Bácskai Vera: Városok és polgárok Magyarországon I. - Várostörténeti tanulmányok 9/1. (Budapest, 2007)
A mezőváros problematikája
idegenben, ahol a nyelvet is alig értik, bíráskodjanak felettük. Vajon az őrgróf vámagyainak nincsen bíráskodási joguk? - kérdezték fenyegetően. A felmentő ítélet után a vámagy előtt megjelentek a bíró és a polgárság követei, azt követelték, hogy a Somogyitól elvett posztót adja vissza, s ők 1000 forint erejéig jótállnak polgártársukért. A várnagy a követelésnek nem tehetett eleget, mert Lötz megtiltotta a posztó kiadását.118 Lötz merev ellenállása két dologgal magyarázható: szigorú példát akart statuálni az árulókkal szemben, s remélte, hogy az őrgróf meg fogja másítani a bíróság ítéletét. Ugyanakkor Somogyi posztójával akarta az elmaradt zsoldot követelő várőrség igényeit részben kielégíteni.1 Lötz jelentéséből az is kiderül, hogy nemcsak a városban, de a váron belül is egyre feszültebbé vált a helyzet: a cseh és német katonák elégedetlenkedtek a hátralékos zsold és a rossz élelmezés miatt, a várnagyok és a várba menekült nemesek körében pedig egyre nőtt a hajlandóság arra, hogy meghódoljanak Szapolyai előtt. Egyikük már április elején tárgyalásokat folytatott bizonyos törökökkel, köztük Szapolyai volt szolgájával. Lötz leleplezte ugyan, s a törököket elfogatta, ennek ellenére Békés János alvárnagy még kezeskedni akart egy nemesért. A gyalogkapitány és a cseh kapitány is jelentette, hogy Békés azt mondta volna: „a cseh és német kutyák már nem sokáig uraskodnak a várban". A várnagyok nem gondoskodtak a kapuk biztonságáról, ezért Lötz el is vette tőlük a kulcsokat, bezáratta a kapukat, és saját embereivel ellenőriztette a vár tisztjeit. Rendkívül érdekes, hogy az adott helyzetben és hangulatban a magyarokkal szemben rendkívül bizalmatlan Lötz továbbra is szigorúan betartotta az őrgróf korábbi utasításait: így Moré alvárnagy beiktatását most is Asztalnok, Oláh és a gyulai bíró jelenlétében ejtette meg. Pedig az említett jelentésében azt panaszolja urának, hogy Asztalnok és Oláh a háborús időben kevés hasznot hajtott, többször is az őrgróf ellen voltak, és hangoztatta, hogy ha Szapolyai erősebb volna, nem hagynák el őt.120 Asztalnokról nem meglepő e jellemzés, de Oláh esetében annál váratlanabb, bár igaz, hogy idővel ő is átpártolt Szapolyaihoz. Hogy mikor és hogyan sikerült végrehajtania pálfordulását, nem tudjuk, de ismeretes, hogy a júliusi ostrom idején már nem vonult be önként a várba, s fia, Sebestyén a fegyverszünet idején, azaz 1530 elején már Czibak táborában volt.121 Nyilván Lötz jelentése alapján vonta meg az őrgróf minden korábbi megbízatását Asztalnoktól és Oláhtól, és ruházta feladatkörüket a várnagyokra.122 Ilyen előzmények után nem csodálkozhatunk azon, hogy amikor Czibak Imre csapatai megindultak Gyula ostromára, a polgárok tárgyalásba bocsátkoztak vele. A várőrség július 13-án észrevette ezt, s a várnagyok felszólították a város lakóit, hogy vonuljanak be a várba. Emlékeztették őket nemrég letett hűségesküjükre, s elrendelték, hogy válasszanak új bírót maguknak. A polgárok azzal védekeztek, hogy még semmiben sem egyeztek meg Czibakkal, de újabb követséget akarnak meneszteni hozzá, s arról akarnak tárgyalni vele, hogy ne foglalja el a 118 Sadobrich május 30-i jelentése. Uo. Br. Lit. 1073/13. 119 Uo. Br. Lit. 1065/21. 120 Uo. 10 673. doboz. Br. Lit. 1127/50. 121 Uo. 10 672. doboz. Br. Lit. 1036/9. 122 Uo. 9425. doboz. Br. Lit. 1065/38. E rendelkezés már valószínűleg nem is jutott el a várba, fogalmazványán ugyanis június 29-i dátum áll, s az ostrom július 17-én kezdődött. Az őrgróf egyidejűleg úgy rendelkezik, hogy az Oláh-Somogyi-perben fellebbezés lehetősége nélkül újabb tárgyalást tartsanak nemesekből és nemtelenekből álló bíróság előtt, s itt hirdessenek végleges ítéletet. Ugyanakkor elrendeli, hogy bár Somogyi ura és királya ellen egyaránt vétett, s ezért a legnagyobb büntetést érdemelné, mégis kegyesen megengedi, hogy a posztót 1000 forint óvadék ellenében visszaadják. Rosszallását fejezi ki azért, mert Somogyit oly könnyen bocsátották esküre.
