Bácskai Vera: Városok és polgárok Magyarországon I. - Várostörténeti tanulmányok 9/1. (Budapest, 2007)
A mezőváros problematikája
oppidumokat említjük meg, ahol több kereskedőre vagy a kereskedők számának növekedésére van adatunk. 1430-ban a Bátmonostoron felsorolt 43 személy közül kettő arra enged következtetni, hogy - legalábbis egy részüknek - főfoglalkozása a marhakereskedelem lehetett.265 Egy hatalmaskodásban részt vett 43 gyulai polgár között 3 kalmár is szerepel a felsorolásban.266 A következő évek forrásaiban hasonló okokból vagy adásvételi szerződésekben szomszédokként említett gyulai polgárok között is szinte kivétel nélkül szerepel 2-3 kalmár. Az 1525. évi urbáriumban felsorolt 283 adófizető polgár között hét Kalmár nevet találunk.267 A foglalkozásneveken túl néha a források összevetésével állapíthatjuk meg egy-egy polgár rendszeres kereskedelmi tevékenységét. A már említett Filléres László gyulai polgárról, akinek borát Varsánynál feltartóztatták, tudjuk, hogy kereskedő volt. 1529-ben ugyanis megsebesítette egy polgártársát, s a várnagy 80 forint bírságra ítélte. Filléres sokallotta a bírságot, pedig - jegyzi meg a várnagy -, ha 100 forintra ítélték volna is, azt ő mint kalmár könnyűszerrel egy hónap alatt megkeresheti.268 A városi tanács tagjai között említett Somogyi, Oláh, Asztalnok és Kalmár családok is kereskedők voltak. Kisvárdán 1453-ban 1, 1484-ben 3 kalmár nevével találkozunk.269 Az 1484. évi adójegyzékben is említett, 1464-ben esküdtként szereplő Kalmár Jánossal ura Váradi István 1 hordó szerémi bort küld Várdai Miklósnak.270 Lippa 1475-ben felsorolt 109 adófizető polgára között 1 kalmár, 1514-ben és 1520-ban esküdtjei között két kereskedő is akadt, 1525-ben pedig egy harmadik is feltűnik az esküdtek sorában.271 A 159 mohácsi polgár között, akiknek nevét egy hatalmaskodási per iratai örökítették meg, 4 mercatorra bukkanunk, de a 11 mészáros között is sejthetünk néhány tőzsért. 1463-ban 85, 1478-ban 92 polgára között 3-3 kalmár nevével találkozunk.2 2 Két-két tőzsér nevére bukkanunk Pankotán és Sáron.273 Simándon 1467-ben 2 kereskedő és 1 tőzsér, 1525-ben pedig 7 kalmár szerepel a felsorolt 1250 lakos között.274 Szikszón 1521 -ben 2,275 Szondon 1464 és 1480 között összesen 6, egyidejűleg legalább 3 kereskedő neve fordul elő. Az 1518-ban felsorolt 125 polgárból 2 személy, az 1522. évi dézsmajegyzékben feltüntetett lakosok közül feltehetően 3 élt kereskedelemből.276 Csepregen 1492-ben 1, 1519-ben 3, 1522-ben 5, 1539-ben 7 kereskedő élt.277 Újfalun 2 kereskedő és 2 tőzsér nevét említi a dézsmajegyzék.278 Mezőtúr polgárai között 3,2 9 Miskolc dézsmafizetői között 6, Gyöngyösön és Pásztón 3-3 kereskedő élt.280 Kereskedőknek kell tekintetünk az 1457-ben a pozsonyi harmin-265 Zichy, VIII. 302. p. 266 1469. Dl. 16811. 267 Fényképmásolatok a Brandenburgi lt.-ból, 1056/24. 268 Uo. 1127/46. 269 Zichy. IX. 307. p., XI. 217. p. 270 Uo. X. 212. 271 Dl. 17 600, 38 454, 38 462, 38 467. 272 Dl. 12 645, 15 873, 18 058. 273 1475. Dl. 17 660, 1519. Dl. 37 007. 274 Dl. 16 551. Fényképmásolatok a Brandenburgi lt.-ból, 1056/24. 275 Dl. 36 986. 276 Dl. 16 071, 17 546, 17 601,23 029. 277 Dl. 36 992, 37 007, 26 292. 278 SZABÓI. 1954. 69-70. p. 279 1464. Dl. 55872. 280 1549. OL. Dézsmajegyzékek. Borsod 1549/7.