátott termékeket, és juttatták el a városba. Sopron megosztott körzetében az ausztriai Neustadttal, valamint Kismartonnal, Szombathellyel, Kiscellel, Sárvárral, Kismartonnal, Kőszeggel, Győrrel és Pápával osztozott. E megosztott körzetekbe többnyire 2-4 település tartozott, jelentősebb csak a Kismartonnal és Kőszeggel közös vonzáskörzete volt, amelybe 13, illetve 18 település tartozott. A Kismartonnal megosztott körzetben 14 000 lakos élt, szántóterülete megegyezett a tiszta körzetével, legelő- és szőlőterülete azt messze meghaladta. Minden településen élt iparos, az ezer főre jutó mesteremberek száma elérte a 11 -et, de csaknem felerészt csak az év egy részében dolgoztak. A kézművesek nagy része itt is az oppidumokban összpontosult. Kőszeggel megosztott körzetében 10 558 ember élt, megélhetésük fő forrása a szántógazdaság volt. Szinte minden településen működtek kézművesek, a legtöbb Csepreg és Locsmánd oppidumokban, kereskedőket viszont alig említ az összeírás. Veszprém és vonzáskörzete Veszprém vonzáskörzetének szerkezete - Sopronnal ellentétben - jobban hasonlított az észak-dunántúli modellhez: tiszta körzetébe 102 település 85 705 lakosa, a megosztottba 74 település 96 342 lakosa tartozott, azaz az utóbbi népessége meghaladta a tiszta körzetét. A város vonzása kiterjedt a Dél-Dunántúl számos településére is. A körzet e részével a Dél-Dunántúlról szóló tanulmányban részletesen foglalkoztam,10 ezért itt csak a város rövidebb ismertetésére, és az Észak-Dunántúlra kiterjedő körzetének bemutatására szorítkozom. Veszprém városa is az elsőrendű kereskedelmi központok közé tartozott. Fényes Elek az ország egyik legjelentősebb gabonapiacai közé sorolta, amelynek forgalma egyéb árukban és állatokban is említésre méltó volt, emellett a várost jelentős kézművesipari központnak ítélte. A városban 570 mester élt, akik 269 legénnyel 62 különböző, ezen belül 17 ritkán előforduló mesterséget űztek. Utóbbiak közé sorolható a sajtkészítő, dohánykészítő, posztókészítő, tetőfedő, téglaégető, könyvkötő, nyomdász, késkovács, szegkovács, rézműves stb. Jelentős részük azonban nem egész évben űzte az ipart. A városban 71 kereskedőt írtak össze, terményekkel 23-an kereskedtek: 1 zsidó kereskedő gabonával nagyobb, 18 pedig kisebb tételekben. 2 liszttel folytatott kiskereskedelmet, másik 2 bőrrel kereskedett. Az összes kereskedő kétharmada, a termény- és borkereskedők 91 %-a zsidó volt. A többi szakosodott kiskereskedő, illetve vegyeskereskedő vagy vásározó volt, mintegy felük volt izraelita. A város sokrétű és magas szintű egyéb központi szerepkörrel is rendelkezett: mint megye- és püspöki székhely igazgatási, iskolái és szemináriuma révén kulturális, valamint kisebb jelentőségű forgalmi és egészségügyi funkciókat is betöltött. Veszprém vonzásterületének az Észak-Dunántúlra eső része a város egész tiszta körzetébe tartozó települések 40%-át, a népességnek a felét tette ki. Termelési adottságait tekintve a vonzáskörzet két része nem különbözött egymástól lényegesen. Az egy főre jutó szántó-, illetve legelőterület nagyjából egyező volt (délen 2,3, illetve 1,2, északon 2,2, illetve 1,1 hold). Az egy holdra jutó földjövedelem átlagos összege mindkét részen valamelyest meghaladta a 2 forintot, 10 Lásd a 3. jegyzetet.
