Bácskai Vera: Városok és polgárok Magyarországon I. - Várostörténeti tanulmányok 9/1. (Budapest, 2007)
Városházlózat-vizsgálatok
1828-ban a dél-dunántúli terület piackörzeti struktúrája az ország többi részétől eltérően alakult, és markáns sajátosságokat mutat. E területet általában nagy, tiszta vonzáskörzetek jellemzik; a központok megosztott vonzásterületei, mind a vonzott települések, mind a bennük élő lakosság számát tekintve túlnyomórészt jelentéktelenek voltak.3 A vizsgált térségben elhelyezkedő és piacot valló települések 82%-a (1113 településből 909), a lakosságnak pedig 74%-a 9 piacközpont tiszta vonzáskörzetébe tartozott. Ezek közül Pécs és Kanizsa vonzása dominált, amennyiben a két központ tiszta vonzáskörzetébe tartozott a térség településeinek 56, népességének pedig 50%-a. A nagy, tiszta körzeteknek ilyen, illetve ezt meghaladó dominanciája az országban csak a Duna-Tisza köze déli részét jellemezte, ahol azonban a piackörzetek ilyen eloszlását a ritka településhálózat és a települések igen nagy népességszáma kellőképpen indokolta. A Dél-Dunántúl piackörzeteinek sajátos alakulása különösen szembeötlő, ha összevetjük a Dunántúl északi részének piackörzeti struktúrájával. Északon összesen 1175 település vallott piacot, ezeknek csak 60%-a, a lakosságnak pedig csupán 55%-a tartozott a területre vonzást gyakorló 15 piacközpont tiszta vonzáskörzetébe. A tiszta és megosztott vonzáskörzetek eltérő arányai következtében, valamint annak folyományaként, hogy a Dunántúl északi részére jóval több központ gyakorolt vonzást, mint délen, az egyes központok tiszta körzetébe tartozó népesség átlagos száma is jóval csekélyebb volt, mint a déli részen. Másrészt viszont olyan kis, csak egy településből álló körzet, mint amilyen Marcalié, vagy Hőgyészé volt, északon nem fordul elő. Eltérő volt az alközpontok4 szerepe is a két területen: délen a 9 alközpont kétharmadát csak saját lakossága vallotta piachelyének, északon ezek aránya mindössze 46% volt. A nagy, tiszta körzetek dominanciája azonban nem az egész térségre jellemző. Tolna megyében ugyanis a tiszta és megosztott körzetek aránya a többi dél-dunántúli megyétől eltérően alakult. Míg a Baranya megyei települések 97, a Somogy megyeiek 94 és a Zala megyei települések 71 %-a tartozott egy-egy központ tiszta körzetébe, Tolna megyében a településeknek csaknem egészen egyharmada. Mi okozta hát a piackörzeteknek e sajátos elrendeződését a Dunántúl déli részén, illetve milyen gazdasági tényezők alakították ki a táji, regionális eltéréseket e térségen belül? Milyen volt e tájon a központ és körzet kapcsolatának jellege, és a központok mely más területen fekvő piacközpontokkal mutattak rokon vonásokat? Mi az oka annak, hogy a vásárjoggal rendelkező és többnyire egyéb központi funkciót is betöltő 88 oppidum és további 19 vásárjoggal rendelkező, illetve postahivatal vagy harmincadhivatal székhelyéül szolgáló, tehát bizonyos központi funkciókat betöltő település közül mindössze 5 tudott jelentősebb és további 10 csak igen korlátozott vonzást gyakorolni? E kérdésekre próbálok választ találni tanulmányomban. A piacközponti funkciót meghatározó tényezők A piacközponti funkció kialakulását befolyásoló tényezők meghatározását országos viszonylatban faktoranalitikus, a piacközpontok és vonzáskörzeteik típusainak meghatározását cluster-3 Tiszta körzeten azt a területet értjük, amelyre más központ vonzása nem érvényesül. Megosztott körzet a több központ által vonzott terület. Lásd BÁCSKAI-NAGY 1984. 45. p. 4 Alközpontoknak neveztük azokat a településeket, amelyek vonzása nem volt elég a tiszta vonzáskörzet kialakítására, és így csak megosztott körzetre gyakoroltak vonzást. Lásd uo. 48. p.
